Fények

Most itt kapunk a jóból az elmúlt egy hónapban időjárásilag, és ez az Estiskola munkáiban is látszik. Eső, eső után szivárványok, nagyon furcsa világítások láthatóak, és ennek egy nagyon jó példája az, amit Ágnes beküld. Itt nagyon sokat lacafacázni nem lehet, mert a szivárvány azért nem tart örökké. Nagyon jó az, hogy itt a modern épületek a régiekkel, a kockaház a nyeregtetős cseréptetővel találkozik, és ebből a nyeregtetőből indul el egy ilyen szivárványút. Tehát filozófiailag is van azért ennek egy pici fűszerezése. Nagyon kedvelem én ezt a képet. A csend leckére érkezett, és mint olyan, abszolút érzem azt, hogy miért küldte ezt a csendre. Én azért szeretném őt most bátorítani, és azért fogja ő most megkapni a 3 csillagot, mert maga az irány fontos, hogy az alkotó a saját munkájában egy kicsit megnyugodjon. Elmélyülni akkor lehet, ha találunk valami olyan pontot, helyzetet, ami le tud minket kötni annyira, hogy nem azzal foglalkozunk, hogy mikor megy a következő buszunk, vagy mit kiabálnak a környezetünkben, hanem azzal foglalkozunk, hogy nekünk most valami megtetszett, és ezzel dolgozunk. Én ezt érzem, hogy egy ilyesmi összeszedett irányt láthatunk itt Ágnesnél. Arra kérem őt, hogy a többi munkájában is azzal kell foglalkozni, amire itt most nagyon jó utalásokat látunk, hogy van egy képhatárunk. Ez a képhatár az, amit mi kiválasztunk, ez a szürkékkel keretezett felület, és ezen a képhatáron belül kell egy kompozíciót létrehozni, ezen a képhatáron belül mesélünk. Ha megfigyeljük, akkor itt most nem egy elvont üzenetről van szó, de mégis megtartja ezen a képhatáron belül a kompozíciót. Talán mondhatjuk azt, hogy a képnek a baloldalán abból a háromszögből lecsippentett egy picit, a tetőből, az még ha belefért volna, az jó lett volna. Van egy ritmus, van egy mozgás, dinamika. Tehát ez nekem tetszik, hogy Ágnes ebbe az irányba is elgondolkodik, és elkezd a kompozíciókkal és a formákkal foglalkozni, és én azt mondom neki, hogy hajrá, csak így tovább, menjünk ebbe az irányba. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Pénteki adásomhoz ez lesz a választott kép:)

Tetszik a kompozíció, kellemes kép! Nagyon fontos a hosszúkás ház monoton alakját megfűszerező árnyák. Szerintem rendben van a magas ház, a szivárvány iránya és a bal oldali szabad ég is.

Én a szivárvány miatt sajnálnám levágni a tetejét...

A felhős ég alá besütő nap fényét én is nagyon szeretem. Tetszik, ahogy az öregebb épület sötétebb cserepeinek foltjaira válaszol a toronyház piros-narancs-sárga homlokzati játéka. A kép tetejéből egynyolcadot vagy legalább egytizedet levágnék.

Új hozzászólás