Ferihegy
Mikor elindultam még működött. Mire hazamegyek, ki tudja. Drukkoljatok, hogy legyen megérkezés is.

Néztem egy ideig a képet, és egy idő után rájöttem, hogy itt nem egy kis modellrepülőgépet látunk, hanem a tükröződésben fedezte fel a Gábor azt a játékot, hogy ezt a repülőt, amivel ő valószínűleg haza fog jönni, ezt betette a shop kirakatába, és látszik is, hogy ez egy duty-free bolthálózat. Nekem ez a történet ettől függetlenül egy picit kettéválik, mert van egy szociografikus ábrázolása ennek a háttérben lévő történetnek, amit én fontosnak tartok egyébként, és jónak is gondolok, és ebből egészen izgalmas történetet lehetne megcsinálni, ugyanakkor engem éppúgy izgatnak a repülőgépek, az ilyen szerkezetek és ezeknek a formái, és akkor még mindig nem tartunk ott, hogy utazás-hazatérés, mert nem vagyunk ott, abban az élményben, ami ezt jelentené. Maga az az élmény is megfotózható, de nekem itt, most, ebben mintha minden kellék meglenne, és valahogyan mégsem áll össze. Ismétlést kérnénk ha lehet. (szőke)

Hozzászólások

Hőség című rádióműsoromhoz ezt a képet választottam illusztrációnak.

de szeretem mikor igazam van :D:D:D

Csont nélkül hazaértem. Igaz egy óra késéssel, de nem Ferihegy miatt. Azt az angolok maguk hozták össze. :^)

:) Haat en a helyedben nem lennek nyugodt :) Nem Budapest miatt, hanem a Londoni repter miatt... mar ha ott vagy...
Nekem meg jo elmenyem nem volt veluk, hihetetlen mennyire nem tudnak szervezni az angolok...
Egyebkent eletem egyik legnagyobb elmenye az volt amikor kozoltek velem a Los Angelesi repteren, hogy az osszes jatatot toroltek amivel Budapestig kellene utaznom :D Nem lattam meg csekkolocsajt ennyire izzadni :) de megoldotta es 34 oranyi utazas utan mar itthon is voltam :)
A kep tetszik, de inkabb vagy kategoriaban lenne a helye... az alairas is errol tanuskodik ;)

Új hozzászólás