Gyász

Gyász

A gyászmunka több fázison át történő bukdácsolás és fejlődés, tudom, hogy hülyén fog hangzani, de ha az ember hagyja magát végigélni az egyes stációkat - nem tudok jobb szót - gazdagodva tud a végén szembenézni önmagával, mert olyan tapasztalásokat szerez, amiket más úton nem nagyon lehet. Hogy a plafonon kép van, vagy mi a megoldás, nem akarnám keresgélni, mert úgy gondolom, hogy lényegében mindegy. Ami számomra ebben a képben felejthetetlenül jelen való, azt mondhatjuk megbizonyosodásnak, bizonyosságnak, de mindenképpen valami olyan megélése, ami fájdalmával együtt, hiányával, pótolhatatlanságával együtt is támaszt ad. És köszönöm, hogy ez az önportréba érkezett, mert fontos különbségtételnek gondolom azt, ami az önmegfigyelés, és ami a gyász megfogalmazása, tehát az ok és az okozat különválasztása. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

REmek!
(nem taglalom az Urak minden fontosat leírtak, egyedül csak technikailag tennék hozzá, hogy a bal alsó sarok eléggé elránt engem szvsz egy amúgy tetten érhető érzésvilágtól..)
üdv
d

Érdekes, nekem első ránézésre nem tűnt gyászoló érzésekkel telinek az arckifejezés, legalábbis sztereotip módon, ez nem tűnik az összetört szomorúság tükrének - de lehet, a kis méret is csal ebben.

Akkor lett félelmetes, amikor a "fentről lenéző" és a lentről felnéző kapcsolata ugrott be. Ekkor viszont sokminden hozzájött: hogy a rezgés nincs rajta az emberen, mintha egy másfajta fókuszálási lehetőség lenne a nem tárgyi kapcsolatokban, a rezgések valamilyen mozgást is keltettek, akár tárgyak, akár a nézőpont mozgását... A sok sötét részletből kilebegő nézőpont miatt komolyan félelmetessé vált, ahogy elképzelem, hogy az eltávozó szemszögéből is nézhetem...

Ha pedig jobban belegondolok, a gyász nem feltétlenül okoz fájdalmas összeroskadást. Ehhez illik is az az arckifejezés, amit én érzékelek (a nem szokásos, nem összetört szomorúság): a gyász búcsú, de van hova irányítani a figyelmet - a határon túlra.

Kedves Nikoletta!

Először csak annyit akartam írni, hogy az előttem szólók már elmondták az én gondolataimat is. Mert tényleg, én is azt érzem kb., mint az előttem szólók, ha a képedre nézek. De aztán eszembe jutott még ez is:
Szívesen megnézném nagyobb méretben is. Nagyon jónak gondolom ezt a kompozíciót, ahogy a bal oldali elmosódott, világosabb színű, megtöbbszörözött képelemek "beszorítanak" Téged a jobb alsó sarokban levő fotelba.
A jobb szélen levő csillanás nem tetszik egyedül.
Gratulálok, mindenképpen jó képnek tartom, sokszor meg fogom még nézni!

Érdkes, mély hatású lett ez a szétesett, többszörözött, önmagából kifordult világ. Ülsz komoran magadba roskadva, és körülötted épp széthullott a világ. Minden téged nyom, ezt erősíted az elhelyezkedéseddel, védekező testartásoddal a képen belül.

Közhely, de a közhelyek nagy előnye hogy általában van igazságtartalmuk, hogy ezek átmeneti állapotok: jön a tavasz, besüt majd a nap a szobába, aztán a lelkedbe is jutatt fényt és melegséget hidd el! Először megtellik tónusokkal a világod, a széteső dolgok a helyükre kerülnek, majd megjelennek a színek is... A gyász szeretettel teli emlékké szelidül.

Jaj, bocsánat, nem néztem a címet, most láttam meg tényleg. De nem is tudom hirtelen, hogy mi a Gyász itt? Ezen el kell gondolkodnom, vay majd a többiek talán segítenek...

Annyiszor megfogadtam, hogy nem én leszek az első hozzászóló...

No, de egy ilyen képet látok, és nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá... Legelőször is el kell mondanom, hogy sajnálom, hogy ilyen pici a fotó itt. És ezzel minden sajnálkozásom kifulladt. Nekem ez a fotó nagyon tetszik! Olyan sokféle megközelítésben láthatók a tükrös önfotók, hogy azt hinném, már nem lehet mit kitalálni (persze talán nem láttam mindent a témában...) No, de komolyan: számtalan benyomást kapok itt! Egyrészt nagyon izgalmas a magzati póz-szerű helyzet, pláne szemből, felülnézetből - mégha talán a praktikusság is a célja (megtartani, és eltakarni a fényképezőt). De kihagyhatatlan, mert a főszereplő Te vagy, és a testtartás beszél. No és a környezet... érdekes az elmosódás, a rezonancia ami keletkezik a fotón, míg Te magad nem tűnsz, vagy sokkal kevésbé tűnsz megduplázottnak. (Mondhatnám erre: persze, Te egy vagy, a dolgok meg lehetnek duplázhatók, pótolhatók... de ez egy távoli gondolati elrugaszkodás lenne, nem is folytatom... :)
Na, és a látható tárgyak is mindenesetre árulkodnak mind!

Nekem nagyon tetszik a megoldás!
Üdvözlettel: István

Új hozzászólás