Havat akaroooook!

Mi értelme a télnek hó nélkül?

Nagyon köszönöm ezt a képet főképp azért, mert nagyon sokféle helyzetet indít el a nézőben. Az egyik, hogy ez akár lehetne egy észak-skandináv rock koncertnek a felvételéről vagy egy pillanat erről a koncertről, ahol Nina Hagen unokája lépett a színpadra. A másik helyzet pedig maga az, amit Csilla is mutatni szeretett volna, hogy ez egy téli helyzet, ahol létrejönnek ezek az indulati történetek, hogy valaki itt megkésve jött és mintha az előadásról lemaradt volna, hogy itt egész télen, tulajdonképpen a fenekünk befagy, annyi havunk van, ő még mindig havat akar. Ez egy nagyon jó meglátás, és nagyon jó az a fajta keretezés, amit létrehoz a haj meg ez a szőrmekucsma. Úgyhogy én nagyon szeretem ezt, még úgy is, hogy a száj lemarad ebből a történetből, mert a haj úgymond ebbe betakar, nem baj, belefér, az ember ezt fejben kiegészíti. Azt pedig majd a Csilla tudja megmondani, hogy aki a portré alanya, rá ez mennyire jellemző, vagy itt mennyire van arról szó, hogy valakire ráhúztunk egy kabátot, amit mi szerettünk volna rajta látni. Valószínű, hogy ez a modellre is jellemző, mert gondolom, hogy nem a jelmezkölcsönzőbe mentek be ezért a kucsmakalapért, tehát ez a kalap vagy ez a fejfedő, már eleve sok mindent eldönt. Köszönöm ezt a képet, nekem megéri a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Jó kis kivágás ez. Egy ilyen kiáltó arc könnyen kelt figyelemfelkeltő hatást, de azért mégsem tartom ezt a képet öncélúnak, hatásvadásznak.
Nekem olyan, mintha csukott szemmel kiáltana, pedig csak eltakarja a szemét a szőrme kapucni vagy szőrmesapka.

Ne kiabálj, kaptunk az idén havat eleget! :)

Tessék! Itt a hó, újra! :)

Akkor bocsi a címért :D de nekem ez volt a gondolatom amikor a képet csináltam :D

Egyet értek Csabával.:)

Nekem az Adiemus klipje rémlik fel róla, és hallom is hozzá belül a zenét... nagyon tetszik a kép. :-)

Szerintem ennek kar volt cimet adni. Vagy kar volt ezt a cimet adni. Bennem gyengitette a hatast.

Új hozzászólás