Nem sorozat és nem képpár, csak két azonos technikával készült fotó a hollókői várból 2017 év végén. A technika egyfajta panoráma, amit megfelelő felszerelés híján kézből készítek, az optika nodal pontját a ujjammal megtámasztva, több képet lőve, és utólag célszoftverrel összerakva. Sajnos hibák vannak benne, pl az első képen az elmosódott folt jobbra a fapados módszernek köszönhető. Azt gondolom, hogy jó színpad, de így üres...
Dobos Sándornál volt valami hasonló térmódosítás, arra emlékeztet ez a kép, arra a világra. Csakhogy. Nála voltak általában szereplők, vagy ő, vagy a kutyák közül valaki, szóval nem elégedett meg a térrel. Itt is ezt hiányolom. Merthogy önmagában az, hogy látok egy várromot meg valami tájat, kicsit fád színekkel, ez még nem hoz lázba képileg. A torzulás meg olyan, hogy gyorsan modoros lesz, szóval bevallom, én nem nagyon tudok mit kezdeni az ilyen technikai őrületekkel, mert nem nagyon tudnak az öncélúságon túllépni. A másik képről is itt írok, ott a bajom még abban is van, hogy az egész olyan makettszerű, mintha ilyen lakásbelső tervező szoftverrel készült volna, egyszerűen a struktúrák és minden olyan művi, mintha valami CGI cucc lenne valami videojátékból. Ez nem az én világom. De képes vagyok elfogadni, ha valakinek ez a bindzsizés tetszik, csak nekem nem áll erre rá a szemem sem, meg nem is nagyon izgat fel. (hegyi)
Én azt hiszem, hogy a keresés a legfontosabb rész, enélkül nincs semmi, úgyhogy hajrá, abszolút értem, amit írsz, meg kell nézni, hol vannak ennek a határai, mi az, ami izgalmas tőle és mi az, ami csak fura. Nem elvenni akarom a kedved ettől, hanem csak azt, hogy ami csak érdekes, fura, az nem elég. Menni kell tovább keresni. Szerintem.
Oké, értve, hogy Neked ez nem jön be. Nem olyan érdekesek amúgy konkrétan ezek a fotók amiket most küldtem be, inkább arról van szó, hogy ismét elővettem a gépet, próbálgatom. Ugyanakkor maga a technika szerintem nagyon izgalmas, és számtalan lehetőséget tartogat. Ilyennel technikával készült a Deszkázás a főtéren, vagy a Jeges Duna fotóm - ezek inkább klasszikus panorámákhoz közelítenek, de lőttem beltéren is próbaként, pl az IF-ben vagy Demeter kiállításán is készítettem ezzel a technikával, meg még egy rakást.
Mindezt csak azért írom, hogy jelezzem, keresem a lehetőségeit, én érzek benne potenciát, és látom, hogy nem egysíkú, de biztosan vannak rossz hajtványai. Konkrétan ennél és a másik hollókőinél a panoráma négyzetesítése érdekelt még, pont azok a belső változások, amelyek például számodra nem tetszetősek a végeredményen. Nekem még semleges.
Nem tudom, hogy van-e köze a filmhívás izgalmához. Lehet, nem csináltam ezt a fajta módosítást. Én a végeredmény felől közelítem, ahogy a többit is, ez kábé ugyanazért nem fog meg, mint amit a kollódiummal szoktak csinálni.
Köszi Zsolt itt is, teljesen korrekt az észrevételezésed. Ez egy színpad, és üres. Sándort nagyon jó hogy említed, tőle tanulgattam, lestem el mit csinál. Nekem nincs ebben még olyan érzékem, mint neki, én csak technikailag keresem, kicsit persze eszköztelenül is.... Azt is tudom, hogy nem nagyon szólít meg Téged ez a technika. Ugyanakkor én nagyon szeretem csinálni. Nekem furcsa módon valahogy olyan, mint egy jam session... ahogy összeállnak fejemben a képrészletek. és megérzem mi lehet belőle, alig várom, hogy összerakhassam a részleteket. Talán a filmelőhívás izgalmának árnya ez....?
Ne ért félre István, ezek a dolgok engem is megmozgattak mindig is... :) Igaz nem annyira a gömbpanorámák mint inkább a gigapan-ok, de azt hiszem ezek már nem annyira a fotográfiáról szólnak. Igen ezek a képek amiket küldtél szerintem is színpadok, így inkább egyfajta dokumentarizmus van bennük.
A halszem sosem vonzott, de ez a technológia rejteget nekem tetsző lehetőségeket. Mivel utólag egy csomó mindenbe bele lehet nyúlni, pl a vászon, amire vetítem, vagy belenyúlhatok hogy hol, és mi görbüljön, és olyan megafotó jön ki a végén, amekkora fényképező nincs is... már ha ez szempont lenne :) Persze korlátai is vannak, pl. nem egyszerre történik meg az expozíció, és elég erős vas kell hozzá ha sok képet, ráadásul RAWban dolgoz fel az ember. Nekem tetszik a lehetőség, hogy egy emberrel akár tömeget lehetne így produkálni. Csak kellene egy ember ehhez... Külön nehézsége pedig, hogy fejben kell komponálni, nem lehet tudni, csak érezni lehet a végeredményt.
Aha, olvasva a lkeírásodat akkor ez egy mozaikkép. Azt hittem vettél Te is egy halszem objektívet. :) Én szeretem ezeket a görbült tereket, de tény, hogy egészen másként kell komponálni velük. A halszem előnye talán csak ott van, hogy már a torzított képet látod a keresőben, míg ha külön képkockákból készül akkor csak utólag áll ez így össze.
Vallási és kozák csatározások című Törökösenemhez ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.