Hurrá nyaralunk

Hurrá nyaralunk

Félresikerült sikerülések. A lényeg: leesett az objektív sapka, mikor már csuktam le a kazettát. Emiatt exponálódott rá az ereszcső még egyszer a Páromra, meg minden. :-) Az objektív egyszál szemüveglencse, sárga szűrővel, 180mm fókusztávolságú és kb f4-es fényerejű. Gyönyörűen lehet látni az ebből adódó hordótorzítást és a lágy rajz effektet.

Endre, azt gondolom, hogy ez a kép mindenféleképpen célba ért, tehát, az a felmosó vödör a macskával, meg a drága asszonyoddal, meg a seprűvel, azt gondolom, hogy ez 10 pont. Nekem ez mindent visz! Ráadásul az egésznek van egy olyan hatása is, mint egy ilyen elromlott fekete-fehér tévénél, amikor ismétlődtek a képek, nagyon izgalmas. A lenyomat is jó, ahogy egy korlenyomatot adsz ezzel az egésszel, miközben az egésznek az üzenete is tökéletesen érthető, ez nagyon vagány. Ráadásul ez az egész erkély a kis miliővel, az egyébként elég leharcolt kis muskátlikkal, és mindenféle egyébbel, amikor megpróbálja az ember megteremteni a maga vidámságának a terepet, és próbál ebbe a kőrengetegbe belevarázsolni valami kis egyéniséget, de hát, közben meg is kell élni, és annak a seprűnek is kell hely, mert azért mégse a lakásban legyen. És akkor kezd az egész egy kicsit úgy felborulni, és háztáji jelleget ölteni, és ezek azok, amik a legszerethetőbbek. Ebben van benne a legtöbb üzenete a gazdának, és ez itt ezen a képen átjön. Úgyhogy 3 csillag, leckemegoldás, minden megvan! Nagyon szeretem! (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nagyon köszönöm! valóban róluk, rólunk szól!

Ugyanannyi volt az expó, mint a reflektorok előtt...:-)

Ide is kivitted az összes reflektort? Vagy ilyen erősen sütött a nap?

Új hozzászólás