impresszió

impresszió

Elmondom mi a bajom, nem tudom, sikerül-e jól. De remélem. Az a helyzet, hogy a képhatáron belül mindennek szerepe és jelentése van, akár tudatos, akár nem az, ahogy az létrejön. A véletlennek is. Van egy csoport, hibaista csoport a neve, és azt kell mondjam, hogy nagyon jó viták voltak azt illetően, mit jelent a hiba, mi a szerepe az alkotásban. Borzalmasan fontos kérdés. Ugyanis azt hiszem, hogy ha erre tudjuk, vagy legalább érezzük a választ, akkor az a további kérdéseinkre is megad egyfajta irányultságot. A talált kép egyszeri tünemény. És miközben azt mondom, hogy tökéletesen érvényes a hiba, a véletlen is, de ez nem azonos a talált képpel. Ha elkezdjük eldobálni a szabályokat, az akkor lesz hosszú távon működő, ha saját szabályokat tudunk a helyükre tenni. A káosz nem ábrázolható a rendetlenséggel. Annak, hogy elvetjük az élesség kapaszkodóját, nagyon erős jelentése van a közlésben. Ahogy a sántításnak is a színpadon. Vagy a beszédhibának. Érvényesek, de csak ha kontextusba kerülnek. A kép minden dekája egyenértékkel bíró képalkotó eszköz. Itt van egy kép, és nem az a probléma, hogy életlen. Hanem hogy értelmetlen az életlensége. A hiba - mondják isten ujjának is, mindegy - egy plusz lehetőség. Hogy egy meg egy az lehet három is. Akkor adja ki, ha valami többletértéket ad. Csak úgy nem. Ez igaz a csinált hibára is. Az életlenséget az ember hibának értékeli. Ettől még használható. De okkal. Mi az érzés, amit el akarsz általa mesélni? Mindannyian bámulunk fókuszálatlanul a tájba. Van ez így. De nem minden táj alkalmas, hogy ezt az érzelmet közvetítse. Azaz, ha bambulok, az egyénileg nekem jó, mert a fejemben ettől még van valami történet, vagy annak hiánya, búskomorság vagy fáradtság. Valami van. És akkor mindegy, mi a kiváltó formai helyzet, mindegy, mit bámulok, mert nincs direkt input. Itt viszont te a néződ bámultatod, mintha fókuszálatlanul. És ha íg van, akkor Azt a hiányt kell pótolnod, ami a fejben kell ehhez. Az pedig esztétikával pótolható, hogy úgymond kedvet kapjon a néződ és veled bámuljon, általad. Hát, nem tudom, mennyire sikerült elmondanom. Várom a visszajelzéseiteket. (hegyi)

Új hozzászólás