Örülök annak, hogy igazolod, hogy nem csak futó bolondság, véletlen fejlövés eredménye volt az előző kép, hanem volt itt meló, volt itt ötlet és hangulat, de legfőképp volt itt együttműködés. Nem ez a kedvenc képem, mert a gesztus a pillanatnak szól és nem az örökkévalónak, egyszerűbben mondva olyan dolgot rögzít, ami nem csúcspontja valami érzelemnek, csak mellékvágánya. Nem sokon múlik, de úgy érzem, hogy a fintor nem a nézőhöz, hanem a szituációhoz és a fotóshoz beszél. Ellene dolgozik a modellnek az is, hogy az ő bőrtónusainál közelibbek lettek a távoli tájrészletek, az a víz vagy gáztorony, meg az ég, ott az ettől megtekeri a teret, mert előbbre érződik a fejnél. Ha ezt visszaforgatnád, azaz az arc kapna több fényt (akár utómunkában maszkolással javítva), és a háttér bal oldala kevesebbet, akkor kevéssé lenne a dolog esetleges. De annak kifejezetten örülök, hogy a modelleddel nem csak futó ügyet csináltatok, hanem figyeltetek egymásra. Inkább azt mondom, hogy itt túl alámentél a modellnek, magyarán a kezébe adtad a gyeplőt és te lekövetted őt, viszont ha nincs a fotós kezében a szitu, mivel ő magát nem tudja direktben kontrollálni, így előfordulhat olyan gesztus, ami nem végpont. A fotós a főnök, még a legegyüttműködőbb szituban is, mivel ő lát, a modell dolga a jelenlét, a fotósé az instruálás, visszajelzés, ezt nem szabad felcserélni, annyira nem kell a modellt szolgálni, hogy megforduljon a helyzet, mert a dominancia nem ellene van, hanem a közös célért. Mondok valami furcsát. Civil a modell itt. Az azt jelenti, hogy olyan gesztus jelenik meg, ami belső marad. Nem egyetemleges. A civilség nem tesz jót egy portrénak. A leglazább, úgymond keresetlen, elkapott vagy instruálatlannak ható kép őszintesége nem egyenlő a civilséggel. A civilség a kulisszák mögé látás. Ez a fintor totálisan őszinte lehet neked, mert neked szól, de a nézőnek nem tud, mert ellene dolgozik a környezetnek, és annak az atmoszférának, amit teremtettetek. (hegyi)
Valóban lehetne még egy kis fény a modellen, de vakut nem szeretek használni, derítőlapom meg (még) nincs. Pedig milyen jól jött volna...
Annyira tetszett a háttér, hogy a kompozícióból nem szerettem volna engedni, bár próbálgattam több lehetőséget is, a kép világa nekem így állt össze igazán.
Zsolt, érdekes amit a civilséggel kapcsolatban fejtegetsz, belemászott a fejembe.
Hasznos volt a véleményetek, köszönöm.
Nekem ez a legkedvesebb, de nem a FF miatt, hanem az arcon megjelenő remény miatt - azt hiszem... :) A háttér egy fokkal talán világosabb az ízlésemnél, de ezzel együtt, ahogy írtam, ezt nézegetem a legszívesebben, mert itt van egy bensőséges kapcsolatom.
A fénykép cseles. Két dologban "hazudik" akaratlanul, vagy inkább úgy mondom, természeténél fogva, és ez a két hazugság a felmentés is. Az egyik az idő. Soha, semmit nem látunk úgy, ahogy az egy fényképen kimerevedik. A kép kiválasztott pillanat. A másik a tér. Két dimenziója van, ebből és a kimerevített időből áll össze egy emléknyom. Ez a fotó. A készítőnek persze van módja arra, hogy ezt a két fontos dimenzióvesztést pótolja valamelyest. Mélységélesség, objektív megválasztása és a zársebesség. (van még másik idő is, ami az exponálás és a befogadás között telik el, de más tészta)
Miért mondom ezt? Mert ez egyben a szabadság kulcsa is. Ezért nem valós, hogy ha azt várjuk el, hogy a kép igazat mondjon, mert képtelen rá, viszont ha képtelen, akkor nincs alapja és indoka annak, hogy rendezetlenül hagyjuk a képmezőt. A fotós felelőssége ez. Ahogy az, hogy melyik pillanatot választja ki a végtelenből. És azt hiszem, a civilségre is erre van a kulcs valahogy. Hogy a modell, a fotós belehelyezkedik-e a kép idejébe, abba a belső időbe, ami az exponáláskor megfagy, avagy benne maradnak a saját idejükben, és hordozzák annak civilségét. Felkészült-e az alkotó és az alany arra, hogy a történet része legyen? A környezet, a ruha, a képkivágás meghatároz egy elvárásnak is mondható rendszerbelépést. Azt, hogy a modell a helyén legyen és ha az a kép mondjuk a háborút idézi, akkor a modell sem rágózhat, vagy nem állhat kontraposztos nyugalommal. Avagy állhat, de akkor ennek a disszonanciának érvényesnek és eltökéltnek kell lennie. Tehát a grimasz civilsége azt jelenti, hogy a kép belső története mást kívánna, de a modell vagy még, vagy már, de nem a csúcsponton van. Vagy még nem kész rá, vagy addig tököltünk, hogy elfáradt.