Itt lakott...

Itt lakott...

István, az a helyzet, hogy ez a kép nekem túl primer üzenetet közöl. Pontosabban az elgondolás az, amiben én nem érzem azt a formai és érzelmi áttételezést, ami maradandó fotóvá emelné ezt a képet, most számomra ez inkább egy képi jegyzet. Ennek oka abban is keresendő, hogy sajnos a mobiltelefonos lehetőség itt most kevésnek bizonyul. Ennyire kézenfekvő üzenet esetében nem lehetünk kimértek, távolságtartóak. (hegyi)

Hozzászólások

Én azt hiszem értem mire gondolhatott István amikor ezt meglátta. Leírom a magamét, hátha segít a kialakuló eszmecserében. Nekem ezen a képen ami nagyon megfog, az a foszlott tábla. Hogy nap mint nap átmegyünk felette, elfelejtjük, lábbalk taposunk, eltorzítjuk a múltat stb. Akár azért mert csak elfelejtettük, akár azért mert tudatosan tesszük ilyen-olyan okkal. Gondolom István valami ilyesmit akart mondani.

Amiért szerintem Zsoltnak is igaza van, hogy ez átmehetne picit erősebben is, ha van nyoma ennek a történésnek, a lábbal taposásnak. Pl. egy sáros bakancs, vagy bakancsnyom, egy szakadt falevél, vagy a roncsolt táblát még jobban kiemelni valahogyan... Megkeresni azt a határt amivel még jobban hat a nézőre (esetleg megérteti a nem magyar nyelvűekkel is, hogy ez nem a híres színészek csillagainak magyar verziója), de nem megy át Zsoltosan mondva "verbálfotózásba". Azaz hozzátenni még valamit a dokumentalizmuson túl is, megtölteni a történetet.

István, el kell szomorítsalak, már jó értelemben. Az alkotás közlés, és mint olyan önkifejezés. Mi más lenne. Hiszen te is azt írod, hogy "Szerettem volna mutatni arról az érzésről, amely elkap, amikor elmegyek mellette." Tehát ki szeretted volna ezt képileg fejezni, sajátot, szubjektívet. Oké, elfogadom, nem akartad a házzal a szocio vonalat bekapcsolni. Le is írod, hogy mit akartál mutatni és mit éreztél. Ez érvényes. Oké. De amíg élőben ez 4 dimenziós, itt csak 2. Ezt valahogy ha ennyire kevés eszközt akarsz, akkor kell érzékeltetni, visszahozni a terét és az időt is valahogy. Erről írtam, hogy van hozzá közöd - Tamás talán ezt félreértette, hogy köze van hozzá az embernek, ez nem a "mi közöd hozzá" fityisze, hanem hogy érzem, hogy személyes, érintett, ihletett. Ez így nekem még nem az. És az a kérdés, hogy hogyan lehetne az. Hát, várom rá majd a megoldást, remélem készül még kép erről.

Értem amiről írtok, értem az összefüggéseket. Itt egy fotó, Zsolt azt mondja, hogy nincs olyan eszköze e fotónak, amely alapján ezt a képet magasabb fotográfiának lehetne nevezni, mivel általánosságban nem közelíti a témát a nézőhöz, nincs egyénítve (és talán méltatlanul elnagyolt).
Tamást azt mondja, hogy számára ez a fotó kapcsol ennyi eszközzel is az érintettsége okán.
Ágnes azt mondja, hogy ő nem értette azonnal, hogy mi történik itt, többet kellett foglalkoznia vele, amire megértette.

Elfogadom, és megfontolom Zsolt tanácsait, hogy ez még kevés így. De nem akarom, hogy erről szóljon ez a kép. És el kell mondanom, hogy nem azért készítettem, és nem azért készítettem így, hogy ismeretterjesztői tevékenységet folytassak. Nem akartam modellezni sem a történelmet. Szerettem volna mutatni arról az érzésről, amely elkap, amikor elmegyek mellette. Ahogy elmegyek, visszanézek, lenézek rá. Hozzáteszem, hogy én sem láttam, én sem értettem először hogy mi van oda írva, mindaddig, amíg le nem hajoltam hozzá.

Megértettem Zsolttól azt is, hogy ebben a képi megvalósításban nem elég drámai, túl távolságtartó ami sikerült. De nem akarok rájátszani, nem akarom kelléknek használni, nem akarom önkifejezésre használni. Zsolt azt mondja, hogy ez így kevés, ez nem nevezhető fotográfiának, csak dokumentálás. Ezt kénytelen vagyok tudomásul venni, és elgondolkodni ezen, hiszen ha nem venném ezt az intelmet komolyan, nem járnék ide.

A továbbiakban sem magyarázat, és nem is mentegetés áll, hanem hogy Zsolt jobban értse, hogy mit szerettem volna:

Gondolkodtam azon, hogy 1) mivel fotózzam 2) hogyan fotózzam 3) használjak-e kellékeket. Nem gondoltam (és most sem gondolom még) fontosnak a házat, mert az konkretizálja a helyszínt, és én a helyszíntől el szeretném emelni. (Valójában a konkrét személyektől is) Számomra tere ez a bezárt, beszűkült tér, kátrányos, nyirkos, fojtogató, profán és végső. Nekem azok a táblácskák életek. És nem a feliratuk miatt, hanem a fényük miatt, ahogy opálosan kiragyognak onnan mégis. Szerintem ez ősi szimbólum, valójában ösztönösen is mindenki tudja, érzi, érti. És hogy itt laktak. Nem ebben a házban sem itt ezen az utcán, hanem ebben a környezetben. Nem mehetek annyira közel sem hozzá, amennyire Zsolt szeretné, mert nem az az egy sérülés érdekel, a maga véletlenszerűségével, bármilyen érdekes is az a forma, hanem az, ami a táblák közvetlen közelében van, az ami megcsinált. Nincs ráírva, hogy megcsinált, nincs aláhúzva, még csak nem is kényszerít semmi a végiggondolására, mert nem is kell, de ott mozog, akkor is érezhető, hogy megcsinált ez a környezet.

A döntésnek és vágásnak annyi szerepe van, hogy a lehető legfinomabban jelezzem, kellékek nélkül is jelezzem, hogy van kapcsolatom és véleményem. Másodsorban a visszanézéssel valahogy így látszódik egyébként is, úgy éreztem. És ezek össze is függenek. Az eső pedig a sötétebb aszfalt miatt kellett. De azt gondoltam, hogy egyébként is jól illik a hangulat megfogalmazásához.

Mindenesetre fel tudtam mérni, hogy ez így nem ment át. Tehát maradjunk annyiban, hogy jegyzet, és még gondolkodnom kell rajta, hogyan tudom mindezt jobban... Bocsánat, hogy hosszú voltam.

Mondom máshogy, hátha. Aki elkészítette ezeket a táblácskákat, az kiválasztotta az anyagot, a betűt, a szöveget, és a helyet. Ez együtt hatásos. Működik. Térben és időben. A fotó ebből elveszi a teret és az időt. Tehát hogy újra működni kezdjen a kép, önálló alkotásként, az alapoktól újra fel kell építeni autonóm módon a közlést. Azt, ami a fotográfiai kontextusban működni tud.

Oké, tehát neked van ehhez egy személyes történeted, ezért akármi van a képen, az ezt elő tudja hívni. Ettől még erre nem a kép képes, hanem te. És ezt a képnek magától kéne megoldania, és azzal, ha lefotózok egy emléktáblát, még nem készítettem fotót. Csak dokumentáltam. Erről próbálok beszélni, arról, tényszerűen, hogy a kép nem ad semmiféle mankót vagy semmi érzelmi pluszt ahhoz, hogy abban is megtörténjen ez a fajta kapcsolat, akinek nem volt elhurcolt rokona. Ezért mondtam, hogy vagy igen közelre kellene menni, ahol az anyagszerűség adhatja meg ezt a pluszt, a szokatlan közelség, vagy kontextust kell teremteni. Ott van egy sérült felület, ha jól látom, például lehet azzal foglalkozni önmagában, az már történet, nem csak ábrázolás.

Zsolt, nem értlek. Hogy mi közöm van hozzá? Az apám, Weisz Zsigmond, munkaszolgálatos, 1945-ben halt meg. Ez pedig nem történelemkönyv, ez az életem!

Tamás, szoktál emléktáblát fotózni? Itt lakott és alkotott... Én se. És ha tudod, mondd el, mit látsz. Kérlek. ÉS azt is, hogy a kép alapján - szigorúan a kép alapján - mi közöd van hozzá. Törikönyvet nem ér.

Bocs, de pontosan tudom, mit beszélek. Azt, hogy ez a kép így nincs megcsinálva. Nem voltam ott, így nem fogom kiköbölni, merre hány méter, de így ez nem fotográfia.

Köszönöm Tamás, köszönöm Ágnes, és Zsoltnak is köszönöm ismét.
Csak annyit most, hogy teljesen jó az eszmefuttatás, mert az történik, ami bennem is történt, és ami után így döntöttem, ahogy. De fontos, hogy nincs lezárva ez így még bennem, gondolkodnom kell még.

Első blikkre én se tudtam, többször át is pörgettem a képen, nem tudtam hogy mik ezek a táblák, nem is láttam jól az írást se. Csak amikor kezdtem köbözni, hogy mit ír a táblácskákon, akkor jöttem rá, hogy mi van. Szóval ha lenne a képen valami plusz fogódzó, ami jobban odairányítaná a figyelmet az írásra, vagy magára a drámára, akkor egyből leesett volna. Szóval ez az én történetem a képpel, sajnos nekem sem volt elég ez így.

Zsolt, elmentél az erdőbe. Úgy érvelsz, mint egy politikus. Egy lengyel pontosan tudná, hogy mit lát. Azt pedig, hogy semmi közöd ahhoz amit itt látsz, te sem gondolod komolyan. Éppen szűkszavúsága miatt erős kép. Gondold meg, mielőtt olyanokat írsz, hogy lógjon be az esernyőd!

Vagy lógjon be az esernyőd, legyen hozzá valahogy közünk, legyen valami viszonyrendszer, valami, amibe kapaszkodhatok, távlatot ad térben és időben, elhelyezi. Egy képről készült kép önmagában max doksi. Egy tárgyról készült kép is csak doksi, ha nincs közöm hozzá.

Macika, de hát írtam. Itt van néhány réz micsoda, nevekkel. Valami járdán. Valahol. Esőben. Mi ez? Gondolod, hogy ha ezt megmutatod egy lengyelnek vagy egy mittom kinek, fogja tudni? Érti? Ez így fentről egy tárgyfotó max, nem ismerem a helyet, nem tudom, hogy lehetne befogni még a környezetből, skurcban lentről, valahogy, de így ez nekem kevés ahhoz, hogy több tudjon ennél lenni, és nem, nem elég, hogy egy járdán. Fotózz meg egyet akkor, közelről, anyagszerűen, érinthetően, akkor talán. De így, mint egy műtőben a kiterített, fentről le, jó távolról... Hát akkor legyen környezet. Nem tudom, értesz-e. Hogy vagy kevés kell, de akkor az legyen szagos és ízes, vagy legyen benne környezet, vagy bármi, amitől a dolog értelmet nyer, ha nincs közel.

Zsolt, ha nem láttad át, hogy hol van ez (hogy egy járdán, ennyi elég minden kérdéshez) akkor megértem amit írsz a képhatáron belüli dologról. Mert a háznak most ehhez semmi köze, nem akarom, hogy látszódjon bármi is belőle, nem akarok oda lemenni, de most szem elé van emelve így is. Sőt, még a szociokulturális háttér sem érdekes szerintem (mert elég, ha van kérdés). De ne értsd félre, ettől még ez lehet jegyzet, lehet rossz, vagy rosszul kifejtett. Nekem például a legnagyobb kérdésem itt a tér kérdése, hogy elég-e. Mostanában azt érzem, hogy nem.
Abban segíts, hogy szerinted mi maradt kívül?

Nagyon sok a képben a miért, és nem kapok választ. Miért ferde, miért eső, és ami neked egyértelmű, mert fejben ott a környezet, az a nézőnek csak képhatáron belül érthető, és persze, ha van háttérinfód, akkor érted, de anélkül ez így nem egyértelmű, és hát a bajom az, hogy nem hagyatkozhatunk a közös szociokulturális háttérre, mert a tapasztalatom az, hogy már generációsan sincs ez meg, nemhogy területileg. Helyezd kontextusba. Így egy tárgyfotó még. Hol a ház? Miért lenne ez világos? Ráadásul fentről ez látkép, miért fentről? Hasalj le, vagy nem tudom, mi, mert nem voltam ott, de valahogy tedd bele azt, ami most kívül maradt.

Köszi az elemzést Zsolt, és oké, felfoghatjuk képi jegyzetnek, bízok a szemebdben. (Annyit azért hozzátennék, hogy nem csak éppen ott jártam és találtam a fotót, hanem gondolkodtam előtte, mert minden nap erre jártam, megyek most is gyakran. Megjegyzem, nekem alapvetően nem is mennek a talált fotók, nem látom meg azonnal a dolgokat. Az elmúlt egy-másfél év összes fotója, amit ide beküldtem, és ha olyan talált érezte is volt, az mind szándékos volt, gyakran lepróbált is, talán modoros is lesz így, lehet, nem tudom, de nem félvállról vett találat.)

Ennél a fotónál azt szerettem volna elérni, hogy ne a fizikai táblácskák legyenek a fontosak. Nem akartam kitisztázni őket, csak annyira akartam láttatni, hogy érthető legyen mik ezek a táblák, mit hordoznak, kapcsolják be, miért vannak, a többit tudjuk már. Látható, járda, érthető is, hogy egy ház előtt. Amit én ehhez hozzá szerettem volna tenni az ebben a tenger-szerű nedves aszfalt sötétjében van - az az érzet, amit ez sugall. Ez a kátrány unierzum, amiben van. És lehet, hogy ez most áttételesen is, de rólunk is szól több síkon. Elsődlegesen, például, hogy hogyan kapcsolódunk. Ehhez jónak éreztem ezt az esetleges technikát is - bár lehet, oké, talán mégsem az. Az gondoltam, hogy precízebb technikával a tárgyiasultsága is erősebb lesz a fotónak - amikor pont nem ez a fontos nekem ebben.

Felfoghatjuk képi jegyzetnek is, nem zavar, mert a kérdés még itt van bennem, fogok ezzel még foglalkozni biztosan. A konkrét tanácsokat szívesen veszem persze, mert elemzésed számomra most távolságtartóan diszkrét, és talán nem a számomra sarkalatos kérdésekre összpontosít. De ugyanakkor nagyon fontos, mert így tudom, hogy valami elsikkadt, valami nem ment át, félrevezetett, vagy más ment át helyette...(?)

Tamásnak is köszönöm az érdeklődést!

Gondolatébresztő kép, tetszik!

Új hozzászólás