Jelkép

A hétvégén lakhelyemen is megrendezésre került a Magyar Kultúra napi ünnepség. Megkértek, hogy fotózzam meg az ünnepséget és a koszorúzást. A Kölcsey Ferenc síremlékét koszorúzó emberek egyikét ábrázolja a feltöltött fénykép.

Zárólejesen mondom, hogy a szorgalmik nem kapnak csillagot, csak a leckék, újabban sokan töltötök szorgalmit fel lecke helyett, amit nem igazán értek. Ez egy portré. Ráadásul jó portré. Ha mindenáron bele kell kössek, akkor annyi, hogy a szeménél a sötét gödör utómunkával egy kicsit világosabbra hozható lehet, akkor még hatásosabb. Jó a pillanat, jó a környezet, a hóesés még rá is tesz erre, szóval nem csak az ember, de az is bemutatásra kerül, érződik, milyen hangulat veszi körül. És ez fontos. Meglenne a három csillag, ha lecke lenne. (hegyi)

Hozzászólások

Köszönöm az értékelést! Azért raktam a szorgalmiba a fényképet, mert terveztem belőle FF verziót készíteni. Amikor továbbküldtem a színes változatot a főnököknek, akkor gondoltam, hogy ki kellene próbálni hogy néz ki fekete-fehérben és ez lett a vége és kikötött a szorgalmiban. Plusz lett végre egy 2018-ban készült kép amit itt megosztásra érdemesnek gondoltam :)

Szépen elkapott pillanat! GRT!

Köszönöm István! Ha akarnék sem tudnék már ettől kisebb mélységélességgel fényképezni, mert nincsen fényerős objektívem, csak kit lencsék.

Nagyszerü kép Ádám! Jó, hogy nincs túltólva a kicsi mélységélesség.

Köszönöm az elismerést István!

Új hozzászólás