Fehér hűtőszekrény enyhén domború ajtajára vetett árnyék. És hogy újrakezdek.
Jöjj drágám, jöjj drágám, vártam rád, vártál rám - énekelte a Kontroll Csoport a nyolcvanas években, ez ugrott elsőre be, amikor a kép címét megláttam. És tulajdonképpen jószerivel ez az érzet meg is maradt bennem mind a mai napig. A furcsasága és egyben érdekessége a képnek meglepő módon számomra nem a fátyol és a kéz együttese, hanem a rácsokat idéző talán ablak. Ez az, ami igazán megmarad, és ha ezen a nyomvonalon indulok el, akkor biza onnan jobbról nekem hiányzik még. És igen, kéne a rácsok határozottsága. Nem kell nagy kontraszt, de mivel ez az a képelem, ami kibillent a lírázásból, ezért a szerepe erős. Jóllehet, ha több lenne jobbra még a rácsból, nem hiányozna a kontrasztja sem. Hát, így, ez biza egy jó és érzékeny kép. (hegyi)
Nem ismertem ezt a számot, amíg István ide nem illesztette a kép alá, de azóta nekem is elindul, ha ránézek erre a képre. Hihetetlenül felerősíti a mondanivalómat.( Mikrofon. ) Jobb oldalt nem volt nagyon több, ott már vége a hűtőnek, de őszintén szólva nem is gondoltam, hogy a rácsok ilyen fontosak is lehetnének, én leragadtam a kéznél. Köszönöm az elemzést!
De rég hallottam ezt. Agyonmásolt kazettáról hallgattuk folyamatosan. Pont illik most a hangulatomhoz. Főleg a munka része. És közben ajtóra vetett árnyékkezünkben szürkévé olvadnak a színek, a jég bent marad, mi kint vagyunk, várjuk a nagy mutatványt, vagy nekünk, vagy velünk. Valaki ugrani fog, valaki elkapni, valaki háló lesz, valaki halász.
Idő megszokni azt, hogy abban van különbség, hogy mit látsz te és mit lát a néző - te látod, hogy hűtő, meg hogy hogyan készül, a néző csak azt látja, ami a képen valóban rajta van, így megváltoznak a hangsúlyok. Épp ezért jó, ha az ember kap visszajelzést, hogy ezt be tudja gyakorolni.