kísérlet 1.

Tudom, hogy mindig el-eltűnök, és elnézést szeretnék ezért kérni,- bár lehet, hogy innen már senki se emlékszik rám, - de közben végig fotóztam, kiállításokat néztem meg, vagy éppen alázatból elő se vettem a gépet. Mostanában megint kattogtatok, és még a legelején, mikor ide kerültem, akkor tanultam meg, hogy ha jól akarunk fotózni, akkor először magunkat kell, és most eléggé beleestem, ha lehet mondani, egyfajta depressziós önutálatba, ami miatt képtelen vagyok írni (mostanában néhány versem megjelent, meg ezt is tanulom, szóval azért jó lenne, de ezt is olyan nyomásnak, ördögi körnek érzem), szóval emiatt úgy éreztem muszáj számot vetnem önmagammal, muszáj meg tudnom, hogy ki is vagyok valójában. Tehát ez egy kísérlet lesz tőlem, önmagam megtalálására, és remélem nem baj, ha itt megosztom, bizakodva, hogy elfogadjátok.

Kedves Rita, én örülök, ha küldesz munkát, remélem most nem tűnsz el. Előbb a leiratra reagálok. Olyan, hogy alázatból nem veszem elő a gépet, olyan nincs. Csináld. Ez a lényeg. A képről a legfontosabb, amit mondhatok, hogy valami éles pont vagy forma kell, amin a néződ megkapaszkodhat, ha figurális a kép, akkor főleg. Jó a tükörjáték, javaslom, folytasd! (hegyi)

Új hozzászólás