Kisleánykori álom

Kisleánykori álom

Ezt egy nagyon jó gondolatnak tartom. Minden lány álmodozik erről, hogy milyen lesz majd akkor, ha ő ott lesz ennél a helyzetnél, nyilvánvaló először arról, hogy mi van akkor, ha ő koszorúslány lesz, és majd a testvére, vagy bármelyik közelálló rokon megy férjhez, előbb-utóbb titkon, aztán már kevésbé titkon, azért ezek a gondolatok végigmennek, és hát el is kísérik az úton a szereplőt. Aztán van, aki ebből kimozdul, és azt mondja, hogy őt ez a fajta habos-babos világ nem érdekli, van, aki meg akarja ezt valósítani, és egy beteljesülés az, ha ez az álom megvalósul. Ez a része tökéletesen jól működik. Ami az egészben a kritikai rész, és ez is érződik ezen a képen, ami az alkotó kritikai megközelítése ehhez a világhoz, hát arra még rá lehetett volna egy kicsit erősíteni. Túl közel vagyunk. Nyilvánvaló, hogy a hely nem biztos, hogy lehetőséget adott arra, hogy akár egy lépésnyit hátra lépjünk, de jót tett volna neki, ugyanis akkor lenne ez egyértelmű üzenet, ha ez a szereplő úgy állna itt ezek között a felakasztott vállfák között a túlkínálatban, hogy az egésznek a ritmusában több legyen a szociografikus megközelítés. Ugyanis itt nem a szereplőről van szó, bárki behelyettesíthető ide, nem tudjuk, hogy ki a szereplő, de azt igen, hogy itt van valami az álommal és a megvalósulással, valami kicsit keserű utóíz, és ez fontos lenne, hogy ez egy egyértelmű legyen. Ezt tudom hozzátenni. Ettől függetlenül nekem ez egy 3 csillagos kép, a leckemegoldással még várok. És tessék egy kicsit több teret hagyni, tessék bátrabban kezelni a környezetet, mert az fontos, ő a barátunk. Igen, oda kell arra figyelni, hogy hogyan rendezzük, meg hogy milyen egyéb, esetleg a figyelmet elvonó, vagy esztétikailag nem oda illő tárgyak vannak, de azért csináljuk a képeket, hogy ezt begyakoroljuk. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Igen, igen, ennyi hely volt, sajnos, mert én is hiányolom (kivételesen) a teret! :) Köszönöm az elemzést!

Azt a filmet én is kedvelem! :) És tényleg van benne valami, hogy ezt hozod fel példának, köszi! :)

Nekem a "Muriell esküvője" c. filmet juttatta eszembe - amely filmet egyébként én nagyon kedvelek.

:D Nyilván nem, mint ahogy azt a cím is mutatja! ;) Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat a képpel kapcsolatban, valószínűsítem, hogy ezer év múlva sem jutottam volna el ehhez az irányhoz! :) De hát, mindenki máshogy asszociál a dolgokra!

Kedves Ramóna, nem tudom, hogy ez volt-e a szándékod, de kifejezetten nyomasztónak találom ezt a képet. A szűk tér, a halotti lepelnek is beillő ruha az előtérben és a vállfákon lógó menyasszonyok tömege elmenne egy horrorfilmben is.

Új hozzászólás