Blis,
Fekete című rádióműsoromhoz ezt a képet választottam. Köszönöm!
clio
Azt kell mondjam, hogy ez az egyik legerősebb önkép a Látszótéren, és arra szeretnélek biztatni, hogy ne add alább, ez az út bár nem egyszerű, és nyilvánvaló, hogy meg kell találd benne egyrészt a magad örömét - még ha fura is örömről beszélni egy ilyes úton - másrészt a technikát is, viszont ami a leglényegesebb, és amiben magasra tetted a mércét, az az önmagunkkal szembeni legfontosabb alkotói elvárás, az őszinteség. Ez, ami fontos ennél a képnél, persze lehet említeni Dalí hasonlatos támaszait, vagy a négyzethálós térforma bolondítását a forgatással, a szerkezetet ezzel az átlós renddel, de a lényeg nem itt van, ez csak a forma, ami persze fontos. A lényeg abban rejlik, hogy a tökéletességet kereső és istenítő világban a magunk tökéletlen történeteit vállaljuk, a saját testünket, múltunkat, akár az öngyilkossági kísérleteinket, akár a bütyköt a lábunkon - és igen, mindezt úgy kell tudni tálalni, hogy értelmezhető legyen, befogadható, és esztétikailag megformált. Köszönöm! Folytasd! (hegyi)
értékelés:
Hosszan gondolkodtam, hogy mit is reagálhatnék...
Köszönöm a hozzászólásokat, és az elemzést.
Nyugi, az életem remélem nem ennyire fekete-fehér.
Még egyszer köszönöm, mindenkinek!!!
Most morbid lenne ha azt mondanám, hogy ízületnél nem vágunk? Viszont a kép többi része tetszik, főleg hogy a kövek rendezettsége ki van mozdítva és nem illeszkedik a kép szélekhez stb.. mintha épp.. khm.. ráborulna az illető a kőre...
Tetszik, ütős önportré
peace, p
Valahol sajnálom, de mindenképpen megtisztelő.
Köszönöm
Blis