Kubizmus

Kubizmus

Örülök annak, hogy egyrészt más technikák, más korszakok, más izmusok irányába is elmozdulsz, és ez téged érdekel és foglalkoztat, mert ez nagyon fontos. Tulajdonképpen az áttételezés is rendben van, ahogy ezt te a fotó nyelvére lefordítottad magadnak, mert mai, mert érthető, mert minden felvetése rendben van, de a megoldás így együtt nem jó. Ha ez egy olyan képsor lenne, ami mondjuk egy kiállítás lenne, és a kubizmus témáját akarná a te saját szemszögedből feldolgozni kicsit primérre véve a figurát, hogy hát, a kubizmus az, ami kockákat tartalmaz, akkor ehhez én azt gondolom, hogy mindenféleképpen szükség lenne arra, hogy ezek a formák ne egy ilyen négyzethálóba beszorítva kerüljenek nekem bemutatásra, hanem értéküknek megfelelően méretezve. Most a fog mindent visz, a cigaretta mindent visz, a doboz széllel nem tudok mit kezdeni, az az alumínium a második sor elején megint nem tudom, hogy micsoda, miközben az ott akár működhetne, a szemüvegszél jól értelmezhető, utána megint van egy formai játék, amivel nem tudok mit csinálni. Talán ez egy padló borítás a legalsó sorban, az megint jó, szóval, végigmehetünk rajta egyesével, a kockák ritmusa mindenütt ott van, de valami jól határolt, és jól méretezett, valami meg esetleges nekem. Például, most én csak kérdezem, hogy számodra, ha mint első látogató nézed meg, mit mond a második sor első képe, hogy az micsoda? Mert ott nem tudom, hogy ez egy doboz széle, ami valamilyen, vagy pedig ez egy kocka, merthogy nem látom azt, hogy az a belseje a dolognak, vagy pedig egy határoló elem? Nem igazán jól jön le. Nem lehet mindent ennyire kiragadni a valóságából. Nem tudom, hogy mennyire magyaráztam ezt most jól el abban a tekintetben, hogy erre, mint ötlet én most adok 2 csillagot, aztán majd meglátjuk, hogy mi felé fejlődik. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Próbáltam elrugaszkodni a hagyományos értelemben vett kubizmustól. Vagyis számomra csak a geometriai formákon és az éleken volt a hangsúly.

Szerintem a fogsor harapja ki a legnagyobbat innen, az visz, érdekes módon oda billenti az egészet - már ami a figyelmemet illeti (persze, mert az az ember). A kubizmussal én leginkább a sok kocka miatt tudom összefüggésbe hozni, mert valahogy nem lépi át azt a határt, amit az élő átlép az anyagnál, szóval igen, ott van az anyag benne, de nekem mégsem él úgy mint kubizmus.

Új hozzászólás