Liliomos csendélet előzménye

Liliomos csendélet előzménye

Ez volt úgymond az előzmény, amit miután megmutattam, azt mondta Demeter, hogy segít a derítésben, csak ismételjem meg, és vigyem közelebb a vázát és töltsek bele vizet. Ez lett utána a végeredmény, amit a 365-be tettem fel.

Egy vazanyi liliomot latok lagy arnyalatokkal, ami szepen illik a viragokhoz. A vaza szeles szaju, a viragokon minimalis elrendezettseg sem latszik, es ez szep, szabad es konnyed erzetet kelt bennem. Latok egy szep formaju kancsot, ami kiemel egyetlen viragot - ez a reszlet onmagaban is megerdemelne talan egy kepet, ugyanakkor kicsit borit az elrendezesen, amit a bal felso sarok fele nyulo liliomok igyekeznek ellensulyozni. Latom meg a korabbi locsolasok maradvanyait a vaza mogott az uvegen, aminek nem sikerult jelentest vagy kompozicios szerepet talalnom (:p).
Nem tudom nem emliteni azt a feszesseget, amit a kep jobb es bal szelet erinto kancsoful ill. virag ad, nem tudom ezt osszhangba hozni a fent irt konnyed es talan kisse vad eleganciaval. Talan fel koromnyi plusz hely jobbra es balra ezt enyhitene.
Az hiszem, mind a vilagitas, mind az expozicio es az utomunka kellett ahhoz, hogy az arnyalatok hatarozottak es beszedesek, de ne harsanyak legyenek. Gondolok itt a hatter enyhen strukturalt sotetsegere, a viragszirmok szinte tapinthato anyagara, az uvegek kemenysegere, es ezek viszonyaira.
Kellemes kep, egy jol megvalasztott es bemutatott szelete a mindennapokban talalhato szepsegnek, amik feldobjak a pillanatokat. (bobák)

Hozzászólások

Ja, oh, ok. Nezd meg az m betudet a billentyuzeteden, mert idonkent halvanyan fog. :) Az ok, annyit tudok vallalni.

Csaba, félre vagyok értve. Én csak az én szakkörben árválkodó képeimre írtam, hogy csináld. Aztán majd átadod idővel másnak. Hmm?

Elsoszor is nem, nem vallalom. Azt is elmondom, hogy miert. Azert, hogy dolgozzon a tobbi szakkoros/365-os is. Orommel mutattam meg, nem azt, hogy hogyan kell elemzest irni, hanem hogy irni kell. De ennyi, atadom a stafetat, vagy inkabb berakom a kozosbe. Annyit meg, hogy erdemes folytatni, mert egy dolog estenkent atnezni az aznapi kepeket megfogalmazva (vagy sem) egy-ket azonnali reakciot es egy mas dolog, egy nagyon kulonbozo dolog egy keprol tobbe-kevesbe osszefuggo mondatokban megfogalmazni az erzeseidet. Remelem, hogy ez hosszabb tavon befolyasolja majd az esti atnezest is.
Azert sem tudom vallalni, mert nagyon sok a kep es nagyon sok a hozzaszolas nelkul arvaskodo kep. Ha roviden fogalmazok meg erzeseket, akkor eselyes, hogy erzekeny pontra tapintok anelkul, hogy elmagyaraznam, hogy miert erzek igy vagy ugy negativan es hogy an lehetne valtoztatni. Vagy irhatnek legalabb olyan reszletesen, mint itt lent, de annyi idom nincs. Kozosen viszont talan van ennyi idonk. Ugy ertem az osszes 365-os resztvevonek. Ugyhogy en is arra biztatnam a tarsasagot igy a sajat pozitiv tapasztalatom utan, hogy hajra, lehet hosszabban kifejteni, ha valami megfog egy kepben (vagy epp tavol tart tole - persze tisztelettel).
Azt tudom vallalni, hogy ha valami sokaig nem kap semmi hozzaszolast, es en mar tukon ugralok, hogy hogyhogy nem, akkor leirom, amit gondolok.
Az "elemzesre" adott valaszra: igen, tudtam, hogy ez valaminek az elozmenye, de talan leirtam, vagy csak akartam, hogy kifejezetten igyekeztem onallo kepkent nezni, a folytatast figyelmen kivul hagyva. A cel, amit leirtal, szerintem szepen atjon, ugyhogy "erdemes ezzel foglalkozni", ahogy mondani szoktad. :)

Örülök, hogy Csaba beszállt az elemzésbe, és örülnék, ha a többi képek is erre a sorsra jutna, mert így lehet beszélgetni róla. Csaba? Vállalod?

Az elemzésre: a leiratban írtam, hogy ez egy előzmény, ami után Demeter beszállt és lett egy folytatás is, ami a 365-be került bele, érdemes összevetni a kettőt, mert talán azokat a problémákat, amit írsz, ott megoldottuk. Az üveg... hát igen, eső, nyomot hagy, a francnak van kedve takarítani, de nem tudom, hogy jobb lenne-e ha nem lenne esőnyomos az ablak, lehet, hogy igen. Ami megfogott, az a zaklatott bujaság, az a csendélettől szokatlan, mégis szerintem odaillő zajosság, harsányság, kopogósság, amit a liliom és annak levelei okoznak leginkább. Igyekeztem ezt egyensúlyba hozni több-kevesebb sikerrel. Próbáltam lazábbra is hagyni, de nem állt össze - viszont a második nekifutás már egy más felfogás, egy szellősebb eredmény lett. Köszi a gondolatokat!

Azt nyilvanvaloan nem tudom megmutatni, hogy hogy kell szakavatott elemzest irni, de a velemenyemet le tudom irni a keprol par alaposabb megtekintes utan.
Egy vazanyi liliomot latok lagy arnyalatokkal, ami szepen illik a viragokhoz. A vaza szeles szaju, a viragokon minimalis elrendezettseg sem latszik, es ez szep, szabad es konnyed erzetet kelt bennem. Latok egy szep formaju kancsot, ami kiemel egyetlen viragot - ez a reszlet onmagaban is megerdemelne talan egy kepet, ugyanakkor kicsit borit az elrendezesen, amit a bal felso sarok fele nyulo liliomok igyekeznek ellensulyozni. Latom meg a korabbi locsolasok maradvanyait a vaza mogott az uvegen, aminek nem sikerult jelentest vagy kompozicios szerepet talalnom (:p).
Nem tudom nem emliteni azt a feszesseget, amit a kep jobb es bal szelet erinto kancsoful ill. virag ad, nem tudom ezt osszhangba hozni a fent irt konnyed es talan kisse vad eleganciaval. Talan fel koromnyi plusz hely jobbra es balra ezt enyhitene.
Az hiszem, mind a vilagitas, mind az expozicio es az utomunka kellett ahhoz, hogy az arnyalatok hatarozottak es beszedesek, de ne harsanyak legyenek. Gondolok itt a hatter enyhen strukturalt sotetsegere, a viragszirmok szinte tapinthato anyagara, az uvegek kemenysegere, es ezek viszonyaira.
Kellemes kep, egy jol megvalasztott es bemutatott szelete a mindennapokban talalhato szepsegnek, amik feldobjak a pillanatokat.

Csaba, öné a hangszóró. Egyébként igen, jól esne, ha írnátok a képekről. Szóval akkor Csaba, mutasd meg ezeknek, hogy kell ezt csinálni.

Azt lehetne, hogy erre valaki ir egy elemzes-felet, amilyet a Pedellus ir a tobbiek kepere? Nagyjabol ez kovetkezik a sorban, pedi meg is allt, idot hagy. Lattunk is par velemenyt meg a hozzaerto tanacsok utani javitast, de talan lehetne, hogy valaki ket mondatnal bovebben leirja, hogy mit gondol errol a keprol a masiktol fuggetlenul. Koszonet elore is.

Szerintem az a váza önmagában, vagy főszereplőként is megérne egy misét, mármint hogy a virággal.

nem. azt mondta, vidd közelebb a vázát. én mondtam neki, hogy oké, de a fény az elment. erre mondta, segít deríteni.

Ez is szép, de a másik valóban több/másabb lett! Tanulságos.

Itt picit zavaró a háttér a felső részen, gondolom ezért mondta Demeter a derítést. Szűkebb, "fojtottabb" a kompozíció is.

Új hozzászólás