Lovak

Lovak

Ágnes, én ezt már többször elmondtam, és most sem tudok mást mondani, mint hogy a kamera nézőpontjának a megválasztása baromi fontos. Most vagy lemegyünk a gyerek szintjére, és onnan próbáljuk ezt az egészet, mint egy belső élményt megfogalmazni, vagy kívülállók vagyunk. De ha kívülállók vagyunk, akkor állj fel egy padra, és akkor csinálj ebből egy lenyomatot. Emeld fel magasra azt a kamerát, és csináld meg! Akkor legyen az egésznek egy ilyen tényfeltáró jellege. De most ebből a nézetből ez csak egy tanulmány, ez nem kép, ez önmagában így még kevés. Idétlenek ezek a játékok, ez tény, én is látom, aki ezt tervezte, annak a lelkivilágába azért belenéznék, de az biztos, hogy sem nem szerethető, sem nem félek tőle, semmit nem érzek. Miközben hát, a lényeg ez lenne, hogy legyen hozzá valamilyen közöm. De te tudsz engem ide behívni, én magamtól ezzel nem tudok mit kezdeni. Rajtad múlik! Tudod mi az, hogy komolyan venni a fotózást? Hogy nem érdekel a külvilág, amíg dolgozol, hogy nem egy póz, hogy de kafa fényképeződ van, hogy nem kifelé szól, hogy művészkedünk, hanem hogy belső kényszer és belülről fakadóan amikor csinálod, akkor tojsz rá, hogy mit szól aki épp veled van, hogy menne-e tovább, hogy mérges rád, mert várni kell rád, vagy hogy dicsérget, mert egyik se számít. Ne veszítsd el a fókuszt. Ideje, hogy rákapcsolj, hogy magad előtt is bizonyítsd, hogy nem csak talált képek okán vannak azok a leckemegoldások. (hegyi)

Hozzászólások

Tamás, köszönöm, hogy azért leírtad. És Zsoltnak is az elemzéseket.

Ági, Zsoltnak teljesen igaza van. Mégis úgy érzem, hogy le kell írnom, szerintem a témaválasztásaid nagyon jók, ezekben a fekete-fehér képekben megfogtál egy időtlen szépséget. Lehet, hogy ezek egyenlőre kicsúsznak a kezedből, de érdemes ezt a munkát folytatni. Nagy kérdés a képelemzések terén, hogy mikor kell pedagógusnak lenni és mikor műkritikusnak. Zsolt nálad átváltott az utóbbiba, ami szerintem megtiszteltetés neked, vagy bárkinek is.

Ez a téma nagyon jó! A helyedben még odamennék fényképezni!

Új hozzászólás