Sziasztok Látszóteresek! 2014. június 21-én, szombaton szeretettel várom a társaságot Lovasberénybe a szokásos (immár ötödik) éves buliba. Eszünk, iszunk, Tama főz, legyünk együtt, érezzük jól magunkat. Mindenki jöjjön, az is, aki volt már nálam, az is, aki nem, Gergő, Dani, Viki, szóval hadd ne kelljen mindenkit név szerint hívni. A buli tehát szombaton 11-től vasárnap délig tart. Úgy szokott ez eddig lenni, hogy főzünk, és szokott lenni sör és bor, úgyhogy hozzatok magatokkal ásványvizet, üdítőt, martinit, ropit, csokit, csipszet, vagyis bármit, ami különleges és szeretnétek inni, enni a Tama-féle bográcsos ételen és sörön-boron kívül. Aki szeret sütit enni, az hozzon sütit! Én szeretek...

 Helyszín: Lovasberény (Szőlőhegy) Cserti utca 3. A Google map ismeri az utcát, meg a lenti, tavalyi videóban is próbálom elmagyarázni. Az esemény csak itt van hirdetve, úgyhogy fokozottan és határozottan kérem, hogy aki jön, írja be magát itt lenn a kommentbe! Gyerünk! Gyertek! A rendezvényen részt venni kívánót, kérem, munkáltatója mentesítse ez időre a munkavégzés alól.

Hozzászólások

Ha holnap is olyan idő lesz, mint ma, akkor napközben nagyon kellemesen fogjuk érezni magunkat, de estére hozzatok meleg ruhát, pulcsit, mackó-felsőt... Hűvös van.

A lista eddig:

1. Temesi Tamás
2. Bagi Tamás
3. Török József
4. Hegyi Zsolt
5. Mácsai Ferenc
6. Ruzicska Rozi
7. Pápai Adél Zoé
8. Aureliano
9. Pap Árpi
10. Gajdács Ramóna
11. Bartos Ágnes
12. Sallai András
13. Szabó István

Autók az úthoz:
1. Renault: Török-Hegyi-Pápai
2. Ford: Bagi család - Ruzicska család
3. Ford: Mácsai Pécsről 3 szabad hellyel Pécs-Szekszárd-Adony-Pusztaszabolcs-Lovasberény útvonalon.
4. X autó: Aureliano-Bartos-Sallai.

Na akkor megyek én is, csak hogy boldogítsalak benneteket.

Szerintem gyere. Látszóteres vagy, ott a helyed. Egyébként meg lehet, hogy Tamának megint lesz valami autós kérdése :)

Én szeretném. Miért ne lenne keresnivalód?

Nekem van itt keresni valóm? Ki szeretné, hogy menjek?

Dió testvérem, Zoé húgunk vegyük úgy, hogy nem eszik húst. Így egyszerűbb, mert ha részletezem a halal vágás rejtelmeit, megőrülsz. Szóval inkább mondjuk, nem eszik húst. Így mondjuk neki jó a sajt, a zöld, a vaj, a kenyér. Ilyesmi. De nagykislány, szóval nem esik pánikba.

Akkor ha jól értem, Árpinak és Mónak kell még autós hely.

És mi van Vikivel?

Ennyien leszünk? Tucat? :)
Van-e az érkezők közt vega?
Úgy emlékszem Zoé nem eszik disznóhúst, de amúgy is marhapörölt lesz.
Legyen más is?

És ti mikorhonnan? Szotyizni ér?

Akár hozzám is beférsz, Árpi. X=Toyota

Autók az úthoz:
1. Renault: Török-Hegyi-Ruzicska-Pápai
2. Ford: Bagi (itt még vannak üres helyek, tessék egyeztetni)
3. Ford: Mácsai Pécsről 3 szabad hellyel Pécs-Szekszárd-Adony-Pusztaszabolcs-Lovasberény útvonalon.
4. X autó: Aureliano-Bartos-Sallai.

Nálam is van 4 szabad hely, É-Buda felől indulva bárhol útközben.

Gondolom, most egyedül megyek, de hátha ...
Autók az úthoz:
1. Renault: Török-Hegyi-Ruzicska-Pápai
2. Ford: Bagi (itt még vannak üres helyek, tessék egyeztetni)
3. Ford: Mácsai Pécsről 3 szabad hellyel Pécs-Szekszárd-Adony-Pusztaszabolcs-Lovasberény útvonalon.

Autók az úthoz:
1. Renault: Török-Hegyi-Ruzicska-Pápai
2. Ford: Bagi (itt még vannak üres helyek, tessék egyeztetni)

A lista eddig:

1. Temesi Tamás
2. Bagi Tamás
3. Török József
4. Hegyi Zsolt
5. Mácsai Ferenc
6. Ruzicska Rozi
7. Pápai Adél Zoé
8. Aureliano
9. Pap Árpi
10. Gajdács Ramóna
11. Bartos Ágnes
12. Sallai András

Mi is megyünk, ha valaki el tud fuvarozni minket, lehetőleg kocsival :)

Akár még én is megjelenhetek, ha már csak így magunk leszünk!

Egyébként is egy kis húsos cseresznye nem lehet ártalmas az egészségre.
Állítólag a Zoé is jön. :)

Úgy néz ki, hogy addigra megérik a cseresznye, úgyhogy program is lesz: szüret.
Aki szeretne hazavinni "bio-cseresznyét" az hozzon magával kosarat vagy szatyrot.
Létrát adok. :) Azért bio, mert sosem permetezem, ezért aztán -többnyire- kukacos. De nem minden évben. ...és nem az összes. :)

1. Temesi Tamás
2. Bagi Tamás
3. Török József
4. Hegyi Zsolt
5. Mácsai Ferenc
6. Ruzicska Rozi

Én sajnos nem tudok menni, Norvégiában leszek akkor már. De Nektek jó szórakozást!

1. Temesi Tamás
2. Bagi Tamás
3. Török József
4. Hegyi Zsolt
5. Mácsai Ferenc

Akkor akik biztos ott lesznek (a többi meg tegye meg, hogy írja be)

1. Temesi Tamás
2. Bagi Tamás
3. Török József
4. Hegyi Zsolt

igazad van tényleg nem fogok (tudni) menni. de nagyon jó érzés ám, hogy kiemelt meghívott lettem. jó mulatást nektek ... és akkor talán majd jövőre ...

Új hozzászólás