Másképp

Ez a heti feladványom eredetileg gondolt egyik megoldása. Beállításban így akartam kivitelezni, csak tempera híján jóddal próbáltam stilizálni a vért. Látom a hibáit, ezért csak ide szúrom mint lábjegyzetet. Pedig ha azt a csuklót meg tudom csinálni hitelesebbre, ez lenne. De majd mondtok rá valamit

Roli, igazán nem tudom, hogy mennyire bírod a kritikát. Tudod, az a baj, hogy nem lehet semmit sem félszívvel csinálni. Az az energia, amit akármi okból nem teszel bele a munkádba, megbosszulja önmagát, mert egy jó kísérletet is nevetség tárgyává teheti. Bele-belekapsz dolgokba, amiket aztán félbehagysz. Emlékeim szerint több tanulmányodnál elhangzott már, hogy ismétlést kérek. Ha a szálldogálsz virágról virágra, csak a pillanat öröme marad. Mit mondjak ehhez a képhez? Hogy nézz utána, ki volt Sztanyiszlavszkij, vagy hozzam ide példának Janis Joplint? Nyilván azt nem mondom, hogy okozz magadnak komoly sérüléseket egy kép miatt testileg, de ha lelkileg nem hozod magad hangulatba, akkor csak pár csepp Betadine marad. Mellesleg nem véletlenül szoktak vizet engedni ilyenkor a fürdőkádba, persze nem akarok tanácsokat adni senkinek, de így szárazon... A másik kérdés a testiség kérdése. Nem muszáj genitáliát mutatni, de a mellbimbódat ne vágd félbe legközelebb. Azért remélem, a nyár pihenése után újult erővel visszakapcsolódsz szakköri munkába. Ismétlést kérek. (hegyi)

Hozzászólások

23
Értékelem!

ok, addig is akkor neked egy nyári feladatsor. önarckép.

27
Értékelem!

Köszönöm az értékelést Zsolt, javarészt ezeket írták a többiek is, meg tudom én is, ezért ment ez szorgalmiba. A nyári pihenő után, ahogy mondam is, ráfekszek a feladatokra, meg valószínüleg a zártosztályra is. Ahol kértél ismétlést, azokat visszanézem, esetleg frissen majd át is beszélghetjük, hogy mit merre, és megtörténnek folyamatában, mert én is érzem hogy jó potenciálú dolgokhoz nyúlok én, csak rossz megközelítéssel. A belekapkodás valahol elkerülhetetlen volt, nyilván a napi kép is hozta ezt a dolgot, az adott hangulat, vagy éppen az aktuális benyomások, kapott ihletek.
Ezért is várom a személyre szabottabb foglalkozást, hogy az ilyet ki tudjuk védeni, valamint belőni hogy mégis mivel, mennyit kell, vagy érdemes foglalkozni, ha egyáltalán.
Cserébe ott lesz a suli második éve, ami kemény odafigyelést fog igényelni, meglátjuk hogy jönnek majd össze a dolgok. De pozitívan állok hozzá, és hajrá! :)

33
Értékelem!

Szerintem, (bár ez az én sejtésem) koncepciós probléma van. Egyrészt a kezét nem tartja így senki aki alél, mert így tartani kell a kezed, aki alél, az meg nem tartja. Tehát a kézfej lehanyatlik, és inkább a káb mellé, mint annak felsőrészével síkban. Valamint hiányzik a víz (aminek eleve több jelentése van ilyen esetben), valamint a víz is lehetne koszos-véres. Az már más kérdés, hogy így a kamera pozíciója jó-e vagy inkább oldalról mutatna többet. Hangsúlyozom, szerintem!
Egyébként egy jó irány, érdekes ezzel próbálkozni (magam is játszottam ugye a vérrel, igaz én betadinnel).
+ ha a csuklód lefelé hanyatlik, eleve nem kell a vágást mutatni csak a vért..
+ ha túl sok a vér, az nem feltétlenül jó, bár kérdés mit akar mutatni, a segély kérést, vagy egy véres szenvedős halált, vagy annak beáltát?

37
Értékelem!

Ha látnátok a RAW-ot, elhinnétek hogy az is csoda hogy ennyi sikerült. Nem terveztem meg 100%-ra a koncepciót, sőt, mivel kivettem a mosógép csövét a kád széléről, hogy legalább azt ne kelljen lePS-elni, sikeresen úgy felejtettem, és tegnap este 10 centin állt a víz a lakásban. :D
Szóval mint írtam lábjegyzet, csak egy elhalt próbálkozás, amit azért szerettem volna mindenképp megmutatni, hogy legalább a javallatok alapján, ha nem is a közeljövőben, de újra tudjam fotózni.
A kevés vérre, na igen, persze hogy az, de nem mertem/akartam a jódot szétlocsolni, de most elgondolkoztam, hogy a piros tempera lé mennyire fogná meg az atyaúristent is, ha tócsában állna. Lehet nem vállalom be. Ötletek? :)

32
Értékelem!

De miért ilyen kevés a vér? Még segélykiáltásnak is kevés. Erre az öngyilkossági kísérletre elég lesz egy ragtapasz is. :)

39
Értékelem!

Igen István, kénytelen voltam színétől megfosztani, mert azt a barnás színét a jódnak nem tudtam egyszerűen pirosra húzni. A helyiség átrendezése fizikailag lehetetlen, örültem, hogy az állványt el tudtam úgy helyezni ahogy szerettem volna, panel fürdőszoba, na.

Viszont: percekig agyaltam én is a kád vízen hogy legyen vagy se, de valamiért úgy voltam vele hogy aki komolyan gondolja, annak pont hótmindegy hogy vízben vagy sem. Max hogy rettenetesen hideg a kád, de tényleg. Úgy voltam vele hogy ezt csak a filmek miatt hiszi a többség. De akkor van ennek mélyebb rétege, és tényleg tele kell engedni a kádat? Na de miért? Ez érdekelne. Utánanéztem, igen, a meleg víz és az alvadás. Eszembe nem jutott volna hogy ennyire gyakorlati a megfejtés.

Újabb film, hajjaj, még Zsolt Fridája is napirenden van, most még egy. Ígérem meglesz! :)

36
Értékelem!

Oké, mondom is én mit látok. Egy tetovált női arcot a karon, ezt látom meg először. Van valami vérszerű cseppek is igen, de nem a csukló a baj, hanem az, hogy az elsődleges képi jegyétől megfosztottad a vért, azaz a színétől. A vér vörös, és ez a szín már önmagában alkalmas megemelni a pulzust, és feszültséget kelteni. Én a mosógépet is eltolnám onnan, és ha fontos lenne a hitelessége, akkor nem ülhet a modell víztelen kádba (ennek fiziológiájáról most nem írok). Most játszák még a mozikban az új Enyedi Ildikó filmet, a Testről és lélekről c.-t, ha nem láttad volna, nézd meg :)

Új hozzászólás