Még két tulipánosMég két tulipános

Engem meglepett, hogy mennyire kifogyhatatlan, és izgalmas számomra ez a kókadozó tulipánfej. A borult égbolt a háttér, és túlexpózva készült az ablakban, nem kivágás eredménye. Illetve némelyik fotón egy kis lámpával vagy éppen papírlappal derítettem alulról.

István, ezt megcsináltad az első fekete-fehér képnél, a többi az már nem nagyon fontos nekem, ettől még bármelyikre szavazhatsz, nagyon különbség nincsen a képek között, persze azt lehet látni, hogy az egyik keményebb, a másik kevésbé az, de az a helyzet, hogy ez így önmagában még lehet, hogy kevés. Az, hogy lefotózok egy virágot vagy egy virágnak már a csúcspontján túllévő állapotát, az még biztos, hogy elég ahhoz, hogy én ezt a képet hosszútávon tudjam örömmel szemlélni, ez részben annak is köszönhető, hogy ez az állapot nem a legszebb állapota a virágnak, de nem is egyfajta pusztulásba hajló rész, hanem épp valahogy a kettő közé sikerült most betalálnod. Másrészt pedig van egy szemérmeskedés is a képben azzal, hogy nem megyünk bele a bibéjébe, nem megyünk bele a porzójába, tehát nem akarunk szembesülni azzal, ami a virágoknak az alapvető lényege, holott minden más csak körítés. Én azt gondolom, hogy miért nem, miért alulról van ez megfotózva, nyilvánvaló van technikai rész is ebben, mert akkor is szépen átdereng a szirmokon a fény, de ez nekem kevés az indokok közül, mert ezt meg lehet oldani máshogyan is. Ezzel nem nagyon tudok most mit csinálni. (hegyi)

Hozzászólások

Oké, ez volt, érdekelt, főleg a formák, és ez a köztes állapot is, amit nem tarasz elég erősnek, vagy szépnek. Engem érdekel, talán másutt majd jobban sikerül, de nem a szép állapota miatt. A szemérmesség nem volt szándékom, észre sem vettem eddig a bibéket, nem érdekelt a virág lényege, itt nem is virágot láttam :) szelektív látásom volt, de ha ez kijön, akkor most arra azt mondom, hiba. Majd lesz még ilyen, hátha jobban sikerül akkor :)

Új hozzászólás