Meghalni kétszer

Meghalni kétszer

Ahogy látom, a kép egy olyan eseményt rögzít, ahol egyrészt egy fát kivágtak, másrészt ez a tönk – amit jegyezzünk meg, nem biztos, hogy szakszerűen vágtak ki - elkezdett pusztulni, és a maradéka is kidőlt. A megfigyelés abszolút pontos, és a címadással is tökéletesen egyetértek. A kivitelezéssel van problémám, mégpedig az, hogy eléggé távol vagyunk, messze ettől az egész helyzettől. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy be tudjuk fogni ezt az egész kettősséget, a fa méreteiből adódóan kell távolságot tartani. Ennek a hatását azonban azzal lehetett volna csökkenteni, ha leguggolunk, több előteret hagyunk, és ettől kevésbé fog érvényesülni a háttérben lévő mező, az ott lévő (talán) pad, tehát a horizonttal nagyjából egy magasságba kerülne az eldőlt fa része, és maga a csonk sokkal hatásosabb lenne, sokkal felkiáltóbb ereje lenne, és azt gondolom, hogy ez lehet, hogy jót tenne ennek a képnek. Érdemes egy ilyen helyzetet, ha már ott vagyunk, több irányból körüljárni, kis időt hagyva magunknak, hogy ne az első pillanat legyen, ami meghatározó a kép készítésekor, hanem az élmény megélésével együtt azok a belső hangok, vagy történetek elindulhassanak, amik aztán majd megmutatják, hogy mi is a közöm nekem az egészhez, mi is az, ami érdekel engem ebben. Mivel nem voltam ott a helyszínen, ezért nem tudhatom, hogy milyen tereptárgyak vannak ott, amik miatt korlátos lehetett a megoldása ennek a feladatnak, de mégis azt gondolom, hogy ha máshonnan nem, csak ebből a pontból lehetett ezt megörökíteni, akkor azzal, hogy leguggolok, az egésznek egy más ritmust tudtam volna adni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Szvsz nem is annyira ferde, mint inkább olyan, mintha egy nagylátós, halszem-torzított képnek a jobb fele lenne kivágva... Ha lejjebb mész akkor meg a fekvő tönkbe belevág a horizont, az se feltétlen lenne jobb.

Nyözö, köszönöm szépen és Gábor neked is, tényleg ferde. Ezt biztos megkapom majd Zsolttól is :)

Kiváltképp az a felhőpamacs tetszik a tönk fölött.
Ellenben egyrészt ferde, mint a fene, másrészt engem zavarnak azok a fekete nemtommik ott a fekvő törzs föllött. Ha kicsit alacsonyabbra teszed a gépet, akkor a fa szépen kitakarta volna azokat onnan.
Szerintem.

Szép, beszédes kép lett Zsu! Ez a hely olyan ücsörgésre késztető, tényleg van egyfajta elmúlás-hangulata.

István, köszönöm szépen, és igen, jól gondolod, a feldarabolás nyomára utalok vele :)

Meghatóan beszédes a fotód, nekem nagyon tetszik ami benne rejlik (de a címbéli kétszert nem pontosan értem még... talán a feldarbolás nyomára célzol vele?)

Új hozzászólás