Egy darab kő
Egy darab kő

Szóba kerültek itt néha különböző filozófiai megközelítések. Egy picit vissza kell utalnom, mert ennél a képnél talán újra a japán akvarelleket, vagy kínai képeket, azokat a bizonyos híres akvarelleket, ahhoz a világhoz nagyon közelít a kép, elsősorban azért, mert sűrítetten dolgozik és ez indokolja, hogy nem kell, hogy a háttérből lássak valamit, hegyeket, repülőket, felhőket, tornyokat, és a madár, és az ő biztonságát jelentő kiindulási és elrugaszkodási pont, ez a vessző, akár mintegy föld ez teszi költőivé, meseszerűvé a képet, miközben az absztrakt, tehát a ritmikai nyelvezetnek is megfelel a kép, nagyon jól van ritmizálva a kismadár foltja és a kép alsó részében elhelyezkedő festői gally, ami olyan, mintha egy vastag ecsetvonással húzott vonal lenne. Működik mint egy gesztus kép és működik realizmusában is, hisz látjuk, hogy ez madár, ami készül leszállni. Nagyon jók az arányok és a ritmusok. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Ez nekem nem jutott eszmbe, amikor a címet adtam, de már örülök neki, mert ha még egy hét után is eszedbe jut róla valami, az már igen:D

Csak most kapcsoltam, hogy miért "egy darab kő", pedig már nézegetem itt egy hete.:)
A szegénylegény messzebb dobja a követ mint az óriás, a mesében. :)

nagyon erős volt az ellenfény, ezért tudtam nagyon gyorsan exponálni úgy, hogy a háttér fehér és a veréb is világos.

itt a technikát nem értem, de nem is baj. Érdekes.

Kicsit furcsa ez a sok fehér, nem tudom, hol lehet ilyen háttérrel egy madárkát lefotózni?

Új hozzászólás