Önarckép 2

Önarckép 2

Az előbbi kép másik megoldása.

Namost, az van Viki, hogy ezt az amúgy biztos meleg és biztos szépnek mondható pulóvert hagyni kéne a francba. Vagy csináld meg aktban, vagy keress valami rongyos melltartót, tehát vagy vidd el a lírába és onnan hozd vissza a tollal, vagy vidd el kőkemény punkba, amit aztán a statikus jógapóz akár visszahoz, a kulcs megint azt mondom, nem az, ahogy a kép készül, szakmailag jó lenne a kép. Az a probléma, hogy ha belül nincs átélve, akkor ez csak egy póz másolása valamibe, egy új környezetbe, de a miértre nem ad választ. Vagy az van, hogy megcsinálsz mások képeiből ami tetszik magaddal, érdekes és izgalmas, nem véletlen, hogy lett ilyen leckénk és én örülnék, ha elkezdenétek - avagy csináld úgy, hogy az te legyél, legyen akkor csak egy ihletadó a kiindulási kép. De told bele magad. (hegyi)

Hozzászólások

Nekem picit fura érzésem van. Úgy érzem, hogy túl erősen, és kevésbé érezhető funkcionalitással áll be a toll az arc elé, kivált hogy rám néz a modell, nem a tollra. Mert a mozdulat a tollról szól, a tekintet nem. Ezért azt érezném, hogy inkább én kapom a tollat, de a kéztartás miatt meg nem. Számomra még rejtélyes az üzenet.

Lehet-e ez a toll az őrangyal elveszített tolla?

Nézem egy ideje, mert ide szólni kellene. Eleinte valami indiános dologra gondoltam, a fényképpel csapdába ejtett lélekre, egyetlen fekete madártoll elviselhetetlen súlyára, de nem állt össze. Aztán megnéztem a másik képet, és a leiratot, onnan a hivatkozást. És eszembe jutott egy dal (Patti Smith, It takes time), amin régóta gondolkodtam, és ami ugyanúgy beakadt, ahogy egy másik, ami szintén egy sosemvolt untiltheendofthewords-ös adásban lehetett volna. De nem is ragozom, szerintem ez ide illik:

Minden játszma nem lehet a tiéd
Minden táj, a szemnek kincsei
A kettéosztott lélek vajon marad ugyanaz?
Nincs egyenlet, ami leírja azt
Sors keze, mit
Szeretet mozgat
Suttogó árnyak vonzanak
be vágyaink
matematikájába

Új hozzászólás