önarckép

önarckép

A Photoshoppal még nem vagyok jóban, Zsolt majd leveri rajtam.

Szoktunk néha személyesen találkozni, és mindig keresem azt, amit a képeiden látok, hogy fel tudom-e élőben fedezni, és eddig sose sikerült, szóval valamit tudsz, amit elő tudsz hívni magadból önportrénál, és ez nagyon fontos dolog. Más már nincs is hátra, mint hogy az utómunkával elkezdj behatóbban foglalkozni, mert az a helyzet, hogy főképp a sötét tónusaidnál szokott oly mértékű lenni a veszteség, ami engem zavar, mert elvesznek a részletek, és nem érzem indokát annak, hogy ennyire kopogósak legyenek a tónusaid. A másik, hogy ez a kékes hideg hatás sem a barátom, volt erre analóg technika, Töröl Laci nagy mestere volt ennek anno, de úgy gondolom, hogy ahogy a szépia, úgy a kék is olyan, hogy hamar megfekszi a gyomrot. Szóval összefoglalva, a tónusok miatt zaklatottabb a kép annál, mint amit a belső sugárzása indokolna. (hegyi)

Hozzászólások

Nagyon tetszik, az arcod is és a környezet is nagyon hangulatos, igazi filmezős fotó. Szuper!:)))

Nagyon pipec. A fejed fölött már lehetne csukva a függöny.

"Thébai földje, atyáim
Városa, ősi istenek,
Visznek már, nincs haladék.
Lássátok, Thébai fejedelmei,
A királylány, az utolsó
Mit szenved és milyen emberek
Büntetik istenes életéért...."
:)

(Szuper!)

szomorú, vádló, szenvedélyes, reménykedő, megtört. ezek jutottak eszembe.
tetszik. jó!

Szuper, kifejező kép! grat

Új hozzászólás