Önportré-1

Önportré-1

A helyzet az, hogy egy nagyon markáns képet kaptunk, abszolút értelmezhető a felhő, a testtartás, ez az úgymond büszke tartás, van egy híres politikus, akinek a habitusára, vagy megjelenésére ez a kép nagyon hasonlít, legalábbis nekem (kelet felé keressük a megoldást, nem mondunk neveket). Ami számomra kérdés, hogy valóban ennyire kemény képet akarunk magunkról mutatni? Nincs ezzel semmi baj, elfogadom. Csak most ez a karba tett kéz, és ez a tartás együtt, és főként az, hogy fentről lefelé nézünk a kamerába, ennek van egy ilyen heroikus vonzata, amit ténylegesen a propagandában használtak/nak, talán a 20-s évek orosz avantgárd irányzatától kezdődve mondható, hogy ez megjelenik. És azóta előszeretettel alkalmazott ritmus, ami általában inkább a konzervatívabb köröknél jellemző, hogy erőt mutatunk, nem barátkozunk, nem kommunikálunk, vagy legalábbis nem egyenrangúként. Mondom, abszolút el tudom fogadni, csak tudd, hogy ez ezzel jár, tehát, hogy ennek van egy olyan jelentése, ami fölé emel a többieknek, ami ugyanakkor pont a kéztartás miatt is egy elzárkózás, hisz a karba tett kéz mindig valamilyen védekezés - ha egyenrangúak, vagy alávetettek vagyunk -, ha pedig fentről mutatjuk ezt, akkor van némi olyan távolságtartó érzete az egésznek, ami a kiválasztottság érzetét mutatja. Ezek mind testkódok, és ott vannak a képben. Van egy katonás erő, ugyanakkor megvan ebben a lazaság, ami talán a pólónak köszönhető, bár úgy látszik, hogy ez egy vasalt póló, vagy legalábbis úgy volt eltéve a szekrénybe, hogy a vállánál él vasalt lett, nekem ez is a katonai irányra utal. Elég markáns kép, és ha ezt a képet akarod mutatni magadról a külvilág felé, akkor ez sikerült. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Érdekes kép, egy ideje nézegettem, de nem tudtam, hogy hozzászóljak-e vagy sem. Csupa olyan jelző ugrott be, amit félre lehet érteni... Így hát csak a bennem keltett érzéseket írom, azaz nem vagyok mérvadó. :)

A kép nekem olyan erőt sugárzó, tényleg picit propagandisztikus. Olyan putyinos karakter, aki szeret egyszerre erőt sugározni, de a nép közül valónak látszódni... Olyan atyai (cáratyuskás) tekintettel nézel ránk, mint a gyerekre aki valami csínyt követett el. És inbnentől kinek-kinek a hozott reflexei élednek meg, mert van akit ezután leordítottak, van akit meg szigorúan bár, de értelemmel helyreraktak, és van akinél ez után már a feloldó mosoly fogadott. A mese nekem olyan határon állt meg, mint egy sorozat évadzárója: nyitva hagyja ezer szálon a folytatást, hiszen legtöbben nem ismerünk, így nincs alapunk arra, hogy kikövetkeztethesse az ember a végkifejletet.

Annó nekem is volt egy önportrém alsóbb gépállásból ott ezt hosszabban fejtegettük akkor. Ez a kép kevéssé van alulról fotózva -- mégis valamitől erősebben érzem ezt a fölénkrendelő hatást. Nyilván ebben az is benne van, hogy a másikon magam vagyok, és bentről ismerem amit mondani akartam. De itt van mellé még az erőt adó kar határozottsága, a szigorú, és ránkszegeződő, számonkérő tekintet is.

Köszönöm szépen a felajánlást! Lehet, hogy élek vele!

Nem teszi ki a falra az biztos!

Tudod, a Lecter-es stílusban. ;)

Csabi ha kell fotós az esküvőre szólj, jövünk!

Összesűrűsödtek a dolgok, szerencsére csupa jó! Kirándulás, esküvő szervezés és sok-sok munka!

Köszi Csabi! Merre jártál, hogy nem hallottunk rólad egy ideje?

Nagyon jó hangulat. "Mikor jelenik meg az új könyved?" íze van

Bocs, azt hittem be voltam lépve, amikor válaszoltam Istvánnak.
Csak amikor elküldtem, akkor láttam, hogy nem.

Köszönöm István! Én is gondoltam rá, hogy vajon nem fog-e ez a kép ilyen érzéseket kiváltani másokból, mint amiket leírsz. De úgy döntöttem, hogy felvállalom. Persze nem arról van szó, hogy bárkit is lenéznék. A keresztbe tett láb, karbafont kéz valóban jelenthet zárkozottságot, védekezést. Nem állítom, hogy nincs alapja a dolognak. Itt azonban a karbafont kéznek egyszerű magyarázata van. Ha a testem mellett lógott, akkor pont rossz helyen kellett vágni. Ezért karba tettem, így nem kellett vágni.
Nem mindenkinek olyan az ábrázata, hogy az nagytotálra alkalmas lenne. Kb. 120 különböző expóból választottam ki ezt a képet, ezt tudom leginkább elfogadni. Részben ezért van az is, hogy kissé alulról fotóztam. A felhőket vártam. Szeretem a szép felhőket. Számomra fontos az, hogy hol élek. Ezért mutatom meg egy kicsit a környezetet is. Háttérre mindenképpen szükség lenne, nekem most, ez a hátterem.

Hallom magamban pedellusunk értékelését, hogy megadja most ő erre a három csillagot, de figyeljünk oda, hogy mit szeretnénk üzenni, ugyanis a karba tett kéz zártságot, az alulról fotózás pedig magunk felemelését váltja ki a szemlélőben. Azaz mi most egy gyermek perspektívájából nézhetünk Rád, és még a kérdést is hallom, hogy "milyen rossz fát tettél a tűzre?" :))) pedig bizonyára nem ezt szeretnéd üzenni...
Én is soknak tartom fent az eget, még ha be is ugrik Weöres kedves sora most valahogy: "Fölötted az ég, alattad a föld, benned a létra..." - remélem jól idéztem :)Bár ez a magas égbolt most csökkenti a Te magasságodat is - azért érezhetően a szemmagasságunk a mellkasod környékén van.
Persze összerakva a korábbiakat és az eddigieket, lehet, hogy a felhőnek külön üzenete van, lehet, hogy utalni szeretnél vele valamire, hogy meteorológus vagy például, de a primer képi üzenet javarészt az volt számomra amit eddig írtam, ez utóbbi már agyalás... :))

Köszi Zoli!
Igen, igaz, a bal alsó sarok sötétségét nem is nagyon figyeltem, nem vettem észre.
Itt egy ablak a háttér, illetve az ablakból látható tájat is fontosnak tartom, annak ellenére, hogy a lényeg a portré, és tudom, egy kép, egy mese. De azt gondolom, így kerek a mese. A baloldalon már a vakolat volt, ezért vágtam le. Így fértem bele az ablakba. A fények nehéz ügy, különösen egyedül, annak ellenére, hogy monitoron figyeltem a beállítást (EOS utility). Kevés fényem volt az ellenfényt kiegyenlíteni, oda már nem jutott. Csak rendszer vaku van, az meg nem jó semmire. A HDR érdekelne, de eddig nem sikerült jó eredményt elérni vele. Nekem természetellenesek a színei.

Sirály kép, a tudatossága egészen erős nekem, gratula.

A bal alsó sarok sötétsége zavar, oda egyfolytában odanézek, hogy kiderítsem a fényességhez képest mi van ott.

Nekem nem sok felül, bal oldalon egy picit még rajta hagytam volna, hogy ne olyan kevés legyen a széle és a vállad között.

HDR-rel nem próbálkoztál?

Nagyon jó! Veri a mentalistádat. :)

Köszi. Igen világítás volt, de a napfénnyel nem igazán tudok versenyezni.
2-3 kilowatt is kellene, hogy valami látszon. Igen, lehet, hogy kicsivel kevesebb jobb lenne felül, de nekem hiányozna az ég kékje a felhők mellett.

Gábor, ez nekem nagyon bejön. Kicsit talán sok fent, de nagyon jó. Világítás volt? Grat!!!

Új hozzászólás