A film elsősorban egy zenére vágott klipsorozat, a zenét nem tudjuk, hogy milyen alkotás, először gondoltunk az Amadinda együttesre, de amikor az elektronikus hangzások bekapcsolódtak, ott ezt el kellett vetnünk, mert az Amadinda valós akusztikai eszközökkel hozza létre ezt a fajta staccatos hatást. Végig dominál a zenében ez a lüktető de metrikus ritmus. A film közepe felé a torzítások elkezdenek behozni egy másik ritmusképletű elnyújtottabb rendszert, amely nagyon hasonlóan a légzéssel, a szívritmussal közelítőleg mozog, gyorsítva azt. A zenei ritmusvilág egyértelműen dinamizálja a képletet, amit végignéz, majdhogynem sokkolja, feszültséget gerjeszt, míg az elektronikus effektek megpróbálják valamiféle meditáció felé elmozdítani. Ez a zeneiség az elsődleges megfejtése a filmnek is, mert a képi információi inkább az absztrakt felé hajlanak és ott beugratós az egész, hogy hajlamos az ember azt hinni, hogy valójában egy szocio töredéket lát, hisz a tapasztalataink alapján arra következtethetnénk, hogy egy nagyvárosban egy belső udvaros földszintes házban láthatjuk mindezt, az biztos, hogy a Práter, Szigony és Leonardo bermuda háromszögében sokszor létrejött ilyenfajta látvány, mint amit a kisgyerekkel, biciglivel és ezzel a félig árnyékos, félig napsütötte belső udvarral látunk. Ez a valós enteriőr ugyanakkor mivel oly sokszor jelentkezik torzított formában, színgenerálásokkal, egészen életlenül, rántott variokkal, ilyesformán csak egy lépcsőfok, vagy továbblépés és mégiscsak a zenéhez kell visszatérjünk, és a film egyharmadától történő képi egymásrafűzésekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy valójában egy hanggal és képpel írt fraktált láthatunk. Persze megkérdezhetitek, mi az a fraktál.    Egy picit távolabbról kezdeném és inkább azt mondanám, hogy a fraktálokhoz képest sokkal jótékonyabb, történelmi népeknél is megtalálható mandalákról is beszélhetnénk. Ugyanakkor a mandalák azok többségükben lelki gyakorlatokhoz használatosak, még akkor is, ha a mandala elsődleges lényege az elkészítés folyamata, és a létrehozás után megsemmisítik, mondjuk folyóvízbe öntve a homokmandalát. Ez a megsemmisítés félig-meddig itt is jelen van, de nem az alkotás egészét tekintve, hanem a film befogadásával kapcsolatban, merthogy olyan intenzíven vibrál nemcsak a hangi világa, hanem a képi világa is. A film felépítése egyszerű, A-B-A verzióban látható, az első egyharmad etap, ha jól látom, a film végén visszakerül és ezzel zárja ezt a zenei kódát. A fraktálhoz visszatérve, ezekkel is könnyű kapcsolatba kerülni, mert a mai világban a képernyővédők nagy része generált elektronikus mechanizmusokat használ és ezek nagy része valójában fraktál. Folyamatosan mozgásban van egyfajta spirál, valami kép azt az érzetet kelti bennünk, hogy a térben kezdünk mozogni, forogni, nem tudunk ettől az állapottól szabadulni, olyannyira, hogy mindig azt várjuk, hogy megláthatjuk a végét, de ez soha nem következik be, mert a fraktál mindig önmagába visszatér, újabb sodródásával ránt minket magával. Ennél a filmnél is ezt lehet érzékelni és ott van egy egészséges vágy az emberben, hogy mi lesz a vége. Ugyanakkor természetesen az Estiskola technikai korlátai miatt ez a film körülbelül hat perces intervallumot ölel fel és így saját magát korlátozza, mert a filmet valahogy le kellett zárni, miközben azt érezzük, hogy a zene is és a film is még egy órát, még két órát és akár egy életet is átfogva önmagukba sorjázhatnának, tehát az estiskola tanulóit figyelembe véve egy predesztináció 2. 3. 4. 5. 6. 7. sorozatfilmmel ki lehetne pusztítani és így az Estiskola el is tűnhetne a Föld színéről, és ez azért nagyon fontos, mert ezt a fajta üzenetet markánsan közvetíti a film, hogy felzaklasson, hogy ezt a kilátástalanságot, amit ez a 30-as években lebetonozott, összefolyós udvar, ahol a természetet az egy darab vacak kókadt virág a betonteknőben jelenti, meg a bukósisakos kis emberke a gnóm biciklizésével jelenti, szóval borzalmasan sokkoló az egész film és én csak annyit tennék hozzá, hogy ha az alkotó vállalta ezt a 6 perces időintervallumot, akkor mivel már megszoktátok, hogy nekem alapvetően elég konzervatív a hozzáállásom az alap helyzetekhez, mégicsak azt kell mondanom, hogy ha vállaltad a 6 percet, akkor vállaltál hozzá egy keretet, amely keret az elindulástól a befejezésig tart. És itt ennek a filmnek az elindulása nagyon jó, a sodrása nagyon jó a tárgyalás szakaszban és úgy érzem, hogy a befejezése nincs megoldva, hiszen a fraktál nem záródik le, és azzal, hogy valamikor az olló elvágja a képet és a hangot, ezzel lezáródik, de nem azért, mert az önmaga vállalása filmes eszközzel, alkotói gondolattal lenne lezárva. Bármeddig nézhetnénk ezt a filmet, bármennyit vághatnánk belőle, zöld, lila, csíkos és pöttyes effektekkel, most azt érzem, hogy egy ritmikai ujjgyakorlatot látunk itt. A dolog nehézsége olyan erővel nyomódott rád, hogy nem tudtad megoldani a film zárását. (szőke) értékelés: