Turay Balázs

Ennél a képnél egyrészt ugyanazt tudjuk elmondani, mint Lacipapa órás csendéleténél, vagyis, hogy ha egy picit elmozdulsz exponálás előtt jobbra-balra (tartva a távolságot a témától), akkor kompozíciójában egységesebb, kifejezőbb lehetne a kép. A háttal álló copfos fiúból kevesebb is elég lenne, és az elmozdulásoddal az ablakból többet kapnánk, és máris helyrebillenne a tömeg egyensúly - lány könyöke is megjelenhetne. Ami viszont nagy erénye a képnek, az a hangulat közvetítés. Az elmélyült munka, a titok, a meglesett pillanat üzenete mind erősíti az érdeklődést, a néző figyelmét. Nagyon jól használtad ki a meglévő fényeket is, egyrészt az ablakon beeső fényt, mint főfényt, valamint az asztallapról visszaverődő másodalgos fényeket, derítést. A többiek számára is jó példa lehet ez arra, hogy miképp lehet vakuk és lámpák nélkül is plasztikussá tenni egy emberi alakot, vagy tárgyat akár a visszaverődő fény felhasználásával. Azért két disznó, mert a továbblépésedhez a kompozíciós feladatokra szeretnénk irányítani a figyelmed. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Nem láttad azt az óriási szekrényt azért mondod ezt :-)

értem - és a szekrényt eltolni nehéz. :)

Nem akarok mentegetőzni, de ez a képem egy lesifotó, amit egy 75-300-as teleoptikával csináltam egy szekrény sarkából jól elbújva, ezért a kép jobb szélén még lehet is látni egy kis keretet amit már nem tudtam kivágni.

Most nem értek egyet veled Balázs, mert ha mutatja, hogy mit csináltok, akkor az már nem titok, akkor már nincs miről beszélni. Akkor is szépek a fények, de kevés lenne a kép, történet nélkül.

És akkor csak halkan jegyzem meg, hogy van egy tanulónk, valamilyen Balázs, talán Turay, aki nem nagyon küldi a leckéit. Pedig várjuk. Szólnál neki is, hátha bejön?
;)
lapaot.

hümm, hát örülök is, mert a pedagógia bevált. Hála Andrásnak. Renátó bejött, fényképezett, feltöltött. Az kicsit kár, de csak így mondom magunk közt, hogy senki meg ne hallja, hogy már megint nem találom. Ejnye, ejnye.
Annyit még azért mondanék, hogy azt nem tudjuk meg, mi történik a képen. Mivel ez nem egy arckép, hanem cselekmény is van, talán fontos lenne! Ugyanis egy bomba hatástalanításától a sakk-partiig, talán még valami apró tárgy fotózása is megjelenhet(ne) a képen.
És szegény André Kertész is, hogy örülne, ha minden diák szorgalmasan nézegetné a képeit, olvasgatná az életrajzát, Talbot apánkról nem is beszélve, a moholi Weisz Lacikát meg már alig merem megemlíteni!

Szia, szerintem a kettő közül ez a jobb, itt érhtetőbb a szituáció. Ha tanár volnék, én örülnék egy ilyen képnek, mert itt úgy tűnik, nem hiába beszél a "modell". És még te is ott voltál az órán!:)

Új hozzászólás