Sietve

Örülök, hogy a hónap képe lett a képed, és épp az indoklás az, ami elindított bennem egy gondolatot, hogy minden mellett mi az, ami mégis valamiféle hiányérzetet hoz nekem. Kezdjük az elején. A ferdeséggel valamit kéne kezdeni, úgy érzem, nem csak ferde, de hanyatt is dől a géped, emiatt esik hanyatt picit a kép is. De ez korrigálható legközelebb, vagy ha ez egy képkivágat, akkor akár az eredetit újra kézbe véve most is. A problémám tartalmi inkább. Ugyanis ez látszólag egy street photo, utcafotó, ami számomra olyan kategória, ami a digitálissal tört elő, előtte a szocio volt az, ami ezt a területet is felölelte. Utcafotó. Aminek a lényege az, hogy ellessen pillanatokat, hogy az ember és a város viszonyrendszerét mutassa, vagy olyan helyszínt, ami önmagában is valamiért eltér az általánostól. Ahhoz, hogy ez utcafotóként működjön, minden adottsága megvan, jó a helyszín, kábé az is, ahol állsz, de két dolog lehetne még jobb. Az egyik az, hogy a négyzetesről le kéne mondani. Túl szűk és ettől túlzottan a középpontra koncentrál. A másik pedig a szereplők. Itt most tökéletesen esetlegesen mozog a képen három személy. Nem egyedi, nincs sztorija, sem valami egyedi gesztus, sem a kapcsolódás a szereplők között, ráadásul a kép középtere üres, ami ha van sztori, jó is lehet, de így most épp emiatt nézek el a szereplők között hátra valahová. A varázsszó a türelem. Kell várni, hogy olyan szereplő érkezzen, aki érdekessé teszi a dolgot. Trükkje az, hogy ha nincs türelem, viszel magaddal szereplőt és instruálod. Persze, akkor mondhatod, oda a spontaneitás, de a spontán dolgok ritkán jók, ahhoz igen nagy szerencse kell a türelem mellett. (hegyi)
értékelés:

Miért a hónap képe:

Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy kiválasszam a hónap képét. Megfogott ez a kép. Közel ál hozzám az utcai fotózás, tehát a téma választás 10/10! Szimetrikus a kép, megnyugtató érzés ránézni. Az elmosódott emberek kiváló összhangban vannak a háttérrel. Remek hatást kelt a fekete-fehér stílus is. Színesben nem működne ilyen jól ez a kép! Kicsit talán ferde, és az ég kicsit ki van égve, de ezt semmi perc alatt orvosolni lehet. Nekem ez lett a kedvenc képem a hónapban! Gratulálok Németh Zoltán, szép munka! (Kámán Márton)

Hozzászólások

És akkor most egy kis magyarázat, miért lett október 31-i kép november hónap képe.

Ez úgy megy, hogy bizalmi kérdés a dolog, amikor valaki valakit kiválaszt, azt én értesítem, mi a feladata, miből válogasson, melyik időszakból, mikorra küldje el nekem. Így történt ez most is, bár Marci nem nagyon erőltette meg magát, hogy reagáljon időben, de a hiba mégis az enyém, mert én nem ellenőriztem, hogy stimmel-e a dátum, mert azt gondoltam, az viszonylag nem nagy kihívás, hogy ha a kérés az, hogy a novemberi anyagból kell válogatni, akkor az novemberi kép legyen. Tévedtem, Mártonnak nem sikerült a számokkal, dátumokkal megbarátkoznia, így október végi kép lett a november hónap képe. Mivel már ki lett hirdetve, nem csinálunk Zoliból hülyét, szóval így marad, a következőkben pedig jobban fogok figyelni arra, hogy adott válogató valóban megadott időtartamból válogatott-e. Szori vagyok.

Gratulálunk Zoli, a decemberi képekből te válogatsz! A teendőd a következő: 2017 december 1-31 időszakban beküldött fotókból neked kell kiválasztani azt az egy képet, ami a decemberi Hónap képe lesz. Arra kérlek, hogy január 1-én nekem emailben küldd el a kiválasztott kép linkjét, valamint egy szöveges indokló elemzést, miért épp arra a munkára esett a választásod. Szabadon bárkit választhatsz, kivéve engem és magadat. Ami még fontos: nem szabad előre jelezni senkinek, hogy esélyes lehet, vagy hogy kiválasztottad, hogy meglepetés maradhasson a dolog. Köszönöm.

István, igazad van ezzel a balossággal, én is érzem próbáltam is korrigálni -sajnos a boltív feletti részen ennek látható nyoma is maradt-, de sehogy nem sikerült. A "gyors kattintás" kérdés pedig nem kérdés, mert ez egy "gyors kattintás". Az úttest közepén állva vártam a gyalogosokat hogy elinduljanak a zöld jelzésre és beérjenek a képbe. És erre erősít rá a kép címe is. Nagyon köszönöm, egy élmény téged olvasni!

A nagy mélységélesség hálás, és látványos megoldásokat képesek szállítani, nagyon szeretem én is, szívesen nézegetem az ilyen képeket. Ehhez jön az ötleted, hogy a fotó lágy pontjait, az előteret a szereplők bemozdulásával hozod, ami nekem jól működik, remek ellenpontjai lesznek a statikus, kristályosodott háttérnek ők, a plasztikus , mozgó, változást és képbe életet hozó emberalakok, és külön jó, hogy keretbe foglalják amazt a merev világot. A fotód viszont érezhetően kissé balra dől, erre ráerősít a kompozíció is, amely ugyan centrikus lenne, de a kilógó emberalak most mintha jobban húzná balra az egészet. A képi elemeknek súlya van, és centrális kompozícióban ezek a súlypontok hangsúlyosabbak. A dőlésnek van még egy nem kívánatos hatása, mert ilyen képeknél felerősítik a "gyors kattintás" utóérzetét is. Ettől függetlenül nekem tetszik amit látok.

Új hozzászólás