Hozzászólások

Köszönöm Zsu, megtisztelsz!

Ezt valasztottam december 13-an adasba kerulo musoromhoz.

Örülök! :) Még mennék is - kíváncsi vagyok kik vannak a képek, hangok, gondolatok mögött. Viszont mint ahogy lenni szokott már elígérkeztem az napra, hétvégére. Sőt egy másik csapatos kirándulást is kénytelen voltam lemondani, így nem lenne fer. Ha mégis másképp alakulna a dolog akkor jelzek mindenképp!
Köszöntem szépen!

Jó az idézet, így van, osztom a nézetét. És jól látod testvér! (és úgy örülnék neked a bulin, mint a szar, szóval gyere ha tudsz.)

Szorít az idő, szorít a tér, a környezet és az ellehetetlenítés (kéz a lepellel) rá nyomja bélyegét a benne élőknek.. és megvadul kitör (feszült tekintet, intenzív dinamika), aztán inkább megtör (talán). Itt még a kezdeti fázis a bele nem törődést érzem.
Azért tetszik mert mesél, éreztet (legalábbis úgy vélem); és mind ezt kevés eszközzel.
Igazán jóféle!

[Thompsonnál olvastam:
Megszabadul az emberi lét fájdalmától az, aki elállatiasodik. (Dr. Johnson)]

Ja, jó a felvetés, az ember automatikusan azt mondja, hogy ő csinálta róla szól, és már állapít is meg. Komoly hiba. Viszont itt leckék vannak, és ez az önportré lecke. A lecke pedig erősen megvezet, ha elkapom mielőtt a fotóra néznék. De ez van. :)

Időzítő: nikonon villog a segédfény, és az expo előtt 2 mp folyamatosan világít. Én 20mp-re állítom be, ekkor van időm kényelmesen felkészülni a fotóra is. Valahogy rááll az ember az adottságokra mindig... de nem ez a jó, csak én így.

Időzítővel készült, de lássuk be, az elég macerás, hogy mmmmmost röpül a madár vagy nem is, inkább mmmmooost. :)

És mi van, ha nem engem keresel benne? Vagy mi van, ha engem de nem azt, akit ismerni vélsz? Csak kérdezek.

Vannak benmyomásaim persze, olyanok mint aki állandó nézésre van ítélve (de van pl ilyen mitológiai alak, van hova visszacsatolni? :)) - vagy ez egyfajta naygtestvér-szindróma? :)

Ugyanakkor nem gondoltam, hogy nem lenne jó, vagy hogy jó lenne a fotód (nem jutok el addig, hogy ezt feltegyem), de itt is és én is Téged kereslek benne, és ha megtalálom valahogy megpróbálom azt elmondani előbb magamnak. No itt van a blokk. Azt tudnám elmondani, hogy egy "averbális" művet látok :) És lehet hogy ez a cél, nem tudom.

(Távkioldóm nekem nincs is, minek? Ott az időzítő (oké ez vicc volt) :))

István, nem biztos, hogy jó lett a kép, egyelőre kísérleti a fázis. Még fogok vele dolgozni, csak ki kell találjam, hogy a baromira rövid exponáló zsinórom hogy tudnám 2 méterrel meghosszítani.

Másik István: te, basz, ez az orrom van, ledisznóztad? :D

Zsolt sztem ez a képed nem hozza azt, amit szeretnél vele, legalább is nekem. Csak a kidülledt szemeket látom, meg alul egy disznó orr tűnik fel nekem.

Nem tartom magam jellemzően ötletszegény embernek, de itt olyan szinten le van szorítva a verbális asszociáció lehetősége - úgy érzem - hogy fel kell adjam, maradnak csak a képi formák. A pólót mondjuk nem érzékelem, talán nincs is szerepe, vagy tudatosan nincs semmi szerepe. Arc és kéz van. És nem tudom miért Stigma...
de ha úgy érzed, hát úgy van. Zavaromban hadd ajánljam hozzá egy korábbi versikémet, ha megbocsátasz:

Képtelen képeslap

szótlan alakok
az igekötő múltban
- tékozolt melléknevek -
melyek kísértek
keresztutakon
és szaguk lassan
átitatott míg
lemoshatatlanul
mind én lettem:

- imára zárt ujjak csomója
- gubó szálfa szavakon
- sziklagöb kopár hegyen
- egy kötelékbe zárt alakzat
valamely égboltozaton

hova feladnám magam,
csak a bélyeg elég legyen!

Nekem inkább hánykolódós, éjszakai rémálomból ébredős, holisvagyok hangulat. Stigma pedig az őrület felé visz el...

Ez egy 30 mp-es expozíció, aminél egy kis elemlámpa volt segítségemre, gép pedig állványon. Amit alsónak (?) nézel, az a pólóm, amit tépek le magamról. Persze mindezt elég mókás volt 30 mp alatt fél kézzel megoldani. A stigma jelen esetben egyfajta bélyeg, igen.

Szem szem szem orr orr száj kéz ... alsó? Mi az ott jobb oldalon? A kézre rávetítesz, de lent az ott mi? Mintha batikolva lenne a fotó, vagy olyan, mint egy Rorschach teszt. A stigma jelenétse nálad a megbélyegzettséggel azonos?

Új hozzászólás