Sünszeretet

Sünszeretet

Nekem nincs háziállatom, anyum allergiája miatt nem tarthatok. Sanyi, a sün, a párom sünije, és azt hiszem én vagyok a legjobb barátja.

Nagyon finom a kép, annak jobban örülnék, ha kicsit kevésbé lenne szűken vágva, mert fontos lenne az, hogy ebben a szeretetben látható legyen, hogy ez milyen alkatrésze az embernek. Most gyanítom, hogy a fölső sarokban egy ujjnak a részlete lehet, az alsó részt nem tudom mi, lehet egy has is, de egy másik tenyér is, lehet mellkas, sokmindent el tudok képzelni, de ez így most kicsit nehézkes az azonosítás. Egyébként a kép maga rendben volna, de ettől a csonkolástól, ami a jobb felső sarokban létrejön, kicsit elviszi a fókuszt a sünről. Próbáld ki, hogy a képernyő és a szemed közé odateszed a kezedet, és kitakarod ezt a formát. Egyből jobban elkezdesz fókuszálni a sünre, ami azt jelenti, hogy annak a formának ott nincs létjogosultsága. Akkor lenne, ha befejezett forma lenne. Még egy dolog: képaláírás. Én itt most látok két szivecskét, nem tudom, hogy az hogyan került ide, lehet, hogy az valamilyen szignó akar lenni, ezt nem tartom jó ötletnek. Finomkodás, játékosságnak az imitálás, szuper, de nem képre való, én ezt nem használnám, és semmilyen képrefirkálást nem használnék. A kép ettől függetlenül tetszik, mert van hangulata, de ezekre a dolgokra, hogy vágás, komponálás, tessék figyelni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Óóó enyém a megtiszteltetés! :) Köszönöm szépen! :)

Ez a kedves kép azt hiszem tökéletesen illene a most pénteken, 20:30-tól hallható Sünsárkány c. rádióműsoromhoz, ezért engedelmeddel szeretném a képedet műsor hallgatóinak szíves figyelmébe ajánlani. :)

Sokat simogatom, ha épp nem ijeszti meg valami. :)
A szívecske a sünszeretet része. :)

Nagyon aranyos. Sokat simogatod? :)
De hogy mi az a szívecske (?) az alsó bal oldalon, nem tudom. Talán az aláírásod?

Új hozzászólás