T27/20 - Galambok nyáron

T27/20 - Galambok nyáron

Azt gondolom, hogy az egyik, ha nem a legerősebb képedet látjuk, messze kiemelkedik a sorból, és ezt azért fontos leszögezni, mert azt neked kell magad számára megfejteni, mi az, ami egy ilyen csúcsképnél működik és mi az, ami elmarad a többi esetében. Koncentráció, lazítás, türelem, idő, sok minden lehet, de ahhoz, hogy az ember ne csak néha véletlenül ugorjon ekkorát, ahhoz ezt érdemes felderíteni. A kép jó, az expozíciója is, nyilván a mobilos méretezésből adódik a négyzet, amúgy egy fokkal még jobb lenne, ha a 4:3-as arányt tartaná, de ez legyen a legnagyobb bajunk. (hegyi)

Hozzászólások

Köszönöm! Igazából végig gondolva ami itt történt, ami más volt az a napi rutinból való kimozdulás, hogy elmentem vidékre hétvégén, hogy lazítottam barátokkal pár bor mellett.. ennyi nem volt több.. talán még fáradtabb is volt picit mint általában, de mindenképp a monoton hétköznap megtörése volt az talán.

Hát én le nem vágnám semmiért se, sőt, levágva az egész számomra elveszíti minden ízét, akkor csak egy madárfotó a sokból, a két keret közé szorítás adja a leskelődés, a beszorultság érzetét, egyfajta vadnyugati feelinget.

Köszi Tamás, a fenti részt nézegettem a tető vonala nélkül is, nekem úgy túl nyitott, de lehet, nem tudom. :)

Akármi az ott fönt, azt le kellene vágni! Nagyon jó kép lehetne ff-ben!

Új hozzászólás