Tiltott szerelem

Tiltott szerelem

Az Érintés c. kép "előzményképe"

Korábban már beszéltünk ennek a függönynek a sajátosságáról, hogy a szövete olyan hatást kelt, mintha csillogna ez az egész, és az áttűnések a szálak között egy kissé raszteressé teszik ezt az egészet. Ez nem biztos, hogy baj. Ugyanakkor az előzőekben több ritmus maradt a függönyben. Amit most látunk, mint árnyjáték, kitűnő. Annak is nagyon örülök, hogy Zoli felfedezte azt magának, hogy mi van akkor, ha ezt az egészet átmozgatja azáltal, hogy egy előteret is képez, és abban helyez el egy tárgyat. Ez az elhelyezés is jól sikerült, bár talán, ha egy kicsit lejjebb helyezzük a kamerát, akkor a két növény közötti méretkülönbség csökkenthető lett volna, mert most ettől a nagy különbségtől marad a képnek egy olyan része, ami nincs kihasználva, ahol nem történik semmi, és ez nem biztos, hogy olyan nagyon jó. A kép felső és alsó részéből is biztosan vágtam volna, tehát főképp erre a két növényre koncentrálnék a megoldásban. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Kedves Zsolt! Köszönet az elemzésért. A nagy és kicsi viszonya is teljesen szándékos. Azt akarta volna erősíteni, hogy a két virág nem egy súlycsoport, nem egy kaszt, nem egy faj, nem egy társadalmi pozícióban vannak... Nincs átjárás a számukra.

Sosem tudhatjuk mi van aszínfalak mögött... Lehet, hogy a nárcisztikus nárcisz is csak szeretetre vágyik. Nem tudhatjuk amíg meg nem lépünk egy határt -- már ha van hozzá merszünk...

A nárcisz áthallása nem mondhatom, hogy tudatos volt, de megvolt bennem az asszociáció ebbe az irányba is. A lényeget én a különbözőségre, a nem vagyunk egy kategóriában, egy fajban, stb. vonalon volt. A nárciszos asszociáció úgy gondoltam ezt a különkasztosságot még erősítheti, de nem ez volt az alapkoncepció része.

A nárciszi valósággal a nárcisztikusságra gondolsz? :))

Szegény pici virág annyira nézi azt a hatalmas és nagy nárciszt, hogy majd megszakad a szívem:) De lehet a pici virág csalódna, ha elhúznád a függönyt és meglátná a nárciszi valóságot. Lehet nem lenne annyira szerelmes.:)

@István köszi a figyelmet. Jó kérdés ez miért lett FF. Tény, hogy a színek jobban zavartak volna, másrészt talán a beteljesületlenség miatt sem színes. De ez inkább belemagyarázás, nézegettem a színes és FF verziókat, és valamiért ez működött jobban. :)

Most néztem meg az előzmény képet, látom, nem jegyeztem alá, hogy tényleg remek fotó, és nagyon ügyesen csempészi be az árnyékok színi ürességébe a függöny az érzéseket. Itt viszont FF a verzió - bár látom, ez rendezői koncepció, hiszen a függöny ezen oldalára átkerült kis virágot szeretnéd leplezni vele (talán) hogy árnyban tartod. Ez az elválasztás jelenti nekem a címbéli tiltás eszközét is.

Új hozzászólás