Három képből álló riportot kapunk, kicsit kevés nekem ez a három kép, azért ezt lássuk be. Itt látjuk Anitát, ahogy szemléli ezt az egész helyzetet, aztán látjuk tárgyiasan a töklámpás elkészítését. Ha látom, akkor azt mondtam volna, hogy kedves Anita, ezt elszúrtad, de aztán a végeredmény igazolja, hogy tényleg elég rémisztő töklámpást sikerült létrehozni. Ami ebben nekem kifejezetten tetszik, hogy úgy látom, hogy készült valamilyen tervrajz is, ami itt van a kiskésnél. Szóval a személyesség megvan, a technikán kellene még csiszolni. Egyrészt: billegnek a kompozíciók, az első kép izgalmas, de ha ezt a ritmust veszem, ha ennyire személyesen indulok, akkor ilyen személyesnek is kell maradni. Mindehhez képest teljesen más logikai megközelítés a második kép, ami egy ilyen szociografikus ügy, és ezzel a vakuval annyira nem erős a világítási megoldás, de mint werkfotó jól mutat valamit, de ha ez a lényeg, akkor ebbe kellene mutatni. A harmadik képnél a kompozíció kérdéses, de nagyon szép a kék és a vörösnek a játéka, nagyon szépen létrejönnek ezek a dolgok, ráadásul az ajtó ívei, ezek a szögletesek, és a töklámpásnak az ívei is jól dolgoznak, mint ellentétpár, csak nagyon szűk az egész, személyes, de szűk. Talán az első kép és a harmadik még oké, a második nekem nagyon kilóg, az nagyon gyenge a többihez képest is. Anitának visszatér a fotós énje is közénk, nem csak a rádiós, és megint fel tudunk venni egy ritmust, mert az a kihagyás, ami létrejött, nem biztos, hogy segítette a fotós működést. Én most erre ráerősítenék egy kicsit, azt javaslom Anitának is, hogy talán, ha az első három leckével, ha elkezdene foglalkozni, az jót tenne, és esetleg megint felépítenénk azt, amit évek alatt hosszan felépítettünk. (hegyi)