Hozzászólások

Ez fantasztikusan jó. Sőt, ami azt illeti, hosszú idő óta azok közül, amit láttam, ez az egyetlen akt-jellegű kép, amit érdemes volt megcsinálni. Gratulálok!

Köszönöm Feri. Ez szerintem rád is igaz!;)

Ha már Márknál tartunk. Hagyjátok már békén szegény fiút. Na. Fiatal még, és alakul. Keresi a formáját, s ha állandóan meg akarjátok fejteni, szerintem az inkább ártalmas mint hasznos.

Persze Márk, erről már beszéltünk más képek kapcsán is, hogy egy-egy alkotásnak - mindegy, hogy fotó, film, vagy más képzőművészet - van egy úgynevezett első síkon értelmezhető jelentése. Szép virág, punci, ló, vér a mosdóban. Ezt látod. Az, hogy ezt ki hogy foglalja bele a saját úgynevezett kultúrköre által meghatározott kontextusba, az a második réteg. hogy ez a nagymama a kertben cseresznyét szed élménye, vagy egy szétdarabolt test, vagy nárcisz és psziché, az egyéni. Ha a kép nem hordoz ilyen másodlagos jelentéstartalmat, akkor beszélünk primer közlésről. Ilyennel dolgozik a szociofotó, a természetfotó, a tárgyfotó. De már a reklámnál is fellelhető, hogy az elsődleges jelentéstartalmon túl van egy rejtett, vagy hátsó közlés, ami a valódi hatást eléri a nézőben.

fogalmazzam egyszerűbben? Feri mondjuk lefényképezi a szomszédját. Van fenn ilyen kép. És erre a képre lehet azt mondani, hogy van rajta kettő darab alkoholista, meg némi szocreál háttér és semmi más. ÉS el lehet gondolkodni a gesztusok, a fény-árnyék és kompozíció adta további, mélyebb jelentéseken. Ez a suli ha megnézed az értékelő szövegeinket arról szól, hogy ezt a fajta másodlagos értelmezést próbálja segíteni előjönni, nem elsősorban a képekben, mert azokban vagy megvan, avgy nincs, hanem bennetek. (Zárójel: magam nem kell meggyőznöm, higyj el annyit, hogy ezen már túl vagyok pár éve. :))

Ne érts félre Zsolt, de ez most kicsit olyannak tűnik, mintha magaddal is el akarnád hitetni, amit most mondtál. Ha nem, akkor bocs. De akkor is ez kicsit olyan, mintha lenne egy fénykép egy UFO-ról, és akkor valaki megkérdezné, hogy látod a háttérben azt a Skodát?:-)
Egyébként megfigyelhető a művészfilmekben (főleg), hogy mindig van meztelen jelenet, amiben nagy hangsúlyt kap a nemiszerv, mégis úgy van kb beállítva, hogy nem is az a lényeg, meg hogy aki ért hozzá, az nem azt nézi benne. És ez szerintem olyan mesterséges, és prűd, hogy csak na.

Márk, persze, hogy úgy írsz, ahogy akarsz. Márti szerint letisztult, szerintem idétlen. :) Na.

László, ha bele akarsz tartozni a klikkbe, ahogy te hívod, akkor először is ne nevezd klikknek. Ha provokálni akarsz, rossz helyen kopogtatsz. Ha a hasfájásod nem múlik a táborral kapcsolatban, sajnálom. Azért szóltam e-mailban, mert gondoltam veszed az adást, de ha nem, mondom én nyíltan is. A tábor problematikát én részemről a fórum megfelelő topicjában lezártam. Tegyél te is rá pontot. Megtisztelsz, ha megy.

És hogy a puncizáson kívül a képről is essen szó:
ezt a képet Márti a táborban nem publikálta, én kilestem a gép lcd-jén és kértem, tegye ki. Azért, mert nekem többről szól, mint punci. Miért? Mert egy olyan dupla dimenziójáték van benne, ami izgalmassá teszi a látványt és igazán jól működő szürreális térjáték, esztétikai formában. A test csak eszköz, forma. A test lehetne férfitest is, nem a neme a fontos, hanem a test jellege, formája. A kép persze megvalósítható lenne ruhában is, csak akkor a ruha formai és szín megfelelései komoly kompozíciós és folthatás problémát jelentenének. És ez még csak a formai játék.

Nagyon fontos az önmegfigyelés. Fontos, hogy mint egy kalligráfia, mint egy tusrajz, egyszerű eszközökkel, a lényeges formai elemekkel, és ráadásul azok térbeli szétszórásával jelenik meg egy női test, úgy, hogy mindent értünk, minden jelen van, mégis semmi sincs igazán túlbeszélve. Pont pont vesszőcske, készen van a fejecske, láb, mell, alhas, készen van a test. Ilyesmi.

Gyarmati Tamás, a Juhász Dániel képére gondolsz biztosan: http://szakkor.estiskola.hu/2008/02/27/v... igen, az jó kép. Szerintem jobb is, mint ez.

Kösz, és legyen igazad.:-)

Szerintem félre van érve a Márk. Ő nem úgy egyszerű, hogy faragatlan, hanem inkább letisztult.
Ebben az esetben most talán könnyű összekeverni a kettőt, de azért mégse tegyük, ha másért nem, akkor azért ne, mert én kérem. Az én kedvemért is vicceskedik itt, és én meg örülök neki.

László, jók a képpel kapcsolatos meglátásaid, tetszenek.

Mindenkinek egyszerre lehet "igaza", az a jó a közös képelemzésben.

Zsoltu: ha a téma mindenkit érint, beszéljük meg publikusan. én állok érte amit mondok. emilben intöt küldeni sértö és korlátozza a véleményszabadságomat. :-(

Márkiboy: miért nem veszel guminöt inkább, azt lehet tapizni is... :-)

tartom a véleményem, a képben sokkal több van, de van aki a felszinen elakad.

..

Csupán az összehasonlítás kedvéért, a mi nemünk egyik tagja is produkált már korábban, köbö egy hónappal ezelött egy hasonló alkotást: szintén tükör, szintén akt, szintén torzó és körülbelül szintén ugyanaz a része az emberi testnek. Márti, talán rád is hatással lehetett az a kép... Egyébként szerintem mindkettő remek alkotás!!!

Maximálisan egyetértek a Ferivel.

Nem tudom. Én azt látom, hogy láttok egy képet amin van egy kevés nemiszőrzet, egy has köldökkel, és egy félmell alulnézetből, és ez a látvány egy tükörben van, ami világmegváltó társadalmi vitát produkál itt, pedig ez a kép tényleg nem szól másról csak arról ami rajta van. Igaz, úgy mutatja a torzót, hogy az egyáltalán nem hétköznapi, nem konvencionális.

Igen.:-) De ti is ugráltok az idióta és a fontosembr között, szóval én nem látom, miért ne lehetne ugrálni. Ha muszáj felnőttnek lenni, majd az leszek hidd el. De ha már a Márti megtisztelt minket azzal, hogy feltöltötte ide a punciját (bocs, de most nem tudok mást mondani), akkor hadd írjak úgy, ahogy az a Mártinak megfelel.:) Megegyeztünk?

A beszélgetés nem csak a női és férfi princípiumokról folyik. Márknak el kell döntenie, hogy azt szeretné, ha komolyan vennénk, vagy azt, ha gyereknek. Ha egyszerűsítek, akkor ez az egyszerű helyzet. Én gyereknek éppúgy elfogadom, mint felnőttnek, ha úgy tetszik, mindkét aspektusában egyedi és márkos. De az meglehetősen izé dolog, ha tetszése szerint ugrabugrál ki s be a szerepekbe, mert az a végén nem más, mint fityisz mutogatás, ami megint azt mondom, hogy jó, de abban meg Márk képileg van olyan jó, hogy ne verbálfityiszezzen. Emellett azt gondolom, hogy kurva kényelmes hülyegyereknek mutatnia magát, gondolom meg is teszi más helyzetekben, és jól el is van vele, na de bocs, én meg pontosan tudom, hogy Márk mennyire nem hülyegyerek. És egy nem hülyegyerektől elvárható az, hogy egy beszélgetésben ahol nem csak két ember van jelen, igyekezzen minden beszélgetőtársra figyelni. Márk tudja, hogy mennyire vagyok elmebeteg én vagy Szőke, fül és szemtanuja volt, de ez a dolog csak akkor működik, ha van ellenoldal, van kontraszt. Ha csak fejhangon üvöltenénk Bandival, hogy tompika, akkor nem lennénk itt, ahol. :))
Ugye Márk?

(ritkán füzök a képekhez megjegyzést, egyrészt csak egy érzékeny külsö szemlélödö vagyok, másrészt nem vagyok benne a "klikkben", de ez a kép nagyon megfogott.)

szerintem a kompozició annyira magasra tette a szintet, hogy ehhez csak esetleg hozzá és nem bele lehetne szólni... / ezért az én véleményemet is kérem ennek szellemében fogadni... :-)

én a képet három részre bontanám: a tükörkép, körülötte levö környezet és a lábak. az asszociatív színösszhatás, a tükör perspektívája mint egy nyíló ajtó, azt az érzést sugallja, mintha "belülröl" nyitna valaki a valós világ felé de mégis "kívülröl" szemlélné önmagát, ezt a vörös színárnyalatok kontra testszín kiemelik és alátámasztják.
felül a vöröspiros barlangszerüt lehet a tükörkép felcserélt meghosszabbításának is felfogni, egy anyaméh vagy has belülröl, amelyik el akarja nyelni valós önmagát.
a két láb utalás a test folytatására, amely a tükörben ugyan csak részleteiben látható, mégis egyik a másikkal összerakható lenne darabjaiban. de mivel a lábak és a tükörkép két különálló egységet képeznek, kifejeznek egy vágyódást a belsö és a külsö világ között, ahol paradox módon felcserélödtek a szerepek, a valós van a tükörben és a tükör elötti az elképzelt.
(talán ha a lábak közelebb lennének egymáshoz egy természetesebb pozicióban, nem vonnák el a figyelmet és akkor egy szolídabb - nem kihívó hatást keltenének, valamint több teret engednének a két oldalnak a tükörképet körbefonni.
én kissé keveslem a tükörkép testkivágását is, felfelé még legalább az egyik mell még szerintem belefért volna és kiegészítené a torzó fogalmát.)

összességében nagyon tetszik a kép, kivánom hogy ne engedj le ebböl a színvonalból. :-)

..

Márti!!! [boldogság:)]

Gustave Courbet: L'Origine du monde (A világ eredete)
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/co...

Zsoltu, én amúgy nem értek azzal egyet, hogy Márkot valami bonyolult vélemény megfogalmazására akarod rávenni, mert ha nagy alkotókat nézek, többnél észre lehet azt venni, hogy végsősoron a legegyszerűbb megoldáshoz jutnak kerülőutak után, és végül már nem szépítenek, nem rébuszolnak, nem szimbolizálnak, hanem egyszerűen azt mondják: pina.

Ebből a szempontból a Márk már lehet, hogy kész van:)
Viccelek is, meg nem is.

Nekem mindegy. Mondom, én szívesen beszélgetnék még a témáról, de ha nem akartok, vagy nem a topicban, hát akkor nem. Itt már túl sok szál van, kényelmetlen. Én fórumhoz vagyok szokva, ott lehet jókat vitázni.

én arra jutottam ezzel a fórummal kapcsolatban amire márti is egyszer ha jól emléxem
az lehet, hogy itt kényelmetlenebb és fapadosabb a párbeszéd
de miután ez a kép generálta így szerintem izgalmassabb
hisz hozzátartozik így a kép saját életéhez
pl. sok félre értés el lehet azzal a réme egyszerű módszerrel kerólni, hogy leírjuk az első sorban kinek is válaszolnunk..

persze ez csak egy vélemény
mindenki azt csinál amit akar

roli, a bölcs

Jó, de ezt nem neked mondtam, hanem inkább a Zsoltnak, és nem erről beszéltem.:)

Én nem keresek igazságot, se görcsösen, se máshogyan. Leírtam a véleményemet, elolvastam másét, akinek volt, reagáltam, most nem érzem a vitát/eszmecserét se befejezettnek, se erőltetettnek. Én beszélnék még róla, mert érdekes, de tényleg nem jó itt, az az egyik, a másik meg az, hogy eléggé lelombozó egy vitában/eszmecserében folyton azt bizonygatni, hogy deigen, erről lehet beszélgetni, basszus, hát nem látod, hogy beszélgetünk róla és mi nem érezzük görcsösnek, de ha te annak érzed, hát szíved joga.

Nem az, hanem, hogy görcsösen kéne-e keresni a magunk igazát a sorok között.

Szerintem nem volt görcsös ez a vita, egészen természetesen alakult ki.

Viszont te sosem mondod el egy képnél, hogy neked az mit jelent, vagy mit látsz benne. Ebben mit?
De akkor sem tét az, hogy most az egyén és közösség kapcsolatát illetően milyen pálforduláson megyek keresztül mondjuk 1 óra 36 perc alatt. Az már rég rossz, ha görcsösen keressük az igazságot.

Márk, nincs azt hiszem fontosabb, mint a lélektani felismerés. Erről szól az oldal, ezt boncolgatjuk minden leckével. Azért, mert egy képen felismerni vélsz valamit, az még nem arról fog szólni, legfeljebb neked egyelőre kényelmesebb arról beszélni. Hmm?

Van a szakkörben egy kép, Tamás bugyisa, amihez andrás egy igen hosszú kommentárt diktált, csak át kell írnom, de ha van topic, és van türelem, akkor megteszem. A lényeg, hogy szerintem még el se kezdtük a vitát, a téma még igencsak a felszínen van és kapkodunk is, ami érthető, mert a dolog felettébb érdekes és fontos. És ilyenkor az ember nem is tudja, hol kezdjen bele. Szeirntem tényleg jobb erre a fórum, valaki nyissa már meg azt a topicot basszus. :)

Zsolt: Mit mond neked a kép, ha nem azt, ami?

Így van, ettől még nem kell egy tudós komolyságával mindenáron rosszul érezni magunkat, csak hogy bizonyítsuk, hogy komoly a vita.
Számomra viszont nem fogadható el tétként valami lélektani felismerés, mert bár szép és jó, de több is veszett Mohácsnál.

A komolyan vevéshez pedig Márk az azért elvárható tőled is, hogy igyekezz komolyan is viselkedni. Bazeg, ha neked ez a kép csak egy punci, akkor miért nem várod meg, miért nem olvasod el mások véleményét? Ez a puncis vélemény elég vérszegény, mondjuk úgy, gyerekes. Nem azért mondod, mert gyerekes vagy, hanem mert zavarban vagy a téma miatt. Ezzel semmi baj, csak azért ahhoz, hogy komolyan vevés lehessen, kettőn áll a vásár.

Márk, talán ha nem akarnál mindenáron egyszerűsíteni, megkönnyítenéd a dolgunkat. Nem? :)

"Ha meg nincs kimenetele, akkor nem lehet komoly vita, mert nincs tétje."

Ez egy állítás, amit tényként közölsz. De nem így van. Honnan veszed ezt?
1. kimenetel: attól, hogy nem akarjuk egymás véleményét lecserélni, miért ne lehetne kimenetele? Miért akarod ezt előre megjósolni?
2. komoly: mi a komoly neked? Milyen téma a komoly?
3. tét: mi a tét? Úgy ülsz le beszélgetni, hogy na, most akkor odaadom a véleményem, hadd vigye valaki haza? :)

Ez úgy van, hogy az embernek van valami nézőpontja, álláspontja egy kérdésben. Elmondja, más is a magáét. Összemérik, és lehet, hogy kijön a végén egy negyedik variáció, aminek része az egyik is és a másik is.

Szerintem meg át kell tenni Márti családfás képéhez, mert semmi értelme ennek, hogy elaprózzuk a dolgokat.

Ne csináljunk ennek fórumtopicot, mert így minnél többet írunk ide, annál többen nézik meg a Márti punciját. 8)

huu
hát én ebből kimaradtam..
sokáig gondolkoztam mit is tudnék én ehhez hozzátenni,,,
a szokásos szavamon kívül...
de megint mem jutottam másra...
szóval:

Remélem nem rám vártok, hogy témát nyissak a fórumon. Én sem tudom, hogy még mit nem beszéltünk meg jól.

A téma nagyon elburjánzott, nem tudom, most konkrétan mi a probléma.:D Én nem az átlag-egyén viszonyáról akartam beszélni, arról beszéljetek nyugodtan.
Hanem, hogy miért erősebb a hímvessző mint a vagina, de erre azt hiszem már választ kaptam.

Márk, egyenlőre nem tudunk sokat az elméletedről, csak arról, hogy nem akarod ezt a témát komolyan venni. Így viszont tényleg nehéz azt komolyan venni. :-)

" De ebben a nőknek is nagy szerepe van, mert tényleg lényegesen kevesebb nő válllalja be ezt a fajta igényét, hogy igenis akar szép meztelen férfiaktokat nézni. Ritka. Ettől még akarják, csak van egy előítélet kérdés, ami miatt nehezebben mondják ki."

Csak részben igaz. Van igény erre is, biztos. De nem feltétlenül. Szerintem a nőknek alapvetően kevesebb igényük van vizuálisan a férfiaktra, mint amennyi a férfiaknak van a női aktra. Előítélet, gátlások és történelmi tényektő függetlenül, már amennyire ezektől függetlenedni lehet. Énszerintem a női gátlások főleg a csinálásra, azaz a konkrét szexre vonatkoznak, és nem a vizuális befogadásra. A szex gyakorlatára épült fel kismillió, a nőket elnyomó tabu az európai-keresztény kultúrkörben, míg a vizualitás tabui mindkét nemre vonatkoztak!

Ha meg nincs kimenetele, akkor nem lehet komoly vita, mert nincs tétje.
Azért azt is vedd figyelembe, hogy nekem, mint "első kis szaros az estiskolán" nehezebb dolgom van egy beszélgetésben érvényesíteni az elméletemet, mert könnyen rá lehet vágni, hogy mi tudhat ez még róla...

Szerintem is alkalmasabb a fórum az ilyenre, nem kell annyit görögni.

Márk, figy, tudod, hogy kedvellek, tudod, hogy eszem ágában nincs kioktatni, mert nem vagy hülye se meg semmi ilyen. Az, hogy egy táma miatt zavarban érzed magad, mert nem tudod, mit mondj, vagy mit mondhatsz, vagy egyszerűen még nincs mit mondanod, az nem jelenti, hogy másnak is ez kell legyen a véleménye. Ettől még le lehet zárni minden vitát azzal, hogy az végtelen, mert a felek úgyis ragaszkodnak a véleményükhöz. De ez nincs így, az eszmecsere lényege megismerni a másik véleményét, érzéseit, gondolatait. Az meg akármeddig tarthat. ÉS nem az az eszmecsere, hogy én a te, te az én véleményemmel kell hazamenj. :)

Márti: Dehogynem hat. Ha látok egy ilyen képet, az hat rám. Mégsem jut eszembe ezzel ábrázolni a szexualitást, az érzelmeket, akármit, hanem egy kevésbé konkrét, az érzelmekhez jobban kötődő szimbolikát választok, akárha tudatalatt, akárha nem. És szerintem ez azért bizonyos mértékig általánosítható, hogy női alkotók nem nyúlnak elsősorban a nemi szervekhez az önkifejezésben. És igen, mondom ezt pont a te képed alatt. :-)

Szerintem könnyebb komolyan venni a dolgokat, mint komolytalanul. Vannak rá remek példák. Nemrég olvastam egy régebbi interjút Baksa-Soóssal. Elmesélte, hogy egyszer koncert után hazafelé menet jól megverték a rendőrök. Lehetett volna komolyan is venni, de ő csak egy hülye viccel ütötte el, hogy "Fiúk! Azért nem voltam ennyire rossz..." Például az ilyen és hasonló esetekbe szerintem "komolyabb" a komolytalan reakció. És még ide tenném az epilógus pár sorát:
"Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem."
Summa summárum az a komoly, amit komolyan veszünk. És ha valaki valamit nem vesz komolyan azért szerintem nem lehet elítélni. Ha nem értünk vele egyet, akkor meg lehet próbálni meggyőzni.

Na, ez már szerintem túllépi az itteni kereteket. Nehéz így válaszolni, hogy fel-le kell görgetni és nem tudok idézni. Ha érdekel valakit, márpedig remélem érdekel, akkor ezt talán vigyük át a fórumba, ahol a technikai adottságok jobbak egy vitára.

Igen Nóra, általában tényleg így tartják ezt. Végülis egyetértek.
Jó, akkor ez is lehet egy válasz Márknak, A miért nincsenek fütyis képek? című kérdésére:
Márk, a nőkre általában ez nem hat.

Közben látom, hogy írtatok, mindenki mondott jókat, a Pedinek is igaza van a levezetésben, Márknak is igaza van, hogy ez nem eldönthető kérdés, és igaza van annak is, aki viccelni szeretne, mert az segít kizökkenteni a feleket, mielőtt nagyon belemerevednének az álláspontjukba.

Akkor másképp teszem fel a kérdést: Tudsz mondani egy nem komoly vitát? Mert én nem.
És még ezután is azt mondom, hogy ez egy végtelen vita, mert elvi kérdés az alapja, és ez azt jelenti, hogy például a te korodban az ember már nem szívesen ad az elveiből, tehát nem fogja elfogadni a másik véleményét. Nem? (és erre nehogy annyit írj, hogy nem:D)

Beszélgessünk inkább a komoly/komolytalan dologról.

Új hozzászólás