Kedves Dénes, köszönjük ezt a játékot. A filmből a végén derül ki, hogy három metronómmal adod az ütemet - talán Steve Reich minimalista, repetitív munkásságát említhetnénk itt - de rengeteg minden egyéb is felvetődik. Van eleje, van befejezése és van egy körmönfont dramaturgiája. Látjuk, hogy valaki ping-pongozik, és utána láthatjuk, egy szubjektív kamerával, hogy hova érkezik a labda, vagyis Dénes a kamerával játszik, amiből azt is tudhatjuk, hogy Dénesnek nagyon sok kamerája lehet, hisz nem féltette az optikát. De ez csak egy szarkasztikus megjegyzés volt. Ez a szubjektív kamera dolog itt nagyon jól felhasznált, olyannyira, hogy még egy csavarást is elbír a történet, amikoris a kamera mint labda röpköd az asztalon. Egy olyan zenei filmet látunk, amely picit a filmversek kategóriájába is tartozik, bár van egy reálisan is követkető üzenetrendszere. A film azért is érdekes, mert minden nyelven érthető, amit üzen, nem kell görcsölnünk, hogy a heripottert lefordították-e nekünk angolról magyarra, mert ez minden nyelven ugyanezt meséli. Nagyon örülök, hogy megjelenik az önirónia és humor - hát, speciálisan Dini-féle humor, hát, igen, de mi ezt szeretjük. (szőke) értékelés: