Üvegek és váza

Egy több részből álló vázlatsorozat egy darabja. Címmel, leckebesorolással bajban vagyok, utólag határoztam meg azokat. A sorozatot a készítés körülményei kötik még össze, ugyanis egyidőben készültek, mindig megnéztem mi lett belőle, és ahhoz igazgattam kicsit, módosítgattam, és így alakítgatta magát. De ezt az időbeliséget és sorozatot most elhagytam mégis, mert (bár van egy izgalmas fejlődése az egésznek, de) hogy megkönnyítsem az elemzést. Tartalmi mondandóm nem volt, csak utólag jöttek ilyen-olyan gondolatok, de valójában nem relevánsak. Egyedül a fény, a fénytörések, az árnyékok, a formai viszonyok érdekeltek amikor csináltam.

Nehéz, mert amit mondok, a helyzet ismerete nélkül nehezen tudom, hogy hogyan oldható meg, de mégis elmondom. Az izgalmas az, ha a kövérke vázának lesz üvegformájú árnyéka, és ez majdnem meg is valósul, ez jó és tetszik, de nem kéne oda a konkrét üveg is, csak az árnyéka. És akkor a nyúlánk és a tömzsi, az árnyékcserével már sztori. (hegyi)

Hozzászólások

Az ötleted tök jó Zsolt, de az egészen másról szól, mint amit itt kísérleteztem. Köszi!

Azt hiszem értem GG. Próbálgattam, megnéztem, vágtam, maszkoltam kicsit, módosítva alább láthatod. Nem tudom, kicsit bentebb vagyok-e általa a megítélésed szerint?

Számomra e képen ellentétek vannak, formák, a fények és árnyak, és a világított felületek szóródásában és élességében is. Nekem nagyon tetszenek az árnyak a falon. (Helyesebb lett volna eleve fény-árnyék leckébe tennem, de ez mindegy már.)

Technikailag ez úgy készül, hogy hosszúexpózom, távirányító a kézben, vissza van hajlítva a kijelző, hogy lássam a kompozíciót - mivel én is világítom közelről - egy zsebkendőnyi komódsarkon :) azaz csupa sufnituning.

Nem dől, egyszerűen amekkora tere van balról és amekkora nincs jobbról az nem támogatja azt a fajta harmóniát, egyensúlyi helyzetet, amit egyébként a kép hoz. Szerintem.

Köszi GG a figyelmed! És segíts még légyszi. Úgy érzed, hogy dől, vagy hogy a kompozíció nincs egyensúlyban?
(Amúgy a képre kattintva a full HD monitoron kétszer akkora fekete sáv látszik mint egyébként, a mögötte lévő miatt, úgy tényleg nem jó.)

Nekem ez a legjobb mind között, nagyon rendben van. Az egyetlen gondom, hogy a bal szélen van ez a széles fekete sáv, ellenben a jobb szélen kifut a képhatárig a téma, amitől borul a kép.

Nekem ez a legjobb mind között, nagyon rendben van. Az egyetlen gondom, hogy a bal szélen van ez a széles fekete sáv, ellenben a jobb szélen kifut a képhatárig a téma, amitől borul a kép.

Új hozzászólás