Virágok, vázában

Több jó is van a képen és több javítható probléma is, de ez nem baj, mert van mit tanulni belőle. Az egyik a szín. Ez az elidegenítő kék ez nem passzol, modorban valami fura, távol van tőlem, nem érzem az indokát. A sötét tónusokba a fekete virágok nagyon bebuknak, azokkal érdemes lenne kezdeni valamit. Az jó, hogy jobbra ott az a függőleges, és lenne is ellenpontja bal felül az a kép, de azt is elnyeli a sötét, annak is jót tenne a világosabb tónusrend. Szóval az ötlet jó és szép, a megoldásban lehet finomítani. Még valami Feri. Miért nem a leckékbe dolgozol, miért a szorgalmiba tömsz be mindent? (hegyi)

Hozzászólások

a színesből ff-re konvertálásnál lehetne a színcsatornákat egyesével külön próbálgatni.

A leckéket igyekeztem úgy teljesíteni, hogy előre elgondoltam, melyik leckéhez van kedvem, mit szeretnék csinálni. A szorgalmik alkalmi képek, amelyeket szeretnék láttatni veletek, mert ha már elkészültek, miért is ne. A heti feladatokat se szeretném mellékvágányra terelni, bár láttad, akad téma, amelyekkel birkózok rendesen.
Itt sem jutottam előbbre az utómunka folyamán, ismételten írhatom, hogy a képet kell jól megcsinálni. Igazítani lehet, de nem sikerült.

Új hozzászólás