Köszönöm, Árpád.

Az Ereszkedő című rádióműsoromhoz a sorozat utoló képét választottam, köszönöm.

Köszönöm, Zsolt, jól ráéreztél: bár ez az este, nem egy "utolsó este" volt, de már akkor és ott elöntött a nosztalgia.

Hát igen, Zoltán, ez a vágy valós és intenzív. Ezek a képek egyébként Róma 2764. születésnapján készültek. És persze állványról, hosszú időkkel, többszörös expozícióval (HDR). Köszönöm a hozzászólásodat.

Hű, a második önmagában is tetszik nagyon, szerintem a kompozíció nagyon ott van. A lépcső-korlát levezetéssel, aztán a szemben lévő korlát megállít és leültet, ja itt már ülnek, lehet is nézelődni... A fák meg rímelnek a lentiekkel, közben kinyílik az ég és hátradőlős kilátóvá változik... Nagyon jó lett szerintem. :)

Gratula a vágy-témához is, elsőre inkább tűntek kényszerű hosszúzáridős városfotónak, aztán egy idő után azért hatottak rám (is) az elmosódott, félig ottlévő alakok... :)

Köszönöm, Zsolt, a cserét. Nemcsak alul, hanem fent is belekerült egy fekete, háromszög alakú hiba, a rossz szememmel csak utólag vettem észre.

Én most csak alul azt a kis fekete háromszöget nem látom. De igazából nem is zavart. :) Hozzátartozik, hogy addig fel sem tűnt egyáltalán, amíg nem jelezted Sándor, hogy van valami, és akkor megnéztem mi lehet az. Akkor is, árnyéknak is nézhettem volna... :) A sorozat így is, úgy is remek!

Megvan, lecseréltem!

Zsolt, a sorozat második képébe egy szarvashiba csúszott, ha mód van még rá, légy szíves, csréld le a most feltöltött, javított példányra.

Mindkettőtöknek köszönöm a figyelmet. Igen, ez a sor a városfotó témára amolyan képi reagálás.

Nagyon meg tudom érteni a visszavágyódást, nagyon érzem azt az élhető közeget, amely számomra is olyan vonzó. De nem a külsőségeiben, hanem emberi méltóságában érzem én (is) mindezt.

A fotók is tetszenek, nagyon jól közvetítik ezt a vágyódó hangulatot, igazán kedvet kap az ember Rómához - és nem is a turistajárathoz, hanem ott élni például.

Az első fotó kapcsán egy technkai észrevételem lenne, mintha az egy picit balra dőlne, de tényleg csak tizedfokot. Persze a használt objektív miatt ez nagyon csalóka dolog, lehet, hogy rosszul érzem.

Talán ezek a fotók a városfotós gondolatváltás miatt is kerültek elő, de lehet, hogy csak véletlen egybeesés a kettő. A sorozatból a második és a harmadik számomra különösen kedves fotók, mert nagyon a helyszínre visznek.

Ezeket én jobban szeretem, mint a szendvicseseket. A földöntúli színek, a csontvárys fák ugyanúgy el tudják emelni a valóságtól, és mégis megmarad fotónak, nem megy el annyira a grafikába.
Persze ez csak az én gusztusom, de ezek nagyon tetszenek.