Elvonulás - Éjszakai ülés

“Mily csodálatos! Mily csodálatos! Minden dolog tökéletes, pontosan úgy, ahogy van.” – a Buddha
A szangánk elvonulásán (több napos meditáció) készült. Lehet, hogy lehetne vágni, megpróbáltam, nekem zavaró volt mindenhogy, úgyhogy eredetiben hagytam.

Nyilván oka van annak, hogy a lámpák nem középre lettek téve, ezzel ott persze nem sokat lehet tenni, hiszen ha elkezded rendezgetni, kizavarnak az elvonulásból, aztán vonulhatsz el még jobban. Utómunkában talán valami picivel lehetne a csúcsfényekből visszább venni, az árnyékokat meg feljebb hozni, de azt hiszem, hogy túl sokat az se segítene. Ez így neked egy fontos emlék, ahhoz, hogy ez egy kívülűállónak is magyarázat nélkül átélhető legyen, macerálni kellett volna a fényekkel még. (hegyi)
értékelés:

Négy majomNégy majomNégy majomNégy majom

Lassan kibékülök magammal és a világgal is, lehet elkezdek újra fényképezni is. Ennek örömére készült pár hete ez a kis sorozat az 1. leckéhez.

Remélem, hogy a kedved nem ment el a fényképezéstől amiatt, hogy nem elemeztem az elmúlt hónapokban. Várom a képeid, ugyanis ez egy jó játék, amit küldtél. Ha nem lenne a negyedik kép, akkor mondhatnám, hogy ilyet már láttunk. De így kapunk valami mait, valami többletet, és ez jó. Gyere, mutass még fotókat! (hegyi)
értékelés:

Eletkep Benavente-bol (Spanyolország)

£5mm/f1.4 Objektiv,
Apertyre: f8,
zarsebesseg: 1/100,

Jó megfigyelés ez az utcakép, a kis Fiat 500-as nagyon idegenül hat a mai modern autók között, sőt, a gyalogosok mai kor szerinti ruházata mellett is. Az utcai szemlélők is derülnek a látványon, szóval a kis autó jó kedvre tud ma is deríteni embereket. Nyilván ez a retró egyik, mondjuk jótékony hatása. A mosoly. Ehhez képest nekem a tónus borús. Egy fokkal élénkebb, világosabb felé víve jobban kapcsolódna a hangulathoz. (hegyi)
értékelés:

Miért a hónap képe:

Számos kép készült az elmúlt két hónapban, ami joggal lehetne hónap képe, de persze csak egy lehet. Nagyon megfogott Oldman Szobafogsága. Talàn a kép kivágása nem optimális, de a hangulata megvan. Ádám négy majmából az első három közhelyes lenne, a negyedik viszont önmagában is megáll és ügyesen csavar egyet a sorozaton. Oldman elvonulása sajnos a fényviszonyok áldozata lett. A téma sötétben maradt, a hangsúly a konnektorra került. Zsófi f(X)-e is nagyon klassz, kár hogy egy hajszálnyit ferde. Szóval a hónap képe nálam Biri Róbert Életkép Benavente-ból című munkája. Nagyon jól elkapott pillanat, gondolom az autó egész lassan ment, hogy az 1/100 ennyire nem mozdult be. Ettől az egész olyan stúdió sőt szinte makett jelleget kap. A nézővel együtt a kép szereplői is reagálnak a mulatságos kis autóra a nagy csomaggal. Ettől kialakul egy kapcsolat, mintha a néző is jelen lenne, nem a képet nézem, hanem benne vagyok a járókelőkkel együtt. Nagyon jó kép, gratulálok. (Gerlei Gábor)

Southend on see

Formailag ez egy érdekes kompozíció lehetne, de nem értem, miért ilyen koromfekete tónusú minden. Ahhoz túl erős, hogy technikai hibának gondoljam, szóval tudatos döntést feltételezek, csak nem értem. Robi, elmondanád? (hegyi)

Szobafogság

Reggeli után kávéztunk,.. vártuk a szállodában, hogy jobb idő legyen.... a többiek is vártak,... egyedül a kertész haladt el az ablak előtt. Nem értettük mit csinál a csöpögő esőben, de aztán Ő is bejött és kapott egy forró teát. Utána már sokáig senki nem mozdult csak vártuk a jóidőt.

Hol a kertész? A kérdés komoly. Ez a bent és kint kép igen jól adja magát. Nem is sok hiányzik, hogy tökéletes legyen. Ha elmozdulsz jobbra, akkor máshová kerül az ablak osztó függőlegese, és máris többet látunk a kinti székekből. Még az ablakkilincsből is kaphatnánk. És akkor ez így megállna, mint kompozíció. Vagy, ha nem ez az irány, akkor kellene a kertész oda balra. Szóval azt jól érzed, miben van hangulat, ahhoz, hogy ezeket begyakorold, képeket kell csinálni, többet. Várom, küldjed. (hegyi)
értékelés:

Végállomás

Rozsdás gőzmozdony(részlet) a didcoti vasúti múzeumban. A képet elsősorban a hihetetlen színvilága miatt gondoltam elkészíteni. (ezért a kategória) Nincs rajta semmilen módosítás vagy vágás, tényleg igy nézett ki...

Oldy, örülök neked, hogy küldesz képet, várom a többit is. És most be fogok szólni. Tudom, hogy az instagramon erénynek számít, ha kiírják, hogy #nofilter, de azt kell mondjam, hogy az utómunka nélküli kép az esetek 99 %-ában nincs kész. Nem erény, ha nem utómunkázol. Ez csak egy újkeletű hülyeség. Engem, mint nézőt a kép érdekel, annak belső törvényei, esztétikája. Ez nem szocio, vagy dokufotó, de még abba is bele lehet tónusban és vágásban, kompozícióban nyúlni. Ez most nekem olyan, hogy lett egy kép, de sietni kellett, mert indult a másik vágányról haza a vonatod és a masiniszta másodszor fütyült már. Nem tudom, készült-e még kép erről, ha igen, dolgozz vele, hozd egyenesbe valahogy a formákat is, mi hol vágódik, hol van a vízszint, ha nem a megszokott helyen, akkor mi az indoka a forgatásnak, szóval melózz ezzel és küldj újat. (hegyi)

kazánház_2

Lyukasztás az egykori kémény kitörésnek és a mennyezetet, falakat behálózó csövek rajzolata. Megcsonkított épület és a használat itt maradt lenyomata.

Ezzel így kevésbé vagyok elégedett, a kompozíció nem győz meg. Lenn van az a létraszerű mittudoménmi, abból kéne több, fenn viszont simán vágnék, hiszen a kémény érthető, ami utána van, az már nem fontos. Nem tudom, hogy lehet-e ezt ismételni úgy, hogy az vedd figyelembe, hogy ami a képhatáron kívül van, az neked ott hozzá tud adni az élményhez, mi, a nézők viszont ebből semmit se látunk. (hegyi)

kazánház_1

a padló és a csőalagút keretezése, a simított beton és a szennyeződések. Száraz falevél lágy és a befoglaló beton kontrasztja. Próbálkozás a kép három térnegyedre osztására.

István, örülök a próbálkozásnak, ahogy írod és annak is, hogy újra látlak, várom a munkáid továbbra is. A kompozíció tetszik. A tónusokkal van problémám, leginkább az, hogy a mélyebb tónusok már közel feketék maradnak, így a kép azon része, ahol sötét van, tényleg kivehetetlen és emiatt billen fel az egyensúly. (hegyi)
értékelés:

Lenyomatok

Zsófi, elmondom, mi a bajom a képpel, ami javarészt mondhatóan egyéni problémám, bár, fene tudja, majd eldöntöd. Nem tudok mit kezdeni azzal, ha a 3:2 vagy a 4:3 képaránytól nagyon eltérő fotót látok, mindig az az érzésem, hogy a készítő nem tudott mit kezdeni a kompozícióval és ezért vágta körbe kisollóval az egészet. Nem voltam ott a helyszínen, nem tudom, mi volt, de szerintem bárhogy is volt, a földből és a falból is lehetett volna többet adni lenn és fenn. Vagy vágni oldalról. Miért kell ez az elnyújtott képarány? A másik, hogy ha jól látom, van egy ajtószerű áttörés, ami mögött is grafika van. Ez lehet izgalmas, de akkor ezt valahogy érzékeltetni kell azzal, hogy a teret szabdalod, és odakomponálsz valakit például a másik térbe. Persze, könnyű mondani, ha nem járt épp arra senki rajtad kívül. Ilyenkor jöhet jól az állvány és az időzítő, hogy át tudj oda szaladni, vagy egy barát, aki beáll neked oda valahogy. Szóval szívem szerint ezt úgy adnám vissza ismétlésre, hogy ezzel a térrel, mint egy színpaddal, kezdj valamit. Már ha megoldható. (hegyi)

Váci

Nem a személyes kedvencem, mivel a város ezen része nagyon zsúfolt és tele van felesleges üzletekkel, ugyanakkor ez akkor sem hétköznapi. Szeretek úgy végigmenni rajta, hogy nem ezekre figyelek...

Szeretném érteni azt, amit a leiratban írsz, de ott abban némi ellentmondást érzek, hogy nem érdekelnek a reklámok és üzletek, mégis elég sok elég jelentős helyen szerepel a képeden. De maradjunk a fotónál. VAn egy vöröses beütése a képnek, ami lehet attól is, hogy nagyon hajnalban készült, de lehet fehéregyensúly kérdés is. A tónusrend az, amiben én módosítanék, mert most a mélyebb tónusoknál eléggé bebukik a kép. Nem HDR kell, mert az nagyon nem illene ide, de azért a mélyebb tónusokon lehetne valamennyit emelni. Nekem ez kellene ahhoz, hogy a kompozícióban megjelenő hangulat erősebb legyen és egyértelműbb. V-rom a munkáid. (hegyi)
értékelés:

Hektikus

Szép káosszal tértél vissza, jó játék ez az élességgel, formákkal. A bal felső sarka nekem bajos, a jobb oldala meg picit üres. Mivel ez a káosz több módon is vágható, ez a két probléma könnyen orvosolható. Mó, várom a képeid! (hegyi)

A hatalmas körhinta

Samsung galaxy s8al fotóztam.

A helyzet az, hogy ha ez pontosan van megfotózva, érdekes játék lehet a körhintával és az épülettel mögötte, de ehhez elsőként is középre kell állni, másrészt a felső végpontján kell a játékot fotózni. És hát igen, mondjuk 3 órával korábban. (hegyi)

Magasság és mélység

Azzal kezdem, hogy ez egy nagyon jól elkapott pillanat, beszédes az, hogy mekkora a kabát és mekkora a nő, jó, hogy nagyjából lejöttél az ő magasságához. Adódik az ellentét keresés a turkáló alak és a divatház között, ezt kábé ki is használtad. Azért mondom, hogy kábé, mert ha még lejjebb vagy a kamerával, ez a két dolog még közelebb kerül egymáshoz. A másik, hogy ha elmozdulsz oldalra, akkor a háttérbe kerül jobban a zárt kirakat. Persze ott helyben ezt gyorsan kell eldönteni és kimozogni, nem biztos, hogy ez olyan egyszerű, ahogy elmondom, de erre kell törekedni, hogy az evidensen túl is legyen valami kapcsolódás, üzenet, valami, ami megfogja a néződ. Készítettem egy verziót, mert az utómunkával van problémám. A szociónál könnyű belecsúszni a drámázásba. Nem kell. Bízz benne, hogy enélkül is megáll. Nem kell ennyire komorra venni, mert ez ellene dolgozik a képnek. De összességében tetszik, jó munka, megvan a 3 csillag, várom a képeid! (hegyi)
értékelés: