Szakkör | Page 680 | Látszótér

Idegen bolygón
aka: wrong planet

Egy valamilyen összeégett fa felületet látunk, ez tulajdonképpen egy ilyen nagyon közeli kép egy fa felületről, ahol nagyjából szórt fények világítják meg ezt a sérült felületet. A cím az ugye valamilyen fajta fikcióra, asszociációra, szürrealizmusra is utal, másik bolygóra és én azt mondom, hogyha ilyesmivel, a természet által számunkra mutatott helyzeteknél akarunk foglalkozni, megfigyelés szintjén, akkor megint csak érdemes segítségül hívni a fényt. Valószínűleg ez a felület, amit itt látunk a szenesedett, repedezett, mélyebben és magasabban ülő formájú szerkezet nagyon izgalmas. Minél közelebb megyünk hozzá, annál jobban, viszont ha a vele kapcsolatban lévő, tehát az őt megvilágító fény forrását ehhez az összetett felülethez képest süllyesztjük, minél kevésbé adjuk a felső gépállásból való megvilágítást ez a felület annál variábilisabb, félelmetesebb, meseibb, összetettebb lesz. Annyi lenne a javaslatom, miközben úgy gondolom, hogy megvan a két disznó erre a képre, hogy érdemes lenne egy picit foglalkozni vele úgy, ha ez a tárgy megközelíthető, használható újra, hogy próbáljuk a fényt valamilyen módon változtatni, még egyszer mondom, mert itt nekem úgy tűnik, hogy felső gépállásból van fényképezve ez a tárgy, de magát a fényforrást el kellene kezdeni mozgatni, és megfigyelni, hogy milyen jelenségeket, hoz ez létre magára az összetett formára. (szőke)
értékelés:

Almák

Azt nagyon köszönöm Ferinek, hogy nem adja fel a csendélet házi feladatot és hogy neki magának, saját magának fontos az, hogy a csendélet filozófiájával tudjon foglalkozni, vagyis ezen keresztül saját magával. Igen, ez egy csendélet, igen, ez egy sokat érlelt munka, igen, ez a csendélet tele van érzelmekkel és érzékiséggel. Tudom én, hogy az egyik alma rohadt, tudom én, hogy a másikon is vannak foltok, tudom én azt is, hogy csak véletlen, hogy két alma van itt, azt is tudom, hogy ezeknek az almáknak csak véletlenül pont olyan a formájuk, a sziluettjük amilyen, mégis azt mondanám, hogy a kép színdramaturgiájában, ahol a háttér egy porpasztellszerű teljesen különálló felület, amiről leugrik a vérvörös almaforma, testformák érzéki domborulatokkal, hogy mind ez az egész olyan, mint egy plakát, egy dinamikus agitatív üzenet, összességében mégis azt mondom, hogy ezek a vidám színek, ezek az erőteljes vérbő színek, ezek nagyon is érzelmekről jeleznek, nagyon is ott van benne az a szemérmes üzenetrendszer, amely a Feri belső története. Cselesen, de meglepően azt gondolom, hogy ott van benne minden, ami a Feri jó pillanataiban kell, hogy ott legyen, ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Égbe-kalimpáló
hasonfeve olvasni, közben a háttérzenére kalimpálni a lábaiddal... ugye ismerős?

Nagyon jó, hogy folyamatosan az emberi testtel, önmagadon keresztül is elkezdtél foglalkozni, és itt még egy dolog van, amit fontos lenne a talp házi feladatnál, ennél a képnél megjegyezni, hogy nagyon érdekesen jelenik meg az emberi test. Talán még izgalmasabb lenne, hogyha ott a kis nadrág, vagy pokróc széle a jobb alsó sarokban nem látszana, mert az emberi test és a háttér kapcsolata egy nagyon fontos helyzet. Ugye itt valamilyen fajta sötétítőfüggöny, vagy valamilyen háttérfüggöny jelentkezik az x-be tartott lábformák mögött. Tehát ha ez aránylag homogén, vagy egységes felület lenne, még jobban föl tudná erősíteni ezt az x játékot, vagy ha a két függöny közötti találkozási pont jobban kimódolt a két láb között, és nem ennyire esetleges, akkor még erősebb a ritmikája ennek a képnek, de két disznó az így is megvan az égbekalimpálóra. (szőke)
értékelés:

Szia!
Némán is beszédesek.

Ebben a fekvő formátumú képben elsősorban egyfajta merengés, egyfajta melankólia és egy lassú figyelem a jellemző. Egyszerű, nagyon egyszerű eszközökkel éri el ezt az alkotó. Egyrészt dekompozícióval, másrészt a fekete-fehérrel, ami csökkenti a különböző motívumok zaját azzal, hogy a színeket eltünteti az alkotó, a fekete-fehérben jobban tud fókuszálni arra, amit el akar mesélni, harmadrészt pedig az élességgel dolgozik. Egy nagyon közeli előtéren, ahol szinte korpusz-szerűen csak a váza van meg a növénynek, ott találjuk az élességét, és a háttér így életlenben hagyva a nagy és gazdag és dús és szinte emberi szervezetre, érhálózatra jellemző öreg, talán szilvafával indítja el kettejük párbeszédét, ezt meséli el itt a kép egyfajta térbeli tengellyel, amely tengely lefelé halad a bal oldal aljára és fölfelé a jobb fölső sarokba, nagyon jó ritmusban, mintegy árnyjáték jelenik meg ezáltal a kép. Én azt gondolom, hogy abban a kategóriában, amiben az alkotó beküldte megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Utazás rózsaszinben
Nem az előző vonatot késtük le, hanem a következőhöz érkeztünk túl korán, így volt idő fotózgatni...:)

A perspektivikus kép, ahol Sarolta most már koncentrál rá, és többedik alkotásánál látszik, hogy a perspektíva és a horizont az mennyire fontos neki, középpontba helyezi a kép szereplőjét, a gyermeket és felnőttként nem rest odaguggolni és megkeresni azt a pozíciót, ahol a fényképezőgép a gyermek szeméből, a gyermek magasságából mutatja ezt a világot. Ugyanakkor talán, ha esetleg a kislányra állítjuk az élességet, akkor lehet, hogy mindaz, ami most felkiáltójelként ott van nekünk a középpontban, még erőteljesebb tudott volna lenni. Egy kicsit az a bajom, hogy az a vöröses, rózsaszín kis kabát, amely a kisgyermeken van, az nagyon jó lett volna, hogyha éles, mert így most folyamatosan fókuszálok egyfolytában, ahogy nézem a képet, hiszen nézem ezt a pályaudvart, nézem ezeket a kockaköveket és közben próbálom az én kis főszereplőmet is megfigyelni, ahol hát valójában életlen a kép, tehát nem tudok közelebb kerülni hozzá. Úgyhogy én erre most, miközben érdekes a kép én azt mondanám, hogy egy disznó, jó lenne ebben az irányban elmozdulnia Saroltának, mert az viszont az ő személyes útján egy nagyon fontos előrelépés, hogy a primerebb, direkt gyermekábrázolás irányából elindul ebbe az átvitt értelmezésbe, és azért jó ez, mert elgondolkodtatja a nézőt. Ezt kéne ismételni, élesben. (szőke)
értékelés:

Megtett utam, kör-vonalakban
fárasztó már úton lenni és mindig csak átmenetileg megérkezni...

Béláról tudjuk azt, hogy mesél. Azt is tudjuk, hogy Béla néha vetít, ugye például Béla képes volt olyanokat megcsinálni mondjuk az Estiskola születésnapi buliján, vagy Mikulás partiján, vagy komplett malom versenyén vagy retro diszkóján, hogy Gimesi András képével megjelent. Nem is lehet tudni, hogy Gimesi András tud-e arról a fajta mágiáról, arról a megidézésről, amit Tóth Béla itt végzett, sőt még az is sejthető, hogy miközben Gimesi András egy spirituális ember, kiderült, hogy Tóth Béla még jobban tud itten spiritualizálódni, mert elmegy és lenagyíttatja a barátja fejét, majd megjelenik vele. Tehát mindenféleképp egy játékos, vizuális mesélő a Béla, és egy ilyen mesélő levélboríték érkezik ide a világ másik feléről, ahol tulajdonképpen árnyképek egymásra vetítésekkel, egy picit menzeli hangulatban Pepin bácsi is megjelenik ott a biciklivel a háttérben, - egy szép történetet látunk. Azért jó, hogy a történet nincs száz százalékosan elmesélve, mert így ránk bízza, hogy a mese a mi fejünkben, a mi lelkünkben álljon össze. Én ezt egy jó munkának tartom és azt gondolom, hogy megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Egy lépéssel közelebb
toppantó, csoszogó, táncoló hordozó

Miközben ugye a talp házi feladatra érkezett ez az alkotás, hadd jegyezzem meg, hogy a láb boltozata, ami a főszereplője ennek a képnek. Nagyon jó ritmusjátékot ad a fény-árnyék, emberi test háttérfelületei egy deszkapallón, ennek a játéknak a ritmusaival foglalkozik a fényképész. Talán csak annyit, hogy mivel ez egy beállított kép, és egy úgynevezett műtermi kép belső világítással, talán érdemes lenne majd az emberi testtel többet foglalkoznod otthon. Különösen gondolok itt arra, hogy nagyon szép a valóságban, ahogy a láb boltozati része meghajlik, ahogy a lábujjaknak ezek a hengerfelületei szépen árnyékolódnak, itt pedig kiég az egész, mert túl közel van hozzá a fény. Nyilvánvalóan ezen az egészen lehetne egy picit sötétíteni, ami azt jelentené, hogy a sarok környéke és az árnyékban lévő felülete a lábnak az egészen sötétté válna, és talán akkor egy picit részletgazdagabb tudna lenni a láb boltozati része. Ezeket igazából egy kis reflexekkel, takarásokkal lehet létrehozni. Miközben itt bármilyen okoskodást leírna az ember egy jellemzésnél, inkább azt mondanám, hogy nagyon jó irányban haladnak a munkáid, a megfigyeléseid, tehát ebből továbblépni csak úgy lehet, ha minél több és minél több megfigyelés kép készül magadról, a környezetedről, a barátaidról, barátnőidről, társaidról és ugyanígy haladsz lépésről, lépésre. A 11-es talp leckére a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

A lépcsőn
Könyv, piros mamusz. Kell ennél több?

Viktória privát terében, privát történetében mutatkozik be valószínűleg nekünk, valahol a padlástérből érkezve a lányszoba felől, ahol picit szégyenlősen a korlátok védelmében, de büszkén maga elé tartva a tankönyveit mégis azt mondja, figyeljetek, itt vagyok, lenézek ide rátok, én vagyok az, aki érkeztem hozzátok, és én ezt egy jó döntésnek és egy jó üzenetnek tartom ezt a képet. Ugyanakkor én azt mondanám, hogy nagyon jó lett volna egy picit több levegőt hagyni a homlok fölött, hiszen szép a homlok íve, szép a haj, ahogy az emberi fejtetőt keretezi, jó lett volna ott egy pici levegőt hagyni. Nyilvánvalóan hogyha az alkotó önportréként saját magáról készítette ezt a képet, nagyon nehéz volt kitalálni azt, hogy ebben a picit hátrahajló, de büszke tartásban benne marad-e még a kép legtetejében. Ettől függetlenül én ezt elfogadhatónak tartom ezt a képet. A kettő disznó megvan az egész alakos portréra. (szőke)
értékelés:

Ikrek
Dr. Jekyll és Dr. Jekyll

Igen, fölvetődik ennél a képnél, hogy akkor Mr. Hyde hol van, és mivel tudjuk azt, hogy Gerlei Gábor iróniája tulajdonképpen végtelen, így van egy olyan sejtésünk, hogy a cím alatt elhelyezett megjegyzés, amely nyilván a két kínai golyóra utal, és mivel a cím aláírásban Jekyll neve hangzik el, így valószínűleg, bár ezt Gábor vissza fogja utasítani, de Hyde nézheti ezt a fotót, ahol Dr. Jekyll és Dr. Jekyll látható, amint önmagát egy torzító felületen elemzi. Jónak tartom azt a döntést, hogy két gömbfelületen fényképezi magát az alkotó, mert hogy a Gáborban is megvan az a kettősség, megvan a visszahúzódás és megvan a folyamatos játékosság. Nagyon jó az, hogy a két golyót egy ilyen íves felületen helyezi el, annak ragyogásai, a színtónusai azok folyamatosan erősítik ezt a nem párhuzamos elrendezést. A képet én jónak tartom, talán egy picit azt a fényt igazítottam volna meg, hogyha tudnék fénytechnikailag számítógépen keresztül belenyúlni a képekbe, amely a jobb fölső sarokban az asztallapjának lakkozásán keresztül tükröződik be, ezt a fényforrást csökkenteném - mondjuk az asztal lapjának fénye is lehetne lényegesen kevesebb - és akkor ezek a gömböcskék egy egész különleges állapotba kerülnének, a háttér szempontjából előre ugranának. De ez így is három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Ágnes zavara
Hirtelen gondolattól ösztönöve Ágnes kipattan a padjából, és kisiet az osztály elé: - Csak akivel még nem találkoztam: Ágnes vagyok... - mondana még valamit, de nem jönnek szavak a szájára, ezért úgy dönt, hogy elvigyorodik, amiből végülis minden lesz, csak nem barátságos mosoly.

Le kell szögezni, hogy amellett, hogy természetesen Bartos Ágnes képe, második lecke, önportré kategóriában egy nagyon jó, humorral teli gesztus kép, rengeteg játékos elemmel, rengeteg színészi ambícióval, de emellett egy picit beszélni kell arról is, hogy akár spontán, akár véletlenszerű ez a kiválasztás, az emberi arcot, az emberi test részeit egy népi motívumokból álló faliszőnyeg, vagy szőttes elé helyezi, tehát beszélnünk kell arról, hogy ez miért fontos. Nem csak azért, mert azok a motívumok, azok a növénymotívumok jelen vannak és vibrálnak egy szürkés felület előtt, hanem azért is, mert ezek a tűzvörösek egészen másfajta egzotikus dinamikát adnak az amúgy clown-szerű, commedia dell'arte-os gesztusképletnek, amit alkalmazol itt az önmagadról készült képben. A külső körülmények, tehát a tárgyak, amik körülötted vannak, a felületek, a növény motívumok, azok segítik valójában azokat az üzeneteket, amelyek benned zajlódnak, de ezt nem láthatjuk, mert egy maszk, egy mimikai maszk mögé vannak rejtve. Mégis azt mondom, hogy az akár spontán módon kiválasztott háttér teszi beszédessé ezt a képet, ezt az üzenetet a te belső történéseidről. Azt sejti az ember, vagy reméli, hogy természetesen nem csak egy kép készült Bartos Ágnesről, hanem valószínűleg több helyszínen próbált önportrét készíteni, és nyilván az a kiválasztás is fontos, hogy Ágnes miért ezt a képet küldi el nekünk. Az a kiválasztás is azt sejteti, hogy igenis a képek kereten belül lévő motívumrendszerei, azok tulajdonképpen mindig összefüggnek mindazzal, amit az alkotó a szereplőről mondani szeretne. Magyarul, nem csak a szereplő a fontos egy ilyen képen, hanem az is, ami a szereplő körül van. És itt a szereplő körül lévő környezet erősíti föl ilyen meglepővé ezt a képet. Hova tovább megkockáztatom talán az élesség is igazából ezen a háttéren helyezkedik el. Ilyenformán a háttér főszereplőbb a szereplőnél. Pedig azért remélem, hogy a következő képekben az a bizonyos szereplő aki itt látható egészen fontossá fog válni a többi képben. (szőke)
értékelés:

A Fehér Tigris

Egyetlen, poros ketrecben vergődött az Élettel, Reményt nem vesztve. Napjai nagy részét annak a Gondolatnak szentelte, hogy miképpen szabadulhatna ettől a kíméletlen magamutogatástól... Napkeltétől napnyugtáig kétlábúak tömegei csodálták csíkos büszkeségét, ritka fehérségét, persze csakis ő érezte, hogy a külső csillogó fehérség egy kopott, belső feketeséggel párosul. Mindennek következtében a Valóság fölé emelkedve sóhajtozta nyomorult életét, másképp az egész elviselhetetlenné vált volna számára. Elhitte, hogy megváltozhat Minden körülötte.
   Épp az Állatok Királyát kerestem türelmetlenül, amikor a Fehér Szépség gyönyörű hatalmas, melankólikusságot idéző szemeibe pillantottam. Mintha attól félne, hogy kinevetem kiszolgáltatottságáért, mintha szívéből kicsordulna a sok fájó kérdés... Felelősnek éreztem magam azokért a fel nem tett, lelket rázó kérdésekért és a levegőt súlyosan szennyező, kimondhatatlan válaszokért.
   Még soha nem láttam ilyen érdekes TigrisArcot. Csak feküdt ott azon az élettelen fatörzsön, élettelen életkedvvel, élő fájdalmat sugározva felém... még most is cseng a füleimben az a képzelt sikoly amely halk beletörődöttségben torkollott. Hosszú évek megfeszített munkája koncentrálódott dagadó izmaiban, szépségében, valaha. Szerettem volna megérinteni, cirógatni, hozzásimulni, szerettem volna Varázslóvá varázsolni, vasárnapról maradt nyugalommal, mégis, dühöm az egekig kapaszkodott.
   Bár csodás szépsége mozdulatlanul hagyta, hogy magamba szívjam minden szomorúságával egyaránt, mégis pillanatok szikrái közepette elmosódott előttem e látvány. Valami sós folyt végig a bőrömön, barázdákat vésve arcom fájdalmaiba. Könnyes szemekkel és földbe gyökerezett lábakkal álltam a poros rácsok előtt, csak hallgattam a Csendet, ami magával rántott egy Másik Világba... meghaltam egy kicsit, mint ahogy azt a fekete csíkos, hófehér élettöredék minden életpillanatában teszi.
   Nagyot szisszent néha, máskor meg a pofiján Rettenetes Fájdalom vonaglott. Faggattam volna - mi történt veled? - azt felelte volna - úgysem értheted! Becéztem, simogattam volna de csak üres arccal bámultam felé, csupa merő szív lettem, azt gondoltam magamban halkan; NE HALJ MEG KÉRLEK! Pedig tudtam, lassan-lassan elkészül az Élettel.
   Fellegekbe veszett elmém elkalandozott, anélkül, hogy a szempilláimat is megmozdítottam volna. Körös körül nagy lett a Csend, aztán ijesztő Hangtalanság, sejtelmes Mozdulatlanság. Mozdulatlanság, Csend. Cseng a Csend. Csak a Gondolatok élnek, egymás szemébe nézünk, egymás szeméből olvasunk.
   Aztán széles Kedve támadt, felült elegánsan, megtörte a Csendet! Visszalökdöstem lehetetlenségbe fajult gondolataim, de egy szót sem tudtam kihúzni kegyelmességéből. Soha nem látott állatok formájában, gomolygó fellegek gyülekeztek. Szomorú szemében Szent Szépséget éreztem.
   Megörökítettem ezt a Pillanatot azt a pillanat előtti Pillanatot, mielőtt graciőz hófehérségét már csak egy felhő fodros formaságában fedezhetném fel.

Mindig is kockás hasra vágytam 2.

Egy alsó gépállású, fekete-fehér, fekvő formátumú képet látunk, ahol a motívumok is a szakralitás felé mozdulnak el, miközben akár a cím, akár a házi feladat kategória is arra utal, hogy aránylag egy, hogy is mondjam csak, vérbő történetet kapunk humorral. Maga a kép, a képi világ, a színek, a szimbolikák, a fekete, a fehér, a szürkék, a test naturalitása, a gyűrű és mindaz, ami a perspektívára és az alsó gépállásra, mint eszközre utal, az valójában inkább a születés és a halál, a tisztelet, a gyász, a megemlékezés, a szertertásosság kategóriája felé mozdul el. Én ezért szeretem ezt a képet. Nagyon is sokkoló a mezítelen emberi test, a kitárulkozó, feltárulkozó vallomás jellegű pozíció, amelyben ugyanakkor az emberi kéz mintegy kiterített felületnél, akár mintegy ravatalnál, ugyanakkor jelezve az ősi, mindenki által érthető üzeneteket, akár az anyaságot, akár a feleség szimbólikáját a gyűrűvel, nagyon is középpontos helyet foglal el. Tulajdonképpen egy hárompontos üzenetrendszere van a képnek ebben a beállításban, és itt talán nem véletlenül vetődik fel Pasolini: Mamma Roma című filmje, amelyről az Estiklopédiában talán többet tudhatunk meg. A köldök, a gyűrű, a gyűrűs ujj és az arc így, ebben a hármas rendszerben nagyon is sokkoló, nagyon is meglepő. Én ezt a képet nagyon szeretem és nagyon köszönöm a Saroltának, hogy mer ilyen bátor lenni és megmutatkozni nekünk. Ha én döntenék erről egyedül, én akár az ünnep kategóriában vagy a megemlékezés kategóriában is elhelyezném. Nagyon szeretem ezt a képet, ez nekem három disznó. (szőke)
értékelés:

Kőbe rejtett emlékek - ismétlés

A javaslat szerint újra nekilendültem, próbálva alkalmazni a jótanácsokat. Három verziót küldök át tanácsadásra...

Egy képsorozatot látunk, ahol a Kőberejtett emlékek ismétlésénél Tóth Margit a portré arc nélkülben a sivatagi rózsa, a hegyi kristály és különböző kis gyűjtött kavicsok között lépdel, ahol a láb személyesíti meg az emberi alakot, és a kövek struktúrája, amely nagyon is változatosan jelen van, kapcsolódik az emberi testhez. Megvallom őszintén, hogy igazából azt nem tudom, hogy vajon fontos-e mind a három kép, én ugyanis úgy sejtem, hogy talán egy kép is tudná hordozni ugyanazt az üzenetet, ami a három variációban van. Az én véleményem, hogy vagy a harmadik, vagy az első kép az, ami talán teljességében hordozza a portré arc nélkül első lecke feladatát, és ilyen formán én azt mondom, hogy megvan rá a három disznó. Nyilván ezt neked kellene eldönteni, hogy melyik az a kép, amelyre voksolsz. Én azt mondom, hogy a három képből az egyik, az egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

gusztus 20
Szerelmes csókok mögül, félszemmel tüzijátékot nézni - ÜNNEP volt...

Nyilvánvalóan a szlengben, mint ahogy arra a cím is utal, a képet egy ilyen, hát asztalra elhelyezett virág csendéletként is értelmezhetnénk, margaréta, vagy labdarózsa formájú petárdák robbannak a nemzeti ünnepen, és hát minden ilyen látványpékségszerűen jelenik meg, és ez a fajta irónia ebben a színvilágban, ebben a ritmikában nagyon jól kifejeződik. Tulajdonképpen amit itt látunk, az egy plakát forma, és ebben a kategóriában a Béla egy ilyen egy darabos riport helyzetben nagyon jól teljesít, úgyhogy itt megvan a három disznó. De! Azt hozzá kell tegyük, hogy ahogy az eddigi összes leckénél, az ünnepnél is áttételesebb, kevésbé direkt megfogalmazásokat, élményeket és érzéseket keresünk, amit itt most a szöveg jobban teljesít, mint a kép. (szőke)
értékelés: