Én ezt nem a riport leckébe gondolnám megoldásnak, és ezt hadd ne kelljen megmagyaráznom, hogy miért, én ezt mondjuk az önportré kategóriájában tartom nagyon fontosnak, mert egy önismereti vagy önelemző helyzetet látunk még akkor is, ha ezekben vannak transzpozíciók, de mégis a Bara saját érzelmi világával foglalkozik. Egyetlen esetben lehetne elfogadni ezt riportnak, ha saját magammal készítem ezt a riportot, tehát magamat vallatom, de azért én ebben tanácstalan vagyok, hogy ez mennyiben lenne jó megfejtés. Öt képből álló képsor, és mindegyik kép saját címmel rendelkezik, és ez nagyon fontos abból a szempontból, hogy a Bara egészen szűkre szabottan kategóriákat állít magának és ezeket fotózza le. Az első a kezdet, és ez valamilyen fürdőszoba lehet, és ennek a képsornak mint felvezetés is egy jó nyitánya ez a kép. Kicsit kapunk a szobabelsőből, látunk a székből is, a falra akasztott házikabátból, és egy gesztust is látunk, ami a széket mint partnert vagy egy elképzelt másik embert mutat, nagyon jó, hogy végig a képsoron többexpozíciós vagy dupla felvételt látunk, akár hosszabb expozíciós, vakuval villantott felvételt; ettől van egy sejtelmes, álomszerű, meseszerű megnyilvánulása a modellnek, ahogyan ezeken a képeken megjelenik. Megemlíteném itt Tóth Gyurit, bár hát ő ezt más irányba vitte el, ezt a technikát, de érdemes utánanézni is. Utána a szomorúság következik, és itt már a modell belenéz a kamerába, de ugyanezzel a fátyolos, áttetsző dupla expós megoldással, és maga a gesztus nagyon is jól hozza azt, amit a cím mond és ez minden képnek az erőssége is, hogy az egyszavas kis kategóriák nagyon is jól jelennek meg gesztusokban, nagyon pontosan fogalmaz a Bara, pontos utasításokat adott saját magának, hiszen ő a modellje ennek a sorozatnak. És ez fontos, hiszen nyilvánvalóan van egy érzelmi helyezet, ami létrehozza, előhívja ezeket a fotográfiákat, és az egész estiskola ezeknek az érzelmi helyzeteknek a kezelésére, megmutatására szól, és ezek a helyzetek nagyon sokszor tesznek minket bizonytalanná, sokszor tesznek érzelgőssé, szentimentálissá, és ez sokszor rontja a képek erejét. Ennek a képsornak az ereje pont abban van, hogy a Bara tudott saját magával szigorú lenni, és azt mondani, hogy bármennyire is érzelmi ez a szituáció és bármennyire is felkavaró, bármennyire is fájdalmat hív bennem elő, a saját magam megfigyelése által, de ezeknél a képeknél pontosan fogalmazok, és ez az érzelgősség nem jelenik meg a képeken, és azok nagyon erős üzenetekké válnak. Hogy meghagyja nekünk ezeket a dolgokat magunkban lecsapódni. Utána a szenvedés c. képen az az izgalmas, ahogy elkezd a fénnyel játszani, és mondhatnánk, hogy egy tradicionális fényfestési eljárást alkalmaz, de mégis itt ezen a képen nem díszítőelem a fény, ahogy ezt sokszor látjuk a csendéleteknél pl. hanem bizony itt a szenvedéstörténetnek, a mozgásnak a leképezése, azt erősíti, azt a fajta fájdalmat, kontrasztot hozza létre, ami a szituációban benne van, és nagyon jó a lezárás is, ahogyan a szereplő maga eltűnik a képről, csak egy üres széket látunk megint, de mégis, a csempefoltokban, a fényvillanásokban felfedezhetünk valamiféle, és itt már érdekes kérdés, hogy vajon mennyire tudatos ez a megfogalmazás, de felfedezhetünk egy arcot ezekben a fényformákban, úgyhogy én nagyon köszönöm ezt, és arra bátorítom a Barát, hogy dolgozzon ezzel a technikával, illetve saját magával, nagyon fontos korszak volt nála az a korszak, amikor a Hanna volt a modellje, nagyon sok felfedezést tudott tenni ezáltal, és én most annak örülök, hogy ezt a fajta munkát egy szinttel magasabbra emelve már magát használja modellként, elért arra a szintre, hogy ezeket a megfigyeléseket ezeket elkezdje alkalmazni saját magára. (szőke)
értékelés:

A mozgás kategóriára ebben egy ujjgyakorlatot látunk. Sokszor küldtetek, küldött más is be hasonló a kamera elmozgatása a térben éjszaka gyakorlatra képeket; azért örülök ennek, mert akkor ezt az ujjgyakorlatot itt te is elvégezted, elvégzed, nagyon remélem, hogy ezt ugyanúgy, ahogyan a többi képeidben is a Gimesi-féle precizitással átszűröd majd magadon, és ebből továbblépésként majd a mozgás kategóriára érkeznek majd tőled olyan speciálisan csak rád jellemző képek, rád érvényes alkotások, amelyek belekerülnek a Gimesi-féle oeuvre-be. Ez most itt egy ujjgyakorlat és drukkolok, hogy a mozgás leckére ez az átszűrődés megtörténjen. Ezt visszaadom ismétlésre, noha szeretem a képet, de várom, hogy olyan igazi gimesis legyen. (szőke)

Azt mindig tudtuk kedves Pista, hogy őrültek vagytok, tehát ebben a kőporban ott kint ülni ilyen szimatszerkezetekkel és a hidegben integető kezeket faragni sarokköszörűvel, hát nem egy egyszerű dolog, de ez a vicces része. Amit a képhez szerettem volna hozzátenni: nem tudom, hogy mitől imbolyog ott fönt az a fóliasátor vagy mi, amivel ez ott körbe van kerítve, nyilván, hogy a por ne menjen ki az utcára. Ez egy jó szociotörténet, amit fotóztál, az azért kérdéses nekem, hogy ha a modelled, a szobor keze és a tárgyak mind balra nyitnak, akkor miért van levegő jobbról a modell mögött hagyva, vagy miért nem lehetett ezt egy fekvő formátumú képben megmutatni, mert így most a barátod mellett az a csiszológép, az is lemarad a képről, az integető gipszkéz is balra menne ki a képből, és nemcsak azért, mert a barátod sem egy sovány fiú, de az egész kép balra dől, bukik. Tehát ha lehetne a keretezésen változtatni, akkor én azt mondanám, hogy otthon próbálj már meg egy másik kompozíciót keresni. Én visszaadnám ezt ismétlésre, noha jónak tartom a képet, és várom, hátha lehet ezen javítani. (szőke)

Hangszer, hangtechnika és miegymáskiállítás.

Ugye én az előző riportnál azt mondtam a Gábornak, hogy amennyiben a 10 képből csinálunk egy ötös sorozatot, akkor sokkal sűrűbb és élvezhetőbb lesz a riport hatása. És itt még fokozottabban kell, hogy azt mondjam, hogy igazából a Gerlei-féle munkákban az az erősség, amikor emberi helyzeteket, az ember és a tárgyak kapcsolatát, mintegy szociomegfigyelőként létrehozza. Például itt, a Hangfoglalás c. sorozatban az 1,2,3,4. kép az, ahol lehet érezni hogy sűrítetten fogalmaz, ugye itt egy Ibanez vagy milyen gitár tükröződésében látszik valami, ahol azt mondom, hogy önmagában egy sűrített történetet látunk; bár azt hagy jegyezzem meg, hogy vagy jobban kellett volna a gitárt metszeni, vágni, vagy a gitár íveit felülről meghagyni. Ugyanakkor ezt nem mindegyik képre merem 100 %-osan elmondani, hogy a képek önállóan is megállnák a helyüket, az 5. képnél pl. nagyon izgalmas a hangmérnök karaktere, de ott is a hát íveibe belevágunk, jó, hát fontos ez a keverőpult, de szerintem nem annyira, mert kisebb metszésben is látható lenne, tehát egy kicsit azt szeretném mondani, hogy a riport kategória nem azt jelenti, hogy ezeknek a képeknek önálló kompozíciós rendjükben nem kellene működniük. A szkreccselő fiúnál is nagyon jó, ahogy ezt a gesztust próbálod rögzíteni, de a kalapba belevágsz, itt az alján értelmezhetetlenül olyan rendezetlen, pontatlan a kompozíciós rend. Nagyon jó megint az eladó és vásárlók ahogy nézik a következő képnél a szituációkat, de a Goda Stúdiót és Blue Sound-ot is látom, meg a Szabó Istvánnétól a kis erősítőnek zsinórjáig, de nem erről akarok beszélni, hanem az egész sorozatban azt szeretném elmondani, hogy nagyon jó dolgokat csípsz el, pl. a kendős, réztányért ütő kisfiú, és a többinél is, pl. a fülhallgatós zongorázó vagy a basszusgitározó fiúig, de ugyanakkor kellene ezt a sorozatot szűkíteni és a kompozíciókat rendbetenni, nagyon szenzációs a hét törpe ahogy sorban ülnek ott fejhallgatóval, nagyon jók a meglátások, de egy kicsit sűríteni kellene, én visszaadnám ezt a munkát egy kis rostálásra és képszerkesztésre, én azt mondom, hogy állapodjunk meg egy ötös sorozatban, ezt cseréljük, azt javítsuk, egy kicsit morzsolgasd ezt otthon. Erre most nem jár citromdisznó, mert a Gerlei tud ennél jobbat. (szőke)

A kép ebben a stílusában az úgynevezett talált képek kategóriáját képviseli. Sejthetően valami kertbe láthatunk ki. Olyan ez mintha egy film körbesvenkelő képkockáinak egy darabkáját látnánk. Mint hogyha az egész igazából csak egy íz lenne, ahogyan a hétfő délután is egy ízre tud utalni. Én úgy gondolom, hogy ez az íz nagyjából megvan, mégis valami pluszt hiányolok, valamit a belső tér , külső tér kapcsolatából. Ezt azért nem akarom megmondani pontosan, hogy ebből az asszociációból mit hagytál, hagytunk ki, mert nem akarom rád erőltetni ezt. Az lenne a javaslatom, hogy talán Gábor érdemes lenne az elejéről kezdeni a munkákat (nem archívból, hanem élesben), azért, mert lehet, hogy mire a 22-es leckéhez elérsz itt az alkotásaidon keresztül, talán könnyebb lesz saját magadnak rátalálni arra, hogy a 22-es lecke hétfő délutánból mi az ami hiányzik. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy az egy disznó megvan és a javaslatom az lenne, hogy kezdjük el az elejétől Gábor a házi feladatok elkészítését és jussunk el a 22. leckéhez a 22. lecke idején. Ez csak egy javaslat. (szőke)
értékelés:

Csak annyit tudok mondani a Barának, hogyha, ahogy hallom elbeszélésekből, hogy állítólag most a Bara valami olyasmit él meg, hogy a mostani időszakokban nem megy annyira a fotózás, hát én csak azt tudom mondani Bara - ugyanúgy a Zsolt gondolatait is tolmácsolva -, hogy adja a jó Isten, hogy csak ennyire ne menjen a fotózás, amennyire a 2. lecke önportré kategóriájára beküldött Álom című képed. Három disznó. Tartsa meg a jó Isten a szokásodat. (szőke)
értékelés:

Hóesés, utcai lámpa, csend a városban

Három síkfelülettel dolgozik Gerlei. Előtérben a hólepte kis szomorkás gallyak, amelyen a cinege szomorúan ülhetne, ha rajta lenne. A neonlámpa vagy utcai lámpa fényei ezt a fátyolszerű hóesést gyönyörűen megvilágítják, és van egy harmadik tér mindebből a hóesésből, ami eltünteti ezt az egész utcai rendszert. Jó a fílingje, a Gerlei amúgy is erős ezekben az atmoszféra megjelenítésekben, úgyhogy ehhez küldött most a csend kategóriájába egy ilyen könnyed zsáner történetet. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogyha valahogy picit lehetett volna úgy mozogni a kamerával, meg egy picit ezeket a gallyakat úgy rendezni, hogy legalább egy tűéles ág valahol itt az előtérben jelenjen meg nekünk... (szőke)
értékelés: