Barának és barátjának
Bara rácsos képei miatt mentem közelebb és láttam meg ezt...van még egy de azt majd később.
Azé tavasz leceke és nem szorgalmi mert nekem a tavasz a húsvét-pünkösd tengelyen erősen meghatározott és mert még a húsvét nekem tágabb "pogány" rituálé is (természet és életünep) keresztény mivoltában pedig emberi, egy emberi sorsról hitről és bátorságról, forradalomról szól ami "pogány" módon összeköti a művileg szétszakított szent ás profán világot addig a tavasz végi pünkösd a teremtésről és a teremtő helyeslő visszajelzésről e forradalomnak, szóval nekem Jézus a tavasz mint az emebertől független de az embert is magábafogadó életfolyamat helyretétele az emberi gőg kiigazítása.

Nagyon érdekes, amit Dénes megtalált, de ebben is az a helyzet, hogy van egy jó alap, de a második és harmadik réteg már kevésbé érthető, ehhez picit a fotósnak bele kell manipulálnia a történetbe, hogy ez a tavaszba beleférjen. Ez így önmagában izgalmas, de nem tavasz. (szőke)
értékelés:

Köldökfa
gyökér-lomb, bimbó-elhullott levél, születés-halál, időkapu-jövőtükör, víz-ősleves-magzatvíz
Azé szűkre vágott mert a köldököt szerintem talán lehetetlen lezárt formában fotózni: fatest-emberi test és azért nem szűkebbre mert meg akartam tartani a konkrétot... is

Hadd tegyem hozzá, hogy nagyon szeretem és nagyon örülök ennek a képnek, nyilván lehetne itt kompozícióval vagy színekkel is kötözködni, de amit megtalált, erre mondom, hogy filozófiájában keresgéljük, és nyilván egyszer majd olyan lesz a mechanika, gépészet, hogy abban is előre tud Dénes lépni. Egy kis megjegyzés azért a Hegyitől: a kép technikai dolgaival valóban nem foglalkozunk ebben az esetben, mert tudjuk, Dénes mit használ fényképezőgép helyett. De az az ágacska, az lehetne a helyén is, szóval attól, hogy a technika még nem kiforrott, az nem akadálya annak, hogy a megrendezése egy képnek ne legyen átgondolt. Itt a Hegyi elvesz egy disznót, bár Szőke megadta volna a hármat is, mert tényleg örül, Hegyi is örül, de ő ilyen. (szőke)
értékelés:

Fény
Ez is a fény lecke lenne, ha lenne.

Egy disznót adnánk ennek is, szorgalmiban, örülünk neki, de: ha már a prizma a képen szerepel, innen úgy tűnik, hogy ehhez képest a két fényképezőgép mintha nem lenne eldöntve, hogy mit néz. És talán kicsit távol is vagyunk a tárgyaktól. (szőke)
értékelés:

Kék váza, barna üveg, prizma
Csendélet, de igazából a fel nem adott fény lecke megoldása.

No, itt megvan a 3 disznó. Beszélhetünk a prizma jelenségről is, mert nagyon fontos, vagy mi az a kaleidoszkóp, és ide Moholy-Nagy történetei erősen behívódnak. Azt mondjuk, hogy ha van kedve és ötlete, akkor dolgozgasson még csendéletben. (szőke)
értékelés:

Csigák, kavicsok, kinai kel
Igen, kicsit szűk jobbra, balra. A keresőben nem vettem észre.

Itt is azt mondjuk, amit lentebb. Nem ismétlem magam. Egy disznó itt is megmarad a karámban, mert a világításban egy kis ellenfénnyel lehet puhítani az árnyékokon, amelyek most a kis csigán nem jól látszanak, mert erősen vágják a formát, tehát a tónusokat, a fő és másodfényt közelebb kell hozni egymáshoz. (szőke)
értékelés:

Hamutartó, ceruza, hegyező

Nekem ez nagyon szimpatikus, bejön a hatvanas évek, végre valaki megérzi a csendélet izgalmát, a valós felületek, árnyékritmusok képi lényegét, nagyon boldog vagyok, hogy valaki elkezdi élvezni a csendéletet és nem lekamuzza. Azért kettő disznó, mert kompozícióban van mit dolgozni rajta. A faragó és a tál nagyon külön van, a jobb oldalon maradt érték nélküli rész, tehát hajrá, tovább! Azért vagyok boldog, mert végre látom, hogy valaki elkezdi élvezni ezt a leckét. (szőke)
értékelés:

Noh
Ez az előző csendélet (Füstölő) javítása-továbbgondolása.

Nem tudom, mit jelent a noh. Lehet, hogy erre a maszkra valami jelzés, de nem akarjuk kitalálni, de ettől függetlenül szimpatikus ez a kép, egy nagyon furcsa és drámai kép, mintha egy képzőművészeti katalógusból, mondjuk Schaár Erzsébet világát bemutató képet látnék, de szeretjük, jó. (szőke)
értékelés:

Összekötve
Én vágtam el a köldökzsinórt, de nem tudom sikerült-e.

Nagyon jónak érzem azt, hogy az alkotó modellválasztásai jól működnek, hisz egy olyan különleges kapcsolódást és pozíciót lehet itt látni, amihez nagyon nehéz lenne instruálni, tehát ha itt nem lenne ilyen ősbizalom a szereplők között, akkor bármit tehetne az alkotó, hogy a kislány a lábát tegye a csípőhöz vagy ne, vagy működne, vagy nem. Ennek nagyon örülök, hogy egy ilyen szép mozgás látható itt. De ha már időt szánok erre és ilyen csodálatosan meg tudom mutatni az emberi történetek kapcsolódását és a háttér is aránylag jó, mégis érdemes lett volna a testekkel játszani, fátyollal, valami lepedővel, érdemes lenne megismételni magát a játékot, úgy gondolom, hogy ez a helyzet a belső történetükben reprodukálható, megszokott helyzet, és azt mondom, hogy az óvó női test formáival még játszanék, az anyai hát ívével, és ott a deréknál a ruha ezt megszakítja, tehát jó volna még variációkat kipróbálni, a testet még jobban használni. Megvan a 3 disznó, de érdemes lenne ebben az irányban mozogni. Igen óvatosan kérdezem, félénken, hogy persze ez mind a hármótok döntése, de ez a kép igazából aktban lenne fontos. Pontosan azért, mert a textilekkel ez most picit mellébeszél. Nagy hagyománya és kultúrája van ennek, és amint meglátod magad előtt ezt a két gyönyörű testet, látni fogod, hogy szinte kiált az aktért. (szőke)
értékelés:

Kimozdulunk
A virágoknál és a szerelemnél is sokkal jellemzőbb a tavaszra az, hogy ilyenkor mintha mindenki testületileg kivonulna a természetbe. Legalábbis az első néhány szép tavaszi hétvégén. :-)

Mivel már sokszor elmondtam, hogy szeretném, ha eljutnánk egy olyan mélységre, hogy nem a Képes Újság válogatás rovatából látunk ízelítőket, szóval mélyebb szintre kellene eveznünk, legfőképp azért, mert tudom, látom, hiszem, hogy bennetek van az a mélység is. Senkinek se bántásból írjuk, amit írunk, még akkor sem, ha pillanatnyilag utáltok is érte, de el kell kezdeni a belső impulzusokkal is dolgozni, minden lecke egy-egy ilyen belső útnak is felfogható, ha nem mondjuk meg, hogy ez nem az, ez sem az, akkor becsapnánk benneteket. A szöveg leírás fontos dolog lehet segítségképpen, egy hangulat felelevenítésére, de nem arra való, hogy az mondja el a történetet a kép helyett. (szőke)

por tré

Első lecke, arc nélkül.

Üdv az Estiskolán Jóska, ez egy erős első lecke. Nagyon fontos, hogy nem vágtad szűkre a képet, jól ritmizál a haj, a szürke háttér, ami kiemeli a szemet, amivel kapcsolatban talán annyit, hogy a csalás azon bukik le, hogy ebben a tartásban nem lehet az alkotó szeme, de ez mellékes is, hisz szürrealizmusában Magritte képei ide nagyon passzolnak, szóval örülünk és három malac. (szőke)
értékelés:

Bogas
Életben az erős, gyomorban a gyenge.

Olyan, mintha ez egy kitömött állat lenne, ez legalább már nem kutya és macska. :) Végre valaki másfelé is elindul. Ez a része jó, a kivágással bajok vannak, mert szélről túl sok az információ nélküli fekete. (szőke)
értékelés:

Pihenő
Csak automatikus szintkiegyenlítést csináltam a fotószerkesztővel.

Van egy alapunk, ami nem rossz, hogy egy víz tükröződésben mutatja az embert és a fákat. De ez akkor lenne izgalmas, ha azon a vízfelületen történne is valami, mert így ugyan eltorzítja a teret, de a valós térélményt nem kapjuk meg. Kacsa, kis papírhajó, virágszirmok a cseresznyefáról, mert ettől, hogy egy pocsolyát látunk, még nincs tavasz. Ismétlés. (szőke)

Iszkiri

Incifinci a kis tacskó nagyon fürge és szeleburdi... én meg bizonytalan, hogy valyon megfelel-e ez mozgás leckéhez.

Annyira ződ ez a kép és annyira barna ez a kutya, hogy miközben ilyen bemozgós képet már sokat láttunk, nagyon szeretem ezt a szörnyű ződet és ezt az erőszakos barnát, szóval el kell fogadni. De jó lenne, ha ezeket a feladatokat elkezdenénk mélyebb aspektusokkal vizsgálni, és ha megnézzük, azért ezeken az ujjgyakorlatokon idővel az alkotók jószerivel átlépnek, hogy a mozgás ábrázolása az bemozdult lehet csak. Szóval hármat nem adunk érte. Jó lenne, ha akár ismétlésekkel is nekiállnátok ezeknek figyelembevételével a leckéknek, hisz ugye nem arról szól a mese, hogy gyorsan túllegyünk a feladatok megoldásán, hisz nincs határidőnk és nincs szavatossági időnk se. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, el kell indulni egy irányba. (szőke)
értékelés:

Félúton
Tavasz Dalmáciában:)

Tulajdonképpen szeretem ezt a képet, mert 1973 április másodika délután 13 órakor készült képet látjuk, majdhogynem azt mondhatnánk erre a teljesen a hetvenes éveket idéző képre, hogy akár az Új Tükör egyik képriportja is lehetne, már ha mond ez még valakinek valamit. Érdekes, és ezt talán mondtam is a Pedellusnak, hogy vajon miért van az - nem baj ez - hogy sokszor idéztek 10-20-30 évvel ezelőtti időt megidéző képet, és érdekes, hogy ezeket a retro érzeteket főképp fiatalok küldik be, de mégegyszer mondom, ez nem baj.
A képről annyit, hogy nagyon szeretem rajta az emberi párost, akik a napközi után a fiú még a német nyelvleckét elolvassa, a kislány pedig egy mikroszkopikus felvételt vizsgál a nadrágszáron, szóval nagyon szép az egész és egységes az emberi pár együttléte. Ami picit zavaró, az a bal oldali lépcsőformák arányítása ehhez az emberpárhoz. Persze ezekben a szituációkban ha a fotós beleszól, hogy ugyan, üljetek már picit odébb, nem biztos, hogy nem töri meg a varázst. Mindemellett ezt figyelembe véve kapja meg a 3 disznót, mert emiatt a kompozíciós bizonytalanság miatt ebben az esetben nem vonhatunk le malacot. (szőke)
értékelés:

Tufi a nagyvilági kandÚr
Ő itt Tufi cica az én állatom... :) vagy barátom?

Egy cicát lehet látni, és ennek a cicának elég határozottak a nézései, külön öröm, hogy nem vakuzta az állatot, kicsit szűk a kompozíció. (szőke)
értékelés: