Befejezetlen kép

Adj neki, Uram, örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék neki!

Balla Demeter (1931-2017)

86 éves. És már nem lesz 87. Szerettem és szeretett. Nem atyaként, nem fiúként, nem a huszadik század magyar fényképművészetének egyik meghatározó alakjaként és nem a fotóival sokat foglalkozó fotómuzeológusként. Hanem Balla Demeterként, aki bonyolult, összetett személyiségének olyan részébe engedett szabad bejárást KK-nak, ami sokak előtt zárva volt. Ebben a részben a féltés, a szeretet, a minőség tisztelete, a bizalom és a feltétel nélküli elfogadás lakott, és ahová nekem hosszú ideje saját kulcsom volt. Most tompán és zsibbadtan ülök, mantrázom magamban, hogy elveszett az életem egyik meghatározó embere. Évtizedekig láttam, hogyan él, hogyan lesz azzá, aki lett, hogyan lesz belső világa egyre zártabb és ugyanakkor letisztultabb, s ez miként jelenik meg időskori fényképeiben. Olyan fotókat csinált ekkor, melyek a természet által létrehozott formák nyers erejét, esztétikumát, szépségét voltak hivatottak megmutatni mindazoknak, akik tudják, sejtik, hogy az ember – bármely sokat is gondoljon magáról – mégis csak a természet része, annak kreálmánya, csak azzal együtt élhet, s azzal együtt fog elpusztulni is. Balla Demeter egyike azon nagyon keveseknek, akik ezt a fényképművészet eszközeivel képesek elmondani. Messziről jött, sokat látott, és fényképeivel mindent megmutat, amire csak van szemük a látóknak. Talán még annál is többet, mert képein nem minden látszik, de annál több érződik. Gigantikus életművet hagyott maga után. Maga után? De hát tegnap még élt, beszélt és ma már csak a múlt idő és a hagyaték? Rossz ebbe belegondolni.
Belülről kifelé sugárzó személyiség volt, s ha valaki megtanulta dekódolni akadozó beszédét, olyan tudáshoz juthatott, olyan emberi mélységekbe pillanthatott be, hogy beleszédült. Még élete utolsó heteiben is nyitva állt háza mindazok előtt, akik meg akarták tölteni saját félig telt korsójukat Demeter kiapadhatatlannak látszó kútjából. Ennek vége. Ennek vége? Talán valamennyi átmenthető különféle áttételeken keresztül fotográfiáiból, könyveiből, verseiből, de azt már nem ő adja, hanem nekünk kell elvenni mindabból, amit itt hagyott.
Demeter. Köszönöm, hogy voltál, hogy adtál és elfogadtad, amit adtam.
(Kincses Károly)

Cuha

Utána kellett néznem, mi ez a Cuha, egy patak, vadregényes hely lehet. A kép egy kisvasút síneit és alagútját ábrázolhatja, azonban a helyzet az, hogy azzal, hogy ennyire kicsi mélységélességet hagytál, nem lett szerethető a helyszín, inkább zavaró ide az orrom elé tolva ez a vasdarab. Csínján kell ezzel bánni. Szuper, ha van egy fényerős objektívünk, amin 1.4 vagy akár 1.2-es blende az alsó érték, de ez nem arra szolgál, hogy megbolondítsuk a térélményt egy realista helyzetben, hanem hogy legyen elég fény a beállításhoz és az exponálásnál. Szóval meglenne a hangulat, de a technika most ellene dolgozik. (hegyi)
értékelés:

Virágaink

Próbáltam olyan személyes tárgyakat találni, amiknek összerendezése is ad valami érzelmi töltést a képnek. Ezt a két vázát nagyon szeretem, mert a szögletes és kerek formáik a férfi-nő párosát adják vissza. Színükben és méretükben is harmonikusak, viszont a rossz fényviszonyok miatt nem jöttek ki a színek, ezért változtattam fekete-fehérre.

Én kedvelem ezt a tárgyi világot, jók a vázák, a virágok, a kettő együtt is, szóval minden megvan ahhoz, hogy ez így jó csendélet legyen. Viszont a probléma az, hogy most annyira körbe van vágva, be van szorítva ez az egész, hogy nincs levegője, nincs tere. Az alapvetően nem baj, ha szűkítesz a téren, hogy feszültséget kelts, de ez a tárgyi világ épp nem erről szól, ez egy páros kép, férfi és nő vagy testvérek, mindegy, de hordoz üzenetet, viszont a tér ahhoz kell, hogy a néző ne érezze magát kellemetlenül. (hegyi)
értékelés:

Első önarckép

Gondoltam, hogy könnyű lesz, de nem. A kanapén ülve készült a kép, állványról időzítővel és az összes lámpa felkapcsolása mellett. Nem akartam teljesen frontális igazolványképszerű képpel indítani, ezért kicsivel fejmagasság fölé állítottam be az állványt, hogy felfelé nézzek. Nikon D70S gépem van 18-55-ös obival.

A kép beállítása jó, az ötlet is jó, hogy felfelé nézel, mert jobban érezni így, hogy valóban ránk figyelsz. Azt elhiszem, hogy felkapcsoltad az összes létező fényt, de valami okán mégis sötét a tónus, a színhelyességgel is van némi probléma. Ha állványon van a gép, akkor nyugodtan ilyenkor lehet akár 15-öd záridő, vagy még hosszabb, legfeljebb picit bemozdulsz, de az nem baj, viszont lesz elég fényed. Várom a folytatást és üdv a téren! (hegyi)
értékelés:

Színpadon

Jó a meglátás, a helyzet, egészen érdekes az, ahogy létrejön ez az árnyjátékszerű szitu, kifejezetten tetszik. De van egy dolog, ami már nem először fordul elő, és ez valami utómunka probléma. Mintha nem lenne éles, mintha túl lenne húzva a kontraszt, vagy az élesítés, nem tudom, de valami nem stimmel. Ettől még 3 csillag, de Feri, járjunk ennek utána, mert a végeredmény akkor szuper, ha az utómunka is rendben van. (hegyi)
értékelés:

Ősz

Hangulatos kép, bár mintha a horizontja ferde lenne, de jó, melengető színek, kis sRGB hatással. Viszont Gábor, most már itt az ideje annak is, hogy az első leckéd elkészítsd, az önportréd, a bemutatkozást. (hegyi)

tükröződés

Hát, ami miatt tükröződés lehet - ha ez mondjuk lift, akkor a lift tükre - az nincs a képen, de ez alapvetően nem baj, mert a portré tetszik. István világgá megy. Bár még nem biztos, de a lakásból így lépett ki. Még meggondolhatja. (hegyi)
értékelés:

dr. Kiss János

Ő az ORVOS, csupa nagybetűvel, aki a kezem operálta, és akiről az Operációm története című műsoromban meséltem már. November 7-én élőben beszélgettünk, bemutattam őt a Garázsmenetben. Ha meghallgatnád, kattints.

Sietve

Örülök, hogy a hónap képe lett a képed, és épp az indoklás az, ami elindított bennem egy gondolatot, hogy minden mellett mi az, ami mégis valamiféle hiányérzetet hoz nekem. Kezdjük az elején. A ferdeséggel valamit kéne kezdeni, úgy érzem, nem csak ferde, de hanyatt is dől a géped, emiatt esik hanyatt picit a kép is. De ez korrigálható legközelebb, vagy ha ez egy képkivágat, akkor akár az eredetit újra kézbe véve most is. A problémám tartalmi inkább. Ugyanis ez látszólag egy street photo, utcafotó, ami számomra olyan kategória, ami a digitálissal tört elő, előtte a szocio volt az, ami ezt a területet is felölelte. Utcafotó. Aminek a lényege az, hogy ellessen pillanatokat, hogy az ember és a város viszonyrendszerét mutassa, vagy olyan helyszínt, ami önmagában is valamiért eltér az általánostól. Ahhoz, hogy ez utcafotóként működjön, minden adottsága megvan, jó a helyszín, kábé az is, ahol állsz, de két dolog lehetne még jobb. Az egyik az, hogy a négyzetesről le kéne mondani. Túl szűk és ettől túlzottan a középpontra koncentrál. A másik pedig a szereplők. Itt most tökéletesen esetlegesen mozog a képen három személy. Nem egyedi, nincs sztorija, sem valami egyedi gesztus, sem a kapcsolódás a szereplők között, ráadásul a kép középtere üres, ami ha van sztori, jó is lehet, de így most épp emiatt nézek el a szereplők között hátra valahová. A varázsszó a türelem. Kell várni, hogy olyan szereplő érkezzen, aki érdekessé teszi a dolgot. Trükkje az, hogy ha nincs türelem, viszel magaddal szereplőt és instruálod. Persze, akkor mondhatod, oda a spontaneitás, de a spontán dolgok ritkán jók, ahhoz igen nagy szerencse kell a türelem mellett. (hegyi)
értékelés:

Miért a hónap képe:

Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy kiválasszam a hónap képét. Megfogott ez a kép. Közel ál hozzám az utcai fotózás, tehát a téma választás 10/10! Szimetrikus a kép, megnyugtató érzés ránézni. Az elmosódott emberek kiváló összhangban vannak a háttérrel. Remek hatást kelt a fekete-fehér stílus is. Színesben nem működne ilyen jól ez a kép! Kicsit talán ferde, és az ég kicsit ki van égve, de ezt semmi perc alatt orvosolni lehet. Nekem ez lett a kedvenc képem a hónapban! Gratulálok Németh Zoltán, szép munka! (Kámán Márton)

Reggeli hangulat

Kedves feleségemet kaptam lencsevégre. A reggeli órákban szokta hívni édesanyját rögtön ébredés után. Néztem az arcát és a fényképezőgépért nyúltam. Este le nem mosott smink szépen kenődve a szeme körül. Haja még kedvesen kócos. Na mindegy én csak szerelmeset szépet tudok írni róla... Az arcát a telefon kijelzője világítja ahogy éppen a híváslistát böngészi (hála istennek nehezen találta a számot így volt időm fókuszt találnom).

A helyzet az, hogy amit leírtál a képhez, az javarészt nincs a képen, legfeljebb érzet szintjén, te tudod, hogy megtörtént, de mi egy portrét látunk, a cselekményhez a modell túl közel van, máshogy mondva szűkre vetted ahhoz, hogy sztori is legyen a fotóhoz. És persze az is igaz, hogy portrénak meg azért nem igazán jó, mert a modell homloka túl közel van, az objektív látószöge nagy, ezért torzít is, de mindkét probléma ellenére mégis azt kell mondjam, hogy a kép hordoz fontos dolgokat, érzelmeket, közelséget, keresetlenséget, intimitást, sugárzik róla az odafigyelés és szeretet, és ez fontos, és ráadásul igen nehezen megragadható. Neked sikerült. Szóval majd kérek ismétlést ahhoz, hogy a sztori is meglegyen, de ez így is három csillag. (hegyi)
értékelés:

Búcsúzó nap fényébe'

Jó, én nem mondom, hogy egyszerű dolog mozgó célpontot fotózni, és tulajdonképpen megvan, ami kell, de kompozícióban vannak kérdések. Az egyik, hogy oldal irányban nekem szűkek vagyunk, be van szorítva a mozgás. Másrészt oké, hogy a templom is ott van, de én levágnám, és amennyit levágtam, ha ragaszkodunk a négyzeteshez, annyi kéne minimum balra, a cangás előtt. Egy javaslat. Ha mozgás van, érdemes nagyobbra nyitni, többet befogni a képből, hogy ha kell, legyen miből vágni. Mindez mellett a hangulat megvan, működik. (hegyi)
értékelés:

Fűzfaágak a szélben

Feri, ez a kép kurva jó lenne, ha nem lenne álló. Miért állóban csináltad ezt meg? Ha fekvő, van tér és még több dinamika lenne, fenn az égből szinte alig kell valami, mivel nem történik semmi fontos, a fa viszont gyönyörű ezzel a festői bemozdulással. Szuperül megtaláltad a záridőt hozzá, minden oké, csak a kompozíció bajos. (hegyi)
értékelés: