Kisírt szemek

Voltatok ti régi barátok…
Most egyre messzebb gyerekkorom.
Víz alól jön telefonhívásotok.

Tükörbe néztem, mit adott anyám, apám. Testem.
Fogyhatatlan kín.
Lilák a körmeim, hideg van.
Játszik a tél, nincs meleg pulóverem.
A kávéház üres, esik a hó.
Meddig…

Kisírt szemek.
Mocskos testemen sósak a könnyeim.
Nem nézek többé tükörbe.
A keresztvíz szentesít, apám
neve múltamhoz kapocs.

Reggel sárba lépek.
Cipőm mocskos, visszanézek.
Forgunk, zuhanunk,
este megint a hírek.

Csókok és reszketés.
Nehéz aranygyűrű, pokoli aranykor.
Zárak, a kulcskarikán egyre több a kulcs.

1990. február 15.

Hozzászólások

Van pár régi vers. Majd akarok velük dolgozni még.

Zsolt, látom huszonévesen, huszonéve írtad. Nem tudom, publikáltad-e valahol eddig, vagy ez a bemutatkozás, és eddig hordtad. A versben tapintható a fájdalom, a zaklatottság, de mindig nagyon nehéz ennyire erős alanyi vershez szólni, mert az a lelkület teljes kitárulkozása, és ahhoz nincs mit hozzászólni, azt be kell fogadni, vagy nem kell. Az van. Szóban majd még egy gondolatot beszélünk róla.