Az apró kis karcolatok a plexiben megannyi kristályként szórták szét az épp arra bóklászó fénysugarakat. Lendületes hurkok, ákombákomok karcolva, festve, vésve; modern korunk emocionálisan túlfűtött, ám diszgráfiás barlanglakóinak keze nyoma mindenütt. Egy lenyomat, mely az ablakon át nézve beleég az elsuhanó tájba – kékbe, zöldbe, égbe, földbe – míg végül önnön intarziánkká válik.
Mert hát egy ablaknak mindig két oldala van...

(2012-01-28)

Új hozzászólás