Mint valami régi barát,
úgy köszön rám az Isten.
Kaláccsal s borral kínálom
miközben leül a padra,
az öreg hárs alatt
egy álmos nyári délután.
Tör a kalácsból,
iszom én a borból,
morzsa a szája szélén,
vércsepp az ajkamon.
Hát rég láttuk egymást – mondja ő,
- az elfelejtett rokon – hebegem én.
Szemében látom magam,
csecsemőként, ordítva,
illatos mező közepén.
Emlékszel? – kérdezi ő,
- elfelejtettem rég – habogom én.
Aztán gyermek vagyok újra,
templomban, Karácsony estén.
Miközben a jászlat nézem,
mellém áll egy angyal,
végigsimít fejemen,
s hogy jó fiú,
csak szemével mondja.
Ki ez a néni? – mutatok rá,
- nincs ott senki – felelik,
csak nagyapám bólogat,
s a fülembe súgja;
ő a Karácsony angyala.
Nemsokára temettük is;
tétován intett és
elsétált az eget simogató
jegenyesor felé.
Hogy van a nagyapám? – kérdezem
s mielőtt válaszolna,
- a nagymamám, a mamikám,
az édesapám s az István?
Kutyám is volt, nem is egy,
a Pajtás, meg a... na, hogy is hívták?
- folytatom én, de vállamra teszi kezét,
- finom a kalács – mondja
- s tölts a borból nekem is!
Mint a jó fiú,
engedelmesen döntöm a kancsót,
de megreped a pohár
s a vér szétterül az abroszon.
Bocsánat – mondom, de
nincs már mellettem senki
s a terítő, közepén a folttal
mintha lepel volna,
Jézus arcát festve a borral.

Párnámra anyám könnye hull,
szememre kendő kerül,
ágyam szélére az orvos helyett
egy mosolygó angyal ül...

Hozzászólások

Igen, és volt és lesz is olyan idő még,mert a vágyak és csalódások aránya olyan érzékenységet hozott létre amely vagy ezer fokon izzik, vagy a lékbe akarna fagyni! Hihetetlen érzelmi magasságok és elviselhetetlen mély zuhanások szabálytalan rendje között, csak pillanatnyi nyugodt megállókból láthatók ezek a megélt szélsőségek.

Nekem ez nem élményem, egyik se, nem éltem át. Értékelem a verset, de csak mint olvasó.

Azt gondolom, hogy ezt mindannyiunk átélte már...
Meg ezt is:

VAN OLYAN IDŐ

Van olyan idő, amikor
azt se bánnám,
ha tavaszi mezőn feküdnék -
tavaszi mezőn,
hol minden fűszál egy penge
s lágyan fújna a szél…
Van olyan idő, amikor
azt se bánnám,
ha nyári folyóban fürdőznék –
nyári folyóban,
hol minden karcsapás egy örvény
s régóta úsznék én…
Van olyan idő, amikor
azt se bánnám,
ha őszi erdőn érne az est –
őszi erdőn,
hol minden gally egy ostor
s fürge csikós lenne az éj…
Van olyan idő, amikor
azt se bánnám,
ha jeges tó lenne az ágyam –
jeges tó,
hol könnyű iszap a párnám
s befagyna lassan a lék…

Gábor, kétnaponta olvasom a verset és mindannyiszor megborzongok! Hááát, én ezt vagy átéltem már, vagy... de számomra ez döbbenetes szép!

Új hozzászólás