Új címlap a Látszótéren

Új címlap a Látszótéren

Kedves látszóteresek, látogatók! Új címlapot hozott az ősz, új funkciókkal, új lehetőségekkel. Régóta vártunk erre, és az, hogy megvalósíthattuk az elképzeléseinket, nagyrészt annak köszönhető, hogy új kollégával bővült a technikai stáb, Szentgyörgyi János látszóteres társunk személyében. Köszöntse őt a taps, és használjuk örömmel az új címlapot! Ezen kívül új rovatot is nyitottunk, Ajánló címen, ahol weboldalakat, érdekes helyeket fogunk nektek bemutatni. Természetesen még koránt sincs kész az oldal, de úgy gondoltuk, hogy ez a verzió már elég jó ahhoz, hogy teszteljétek. A fórum hibabejelentőjében várjuk az észrevételeket!

Hozzászólások

Jó kérdés, szerintem értem mire gondolsz Zsolt. Ugyanakkor néha nagyon jó munkák maradnak szó nélkül, tehát a hozzászólásszám és a jóság között nem látok direkt összefüggést...

A szégyenpadságot inkább a doboz címével lehet elérni, illetve azzal akár oszlatható is :)

Hát ez is lehet egy következő lépcsőben majd, hogy olyanokra is fókuszt tenni, ami még nem keltette fel az érdeklődést, de ennek azért van egy negatív szégyenpad hatása is.

A címlap számomra egyik szimpatikus újdonsága a hozzászóláslistában a duma melletti kis ikonkép, így látni azt is ami esetleg nem a főlapon van, mert régebbi kép, és sokkal inkább inspirál arra, hogy én is bekukkantsak a képhez, és elmondjam a magamét. :)

Esetleg nem gondolkoztatok még egy olyan dobozon Zsolt, hogy "képek amikhez még senki nem szólt hozzá"? Néha napok múlva veszek észre valami érdekeset mert ha egyszerre több kép kerül ki, vagy sűrűn vannak kint frissek, akkor hamar kitolódnak a lát(sz)óteremből...

Tamás, ez egy folyamat első lépcsőjének a 3/4-ig kész verziója, még hibákkal, amiket folyamatosan javítunk. De szívesen veszem ha leírod a véleményed bővebben a fórumban úgy, hogy abból okulhassak, mert így most ez az én buta fejemnek nem biztos, hogy elég információ.

Legalább olyan dolgokba is belebotlunk véletlenül, amit addig nem láttunk meg. :) Néha nem árt felkeverni az állóvizet.

Elsőre lehet, hogy kissé zsúfoltnak tűnik, de meg lehet szokni.

Szerintem vizuálisan egyre zavarosabb az oldal.

Új hozzászólás