...aztán másnap már Jani hozott haza kocsival

Érdekes dolog megérkezni egy új helyre... új embereket megismerni... ahogy kialakulnak kapcsolatok, kötődések... ahogy kialakul a bizalom két ember között...

Tulajdonképpen egy tárgyfotót látunk, de a korrekt tárgyfotós megközelítésen túl, mint kapcsolódó művészeti vonal, Marcel Duchamp művészetét tudnám ideidézni, vagy ha másképp akarok fogalmazni, akkor a ready-made, mint művészeti ág az, ami nekem erről a képről eszembe jut. Duchamp-nak volt olyan alkotása, ami egy vécécsésze volt, vagy egy fogas, olyan használati tárgyak, amelyek az hétköznapi élet kontextusából kiragadva kerültek be a kiállító terem közegébe. Az igazi felfedezés az volt, hogy ha kiemeljük ezeket a tárgyakat a megszokott környezetükből, milyen más jelentéstartalmat tudnak magukkal vinni, milyen más jelentést tudnak hordozni. Maga Duchamp azt mondja, hogy a nézőnek ebben az esetben le kell mondania két hasonló dolog azonosításának lehetőségéről. Ez azt jelenti, hogy befogadói szempontból ott van nehéz dolga a dekódolásnál a nézőnek, amikor szembesül azzal, hogy ezeket a használati tárgyakat ő a mindennapi életben is látja, találkozik velük, ő maga is használja. Az a művészeti koncepció, ami ezt átemeli a kiállítótérbe, jelen esetben egy fotográfia tárgyává teszi, megfosztja a tárgyat attól a jelentéstartalommal, amivel mi a hétköznapok során találkozunk, és azzal, hogy egy új helyzetbe átemeli, eléri azt a hatást, hogy elkezdünk róla másképp gondolkodni, más szemmel nézünk rá. Sokat vitatott terület ez, én mégis azt mondom, hogy érdekes és izgalmas helyzet, mert talán ez az a vonal, amiben leginkább szerepet kap az, hogy az alkotói jelenlét mennyire tud erős lenni. Mondhatjátok erre, hogy ez egy misztikus megközelítés, hiszen Dani most itt lefényképezett három csoffadt buszjegyet, amelyeket mi is használunk, ha nem is pont ilyen színűt, formájút, de szembesültünk mi már ezzel. Szemmel láthatóan a középső egy ellenőrzésen átesett jegy (a BKV ellenőrök is így betépik a jegyeket, hogy utána azt már ne tudd felhasználni), tehát joggal kérdezhetjük, hogy mi ebben a trüváj, a személyesség, miért kell nekem ezt nézni, mit akar nekem Dani mondani. Itt semmi más vonal nincs, amin el tudunk indulni, mint az, hogy kiválaszt három ilyen tárgyat, és a megvilágítással, a tárgyak kiválasztásával, a komponálással, a térben elfoglalt helyével, és magával a közléssel, azzal, hogy ő ezt lefényképezi, maga az alkotási folyamat, mint tett az, ami érvényesíti ezt az egész folyamatot. Kicsit olyan ez, mint egy performance, hogy az ember egy előadást kreál, szintén egy életből kiragadott pillanat más kontextusba emelésével. Más példát mondok: vannak olyan toposzok, amelyeknél megvannak a bevett formák, ahogy azokkal szembesülünk, ahogy azokat a hétköznapi életünkben tapasztaljuk, ahogy szembekerülünk velük, és mi magunk is esetleg meghökkenünk azon, esetleg fel is háborodunk, ha ezeket valaki más formában használja. Például: minden nemzetnek, országnak megvan a maga himnusza. Amikor himnuszt olvasunk is más helyzetben vagyunk, mint amikor felmagasztalt pillanatban énekeljük a himnuszt, és egészen szélsőséges érzelmeket tud kiváltani az, ha ezzel a szituációval egy koncertteremben találkozunk. Ha csak azon gondolkodunk el, hogy mennyire más, ha a himnuszt egy nagy klasszikus zenekar adja elő, és mennyire más, ha egy rockzenekar, pedig tulajdonképpen ugyanúgy hangjegyekkel dolgozik mind a két irány, és ugyanúgy egy énekelt verziót tár a közönség elé, mégis, mivel az egyik a szokványos megközelítés, elfogadjuk, és mi magunk is egy emelkedett hangulatba kerülünk általa, addig egy rockzenei előadásnál vannak, akik összevonják a szemöldöküket, pedig a tárgy maga ugyanaz. Ezt azért mondtam példának, mert ennél a képnél is ez a helyzet, hogy egy BKV jegy a saját zsebemben söndörgetve is mást jelent, mint amikor kiteszem az asztalra, és lefényképezem. Itt csak a cselekvés maga az, ami érvényessé teszi ezt a gesztust. Itt gesztusról van szó, egy olyan gesztusról, amit az ember, mint alkotó felvállal. Azt mondja Dani, hogy: nézzetek hülyének, de nekem a barátságról ilyen átvitt értelmű érzelmeim vannak. Ez a barátságnak egy nagyon finom megközelítése tulajdonképpen, egy nagyon érzelmes, személyes megközelítése. Nem a tárgyiasult formát veszi, azt megtartja magának és saját maga próbál egy új formát keresni, amivel esetleg az ő érzelmi állapotába betekintést enged a nézőnek. Ne feledkezzünk el, hogy van maga a mű, és van a mű címe. Ezeknél a ready-made történeteknél nagyon fontos az, hogy milyen címet és milyen adjusztálást kap maga a tárgy. "aztán másnap már Jani hozott haza kocsival”, tehát van egy képi közlés, három tömegközlekedési jegy, mind a három használt, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos utazáshoz háromszor is átszállt az alkotó, mert utána megkapjuk a szóbeli közlést, hogy utána már kocsival hoztak haza, vagyis változott a hozzáállásom, a szituáció, annak a megítélése. Valami történt, és ezt a valamit feldolgozás szinten a buszjegyekkel kapjuk meg. Nem is biztos, hogy az alkotó maga tovább tart ennek a feldolgozásában, hiszen lehet, hogy ez olyan nagy élmény, amivel ő maga is dolgozik, és ezt a feldolgozási formát találta hozzá adekvátnak. Én ezt abszolút el tudom fogadni, de tegyük hozzá, hogy nagyon határterület. Az egyik szélsőségnek vehetjük azt, hogy a Barátság leckére beküldésre kerül egy kettős portré, és valakit átkarolva állunk a kamera előtt, ugye ezekből szép számmal kaptunk már, és van az elvonatkoztatott forma, amikor valamikor csak a visszhangját kapjuk, erre jó példa ez a kép. Én ezt abszolút el tudom fogadni, megvan rá a három csillag, Dani a maga sajátos módján meg is oldotta ezt a leckét. Fogadjuk el azt, hogy Daninál a kommunikációs forma nem azonos az alkotási beszédmodorral. Egy hétköznapi kommunikációban lehet, hogy egész másképp fejezné ki Dani ezt az élményt. Nem párhuzamokat keres a maga valós közlésével, nem megfeleltetni akarja magát és a leckét, hanem egyszerűen a saját élményanyagát ilyen módon tudja csomagolni nekünk. Ennek én örülök, és köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:    

variációk egy bénára
variációk egy bénára
variációk egy bénára
variációk egy bénára

Gondoltam csinálok magamról egy jó felülnézeti képet a Mária forrásnál. Ehhez képest amin egyáltalán látszom, azon is csak a bénázás és az izgulás látszik, hogy nehogy leessen a feldobott apparátus.

Nagyon szeretem a Dani humorát. Az a jó, hogy ez a humor egy olyan formai megfejtéssel párosul, aminél egy olyan technikai játékot tol le a torkunkon Dani, amit egyébként nem biztos, hogy ha élőben látok, akkor én annyira boldog lettem volna ettől, főleg, ha az én fényképezőgépemet dobálja. Ismerjük ezt a technikát, földobjuk a fényképezőgépet, közben az önkioldót működésbe hozzuk, és egyszer csak ez a gép elkezd sorozatokat lőni. Ilyen elven az ember kvázi a véletlenre bízza, hogy mi kerül a képre. De ez nem teljesen igaz, rafinált dolog ez, főleg, ha az ember jól csinálja. Dani ezt jól csinálja, ő is egy rafinált csávó. Azt nem tudjuk, hogy hány kockából lett leszűrve és összeállítva ez a kép-négyes, de az egy jó dolog, hogy itt arról kapunk tanúbizonyságot, hogy Daninak a technika csak egy másodlagos kérdés, aláveti a technikai játékot annak a belső képi zsinórmértéknek, amit ő saját magára érvényesnek tart. Én ezzel maximálisan egyetértek. Jó az első képnégyes is, itt középen sok kis imádkozó kezet látunk, akik próbálják ezt az egész történetet szakrálisan megközelíteni, hogy „édes istenem, add, hogy ne essen le ez a masina”. A következőkben azt látjuk, ahogy egy felszabadult asztronauta Gagarin megérkezik a földre. Ez tulajdonképpen a becsapódás előtti pillanat, amint a Szojuz 24-es űrszonda landol. Ez is egy izgalmas játék, aztán már drámaivá válik ez a helyzet, és látjuk, hogy itt tényleg mindjárt baj lesz, mert most már nagyon közel vannak a fák, itt némi áthallásokat lehet különböző légi katasztrófákkal is gondolni, de ez is egy jó ötlet. Utána tulajdonképpen, ami egy tíz pontos dobás, az utolsó záró kép. Ez önmagában is megállna a lábán. Dani, ahogy itt nézi ezt az egész helyzetet, őrület. Ezek azok a képek, amiket valószínűleg kidob az ember, mert nem akarja megmutatni azt, hogy mennyire be voltam tojva, hogy az a drága kamera még a végén semmivé lesz. Nagyon örülök neki, jó ez, Dani. (hegyi)
értékelés:    

Always Look On The Bright Side of Life

:)

Egy olyan megfigyelést kapunk Danitól, ami azért izgalmas, hogy egy valós helyzetben, egy valós térben hétköznapi értelemben mindennapos történetből egy olyan kimetszést mutat nekünk, amihez egy fontos dologra van szükség: arra, hogy az ember fejben redukáljon és komponáljon. Redukáljon három dimenzióról két dimenzióra, másrészt utána ez, ha felkelti az érdeklődését, utána elkezdje képpé szervezni. Itt tárgyiasan nézve egy lépcsőt látunk, ahova a tilos lemenni, és ezt egy kötéllel oldották meg, miközben ott látunk egy kapaszkodókorlátot is. Teljesen egyértelmű amit látunk: ez a nevető, vigyorgó smiley figura, amit az internetes beszélgetésekben olyan előszeretettel szoktunk alkalmazni. Az a jó, hogy ezt Dani úgy tudta elénk tárni, hogy ha még volt is manipuláció, hogy egy kicsit odébb húzta az egyik oszlopot, hogy pontosan ott legyen a kompozíció szempontjából, ahol lennie kell, de ez sem sértő, nem bukik le, hogy ehhez ő hozzányúlt (ha hozzányúlt). Az a ritka eset áll elő, amikor akár ez így is történhetett, talált helyzetből komponál az ember képet, és a kompozícióval abszolút egyet is értek. Dani, a Humor leckére ez egy jó geg, nekem megvan rá a három csillag. Talán egy kicsit a kép bal oldalából egy fél centit még vágnék, hogy kevésbé legyen hangsúlyos az a fali doboz, de hát ez már minimális. (hegyi)
értékelés:

önarckép Lillánál a rólam festett képével

Dani nem kavicsokkal dobálózik, az biztos. Itt nekem ez komoly időbe tellett, amíg felfedeztem azt, hogy milyen trükköt is használ. Ha jól megnézitek, akkor ahhoz, hogy ez a kép elkészüljön, Daninak minimum két kézen kellett állnia, vagy nem tudom, hogyan oldotta meg azt, hogy 90 fokba elforgatva ő bekerüljön a képbe. Nem kis meló lehetett. Amiről az előző elemzésnél beszéltem, az esztétikáról, itt is felhozom ezt. Abból a térből, ami az ő élettere, lakása, megpróbált kimetszeni egy olyan részt, ami kellően spontánnak tűnjön, mindeközben betette ebbe a saját névjegyét rendesen. Ott van az a kis virág, az elszáradt kóró tetejével, de azért arra figyelt Dani, hogy ennek a cserepe színben hasonló színvilágot hoz, mint a képen lévő háttérnek a sárgája. Van egy portré róla, amit megismétel a valóságban, de erősen roncsolva, túlvilágítva az arcot, és ezzel a saját szerepét nem csak kétdimenziósra redukálja, hanem megpróbál a grafikai hatásnak megfelelni. Aztán van valami padló, vagy asztal, ami oda van tolva a falhoz, amin talán ez a képkeret elhelyezkedik. Ennek a feketéi és csíkjai viszik a tekintetet befelé, miközben roncsolja az egész képet azzal, hogy ilyen üzenettartónak is használja. Az árnyék is nagyon jelentős. Ezekkel én abszolút egyet tudok érteni, talán még szigorúbb lettem volna magamhoz, és azt az ébresztőórás rádiót vagy kivettem volna a képből, vagy szerepbe hozom. Ott van egy színpadi tér, meg lehet ezt valahogy oldani, és kompozícióba tessék betenni. Most mintha ott lett volna felejtve. Ugyanez igaz arra a kis madárkára, ami repül ott a polcon, ami egy jó geg lenne, csak akkor egy kicsit hosszabb cérnára kellett volna rálógatni, és akkor ezt a térjátékot tudta volna megbolondítani. A háttérben lógnak zsinórok, nekem az is kicsit furcsán van jelen. Ha ezt az egészet úgy fogom föl, mintha Dani fogott volna egy ceruzát, és rajzolt volna magáról egy ilyen enteriőr kompozíciót, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ezt ő belerajzolta volna. Márpedig most benne van. Én értem, hogy ez a hiperrealista mélabú, ami a képen szerepel, de a zsinórok ebben nincsenek benne. Ezeket mind azért mondtam el, hogy én hol tartok ezzel az üggyel, mindeközben maga az üzenet annyira erős, és annyira juhászdanis, hogy elfeledteti velem ezeket az apró kis nyűgjeimet. Ezeket csak széljegyzetként mondom Daninak, mint korrektor, de a lecke elfogadásra került, megoldottad. (hegyi)
értékelés:    

éber álom

Danikám, Jean Michel Jarre kínai albuma jut eszembe erről a képről, kicsit egyszerűbb kivitelben. Az volt ilyen, hogy forgatni lehetett, és akkor vagy vidám volt a sárkányfej, vagy szomorú. Itt is ezt látom, hogy ha én ezt elkezdeném forgatni, akkor valószínűleg hasonló élmény érne. Tetszik a megoldás, és azt is tetszik, hogy férfiasan bevállalod, hogy az idő lassan feletted is eljár. Örülök annak, hogy nem csak az én homlokomon csúszik fölfelé a haj. Erre még külön rá is erősítesz azzal a fény-átmenettel, amit a háttérben mutatsz. Zseniális, nagyon tetszik, az ötlet is nagyon jó, olyan juhászdanis az egész. Az első leckét megoldottad, de tudod, jöhet ettől még új kép erre, nincs bezárva az ajtó. (hegyi)
értékelés:    

check in the dark

Dani képzőművészeti szempontból közelíti meg ezt a leckét, és egyből meg is rendezi nekünk a kiállítást, ami egy jó dolog. Saját magának hoz olyan döntést, hogy nem könnyíti meg a dolgát. Nyilván ez beküldhető lenne úgy is, hogy minden kép a hagyományos klasszikus 4-3-as formára van vágva, de ő azt mondja, hogy szabadon kezeli ezt a médiumot, és nem hajlandó beletörődni abba, hogy milyen érzékelő van az ő fényképező masináján, hanem a lényegre összpontosít, arra, hogy a számára dinamikus helyzet képileg is megvalósuljon. Nekem a második kép lóg ebből ki a fölső sorban. Bár fontos a jelzés, de ha ebben a sárgás őrületben tartjuk ezt az egészet, akkor ott nekem az ott fölfelé lyukas. Ott olyan, mintha ebből a fogsorból hiányozna egy darab, vagy lecsorbult volna a széle. Talán ennyi, ami kritika lehet, egyébként ezzel a hullámzással, ezzel a lüktető ritmussal jól tudja mutatni nekünk azt a fajta élményt is, ami egy ilyen baráti kártyaparti közben van. Megtudtuk a leiratból, hogy ez egy póker játszma. Én magam nem értek hozzá, csak a klasszikus pókerhez, amiben szintén ki szoktam kapni. Ezt meséltem a rádióműsorban, amikor verték a kezemet, és kaptam a körmösöket. Magát a játékot nem tudom megállapítani, hogy mennyire ábrázolja helyesen ez a képsor, de szerintem nem is ez volt a cél, hanem az, hogy egy hangulatot, egy hangulati hullámzást, egy dinamikát mutasson meg, ami ennél a játéknál a nézőben jelen van. Párhuzam még az is, hogy arra az egy tét-képre, amire fölrakja ezeket a függőlegeseket, is lehetne azt mondani, hogy ábrázolja azt, hogy itt mi valamilyen játékot folytatunk. A fölső képcsíkok nélkül az alsó kép önmagában nem lenne számomra érdekes, és szerintem Dani sem elégedne meg vele, nem véletlenül készítette ezt el így. Ezt én elfogadom, mint egy ilyen Juhász-féle fotóetűd. Kedvelem, és nem is tudok mást mondani, mint Dani, ezt így kell, körülbelül ez a fotóetűd: bemutat egy helyzetet, ezt szubjektív szempontból mutatja be, érzelmi helyzetet mutat be, benne van a fotós véleménye. Dani, a kedvemért csináld meg az első három leckét, légy szíves. (hegyi)
értékelés:    

betmen négy

Dani most itt remekelt. Nem vagyunk nagyon elkényeztetve a Reklám lecke megoldásokkal. Amikor föladtunk, akkor azt hittem, hogy ennél sokkal inkább fog ez benneteket inspirálni, hogy elkezdjünk ezzel játszani, és elkezdjünk a saját fantáziánk által kreálni valamit. Ez a megoldás akár az ARC plakátkiállításra is benevezhető lehetne. Mindenféleképpen jó ötletnek tartom. Egy picit kétségbe vonom, hogy függőleges-e az a villa, nem biztos, hogy az, lehet, hogy csak a fény-árnyék viszonylat játszik velem, de mindenféleképpen figyelemfelkeltő és reklámszerű ez a megoldás. Az a kérdés, hogy ha ezt kirakom egy óriásplakátra, és belülök az autóba, és úgy megyek el a forgalomban, akkor mi az, ami első pillanatra megragad. Nyilvánvalóan a villa, akkor elkezdek gondolkozni, hogy mi a francnak lehet ez a reklámja, ott van, hogy "Hamarosan a mozikban", tehát, ha ezt volt időm elolvasni, akkor tudok asszociálni. Itt szokott jönni az a gondolati elágazás, hogy szükséges-e szájbarágósan odatenni, hogy Batman 4? Kell-e magát a terméket kiírni, ahhoz, hogy a néző tudja, hogy mi merre hány méter? Jelen esetben én a képet határvonalnak érzem, és a megoldást is. Mert oda is tette Dani, meg nem is. Ott van azért, hogy Batman 4, hogy a konvenciókat követhessük, de csak egy körvonalakkal rendelkező betűvel van ez odatéve, hogy a hangsúly alapvetően ne ezen legyen. Ezt is el tudom fogadni, de mindemellett el tudnám azt is, ha óriási betűkkel ott lenne, hogy Batman 4, és azt is, ha egyáltalán nem lenne rajta, hanem csak annyi, hogy "Hamarosan a mozikban", és akkor ez IQ teszt is, hogy na vajon mire asszociálsz a 4-el, és ezzel a jellel. Mert a Batmannek ugye a kis füles sisakos sapija eléggé közismert szimbólum lett. (hegyi)
értékelés:

tvájlájt

Először azt hittem, hogy Gergőt látom, mondom "jé a Dániel összejött Gergővel egy közös projekt erejéig", de aztán rájöttem, hogy ez valószínűleg mégsem Gergő. Mindenesetre maga a kép abszolút izgalmas és érdekes. Valószínűleg ez a Twilight valami alkonyidőt, alkonyzónát jelenthet magyarul, itt most valamilyen szociokulturális összefüggés számomra hiányzik, az én hiányos filmismereteimre saccolok. Azt gondolom, hogy maga a cím valamilyen filmre akarna utalni, és itt én már réges rég bent vagyok az erdő kellős közepén, és nem tudom merre menjek. Ezt az irányt, hogy a cím alapján megfejtsem a képet nem nagyon tartom most lehetségesnek. Ha a címet elfelejtem, akkor itt valószínűleg valamilyen kubik gödörbe próbál napozni a néni, aki leöntötte a nyakát valami piros folyadékkal, gondolom málnaszörp. A fiú is ivott belőle, de ő fogásznál volt, és ezért nem biztos a harapása, és ezért kicsit kifolyt a szájából ez a málnaszörp. Most elidétlenkedem ezt a dolgot, miközben a képet szeretem. Csak az a baj, hogy jelen pillanatban tényleg azért nem tudom megfejteni, mert nem tudom, hogy milyen irányba induljak el. Persze lehet azt gondolni, hogy ez a bácsi most beleharapott a néni nyakába, de akkor a néni miért tűri ilyen szenvtelenül, közben a kis kezében ott van a borospohár, de a nyakán látszik a sérülés. Szóval nem tudok most nagyon sokat tovább menni, valószínűleg a filmes utalást kellene ismernem, hogy azt mondjam, hogy "ááá, hát értem, ez az a mozi, amelyikben Robert de Niro megölte a Julia Robertset, csak közben Julia mint vámpír visszatért". Formai játékban kifejezetten tetszik az a színvilág és az a tónusrend, amiben Dani ezt a megoldást megmutatja, jó a képkivágás is. Lehet, hogy én a gödör sarkánál még valamit csináltam volna, oda lehet, hogy valami szolarizáció nem ártott volna. Mert ha Twilight, és ezt azt jelenti, hogy alkonyidő, alkonyzóna, akkor valaminek ezt jeleznie kellene, mert itt most elég élesek a fények, határozottak az árnyékok. Kettő csillag, Dani, és segítsél már egy kicsit. (hegyi)
értékelés:

piros fehér zöld

Nagyon szeretem ezt a képet, mert sok-sok játékosságot hordoz magában, még akkor is, hogy ha maga az alapmegfogalmazás, az nagyon jól behatárolható tájkép-fotós irány, tudnám itt akár említeni Ansel Adamsot is. Nagyon szépek a tónusok, nagyon szépek az árnyékok, a fények, és Dani segít nekünk, mint nézőknek a képcímadással, hogy felfedezhessük azt a zászlót, és aztán ennek átellense pontján egy figurát is látunk a padoknál. A magány leckébe küldte Dani ezt a felvételt, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is jól értelmezhető a két üres paddal ez a szituáció, önmagában már ez is magát a leckét teljesítené. Az a nagyvonalúság ebben a felvételben, és amitől számomra egy nagyon kedves kép lesz, hogy Dani nem elégszik meg azzal, hogy két üres pad, és két várakozó ember ott a barlang szájánál neki elég legyen, hanem észreveszi ezt a százlót, észreveszi, azt, hogy ebben van az igazi dinamikai játék, hogy ez a magány ettől a tértől, ettől a magasságtól, ettől a különbségtől lesz igazán ordítóan nagy. Ez az ami igazán visszhangot ad ennek. Én nagyon köszönöm ezt. (hegyi)
értékelés:

perspektíva

egy régi rajzom jutott eszembe Csősz Gergely cím nélküli képéről

Abból a tekintetből nehéz dolgom van, hogy sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy grafikus volnék, azt nem, így én megpróbálom ezt az egészet, mint egy fotográfiai helyzetet vagy, mint egy forma helyzetet értelmezni. Nagyon izgalmas az a meglátás, amit itt megkapunk a vázlattal, a vázlatos ábrázolással, ami egy helyzetelemzés, és az ebből kimetszett, részletesebben kidolgozott formákkal, amik jól láthatóan olyanok, mintha egy nagyítólencsével az ember belenagyítana, mintha élességet állítana, úgymond, vagy mintha egy kulcslyukon kukucskálna. Bizonyos formák ettől kapnak hangsúlyt. Azt írja Dani, hogy ez láncreakció Csősz Gergő cím nélküli képére, s hát értelmezhető is ez a lánc a luftballonnal. Közben ugye történt egy változás az oldalon, mégpedig az, hogy ezek a képek átkerültek egy új leckére, ami a magány. Ettől még ez a láncreakció megmarad, és ezt el tudom fogadni, mert ez egy utólagos döntés a részünkről, hogy Nóra javaslatára megnyitjuk ezt a leckét, mert érdekes felvetéseket boncolgathatunk általa. Ha akarom, akkor azok a formák, amik itt jelen vannak, az a fajta rendezetlenségben fellelhető rend, amit a Dani itt ábrázol, az számomra mindenféleképp hordozza akár még ezt a magány üzenetet is. Nem akarok én ebbe túl sok mindent belemagyarázni, kedvelem ezt a képet, úgyhogy én adok a Daninak erre három csillagot azzal, hogy én azért szeretném látni a Dani fotós munkáit is. Talán úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy a Dani is értse, az ő kezébe a ceruza nagyon jól áll. Egyszerűbb, még ha sokkal több meló is, egy ilyen rajz elkészítése, de a Daninak ez egy egyszerűbb pálya. Tessék szépen nekiállni, készíteni a fotókat, netán a filmeket. (hegyi)
értékelés:

Hugyos Pista

A megfigyelés maga jó, a kompozíció is tetszik, igazándiból én még többet hagytam volna az előtérből, ha van, ebből a nagy fehérségből, hogy a tél érzet még jobban létre jöjjön és az a tér érzet is erősödjön, hogy tulajdonképpen mi, mint megfigyelő vagy kukkolló nézzük, ahogy a szükségét végzi ez az úriember. Ennek a szituációnak van egy drámaisága, és ezt lehetett volna erősíteni azzal, hogy ha megnövelem az előteret. Tehát ez az egyetlen dolog, amivel nem 100%-osan értek egyet, de egyébként tetszik. Jó az, hogy egy ilyen nagy ürességben keresni kell a főszereplőt. Úgyhogy Dani, ez két csillag, mert tudod te azt, amiről beszélek, legközelebb erre egy picit többet kellene adni, akár úgy, hogy lejjebb ereszkedem a kamerával, és máris kicsit megnő az előtér. (hegyi)
értékelés:

sál

cigarettaszünet

A csend lecke fogalmát szerencsére ahány alkotó, annyiféleképpen értelmezi - Dani képe egy olyan pillanatot ragad meg, ami sokunknak, akik dohányoznak, a napi munkában, tevékenykedésben olykor az egyetlen kis megálló, lehetőség arra, hogy pihenjünk, átgondoljunk dolgokat. Miközben tehát maga a kopozíció igencsak mozgalmas, zaklatott, a fő figura, az alkotó mindebben a mozgalmasságban egy nyugvópontot jelent. A zaklatottság - téglafal, szemétkupac, sötét tónusok játéka - és az ábrázolt személy ellentétpárja az, ami a dinamizmusát adja a képnek. Dani a kommentben leírta, hogy a kép lyukkamerával készült, ami fontos információt ad technikailag, de azt kell mondjam, hogy a kép egészét tekintve a néző szempontjából ez nem fontos. Hiszen a néző nem kötelező, hogy tudja, mi az a lyukkamera, az miben más, mint egy rendes bolti cucc, tehát ezzel arra akarok utalni, hogy ha ezen a nyomvonalon indulunk el, akkor könnyen becsaphatjuk magunkat, mert a technika csak eszköz a kifejezésben, nem lehet cél. Ebből az adódik, hogy ha bármi technikával is készítünk egy képet, az a kép akkor van kész, ha az alkotó azt akár a laborálásnál, akár elektronikusan, adjusztálta, befejezte. Itt most a tónusok azok, amik a kompozíciót billentik, mert a kép bal felső része kifut, nincs úgy lezárva, mint a többi oldal és sarok, ezért olyan érzetet kelt, mintha nem is párhuzamosok lennének a képszélek. Mivel a téglafal eleve kifelé húzza a szemet, ezt a lezárást meg kellett volna tenni. (hegyi)
értékelés:

Jézus az alap

csak azt utálom nagyon, mikor keresztről lógva ábrázolják...

Dani képzőművész. Sok képzőművészeti munkáját láttunk már. Ezek a képzőművészeti - akár grafikai, festészeti - megoldások természetesen szimbólumokkal, piktogramokkal, kompozíciókkal foglalkoznak. Minden tekintetben egy színpadi beállítást, egy kreált beállítást látunk. Itt nagyon fontos és nagyon bátor vállalkozás, amit kapunk tőle és én nem tudok teljesen egyetérteni azokkal a kritikai megjegyzésekkel, hogy esetleg a kép szélein, adott esetben a nyílászárók milyen módon, vagy hogyan látszanak be, mert itt az egész teret ha megnézzük a falra helyezett képekkel együtt is borzasztóan erősen uralja a szoció. De a szoció ritmusai mégis egy oltárszerkezetet próbálnak megvalósítani. Tökéletes korlenyomatként a tapétától a villanykapcsolóig az alumínium nyílászáróig a kihajthatós kanapéig minden ott van, ami egy időszakot az emberi alak oltára mögé helyez. Ez egy fuzionált megoldás. Nyilván lehetett volna egy teljesen sematikus színpadi térben elhelyezni ezt a beállítást és ugyanilyen szépen megjelenhetnének az emberi testen a fények. Attól tartom erősnek ezt a képet, hogy a privát, a személyes, az emberi belső világába, ahova a kereskedelmi televíziózás és egyáltalán az a fajta média, amelynek van egy gazdasági háttere, véleményem szerint jó hosszú ideig még nem fog tudni lejutni. Azok a bugyrok, amelyek a mi mindennapjainknak a rejtett járatai, onnan küld egy üzenetet a Dani. Én ezt a képet háromdisznósnak értékelem és nagyon örülök neki. (szőke)
értékelés:

mit árt, na mit árt bárkinek a street art?

"mit árt, na mit árt bárkinek a street art?" (Fiáth Titanilla)
Van akinek árt. Nekem, matricánként 5000 huf-nyit. Tokajban kirándulva elkövettem azt a hibát (?), hogy a miskolci Bin Laden szerepében tetszelegve mindent megtettem, hogy a rendet rontsam-bontsam. Ezt egy matrica segítségével véghez is vittem. Az első képen a bűntény aktusa látható. A másodikon a tettenérés. A harmadikon a lekapartatott matricával a számban megilletődve nézek szembe a helyzettel (helyzetkomikummal). A negyediken magyarázom, hogy a "hangok" mondták, hogy tegyem meg. Az ötödiken pedig a kedvenc tokaji graffitim mellett pózolok.
A képeket Csekk István és Pilván Adrián készítette, mert engem nem hagytak a kékek fotózni :(
Ha jól emlékszem a hibaistáknál kategóriákra voltak osztva a hibák, na ez életviteli hiba a javából.

Egy tulajdonképpen képriportot látunk, amely a 32-es lecke hiba kategóriájában van elhelyezve, én úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból a Daninak a megközelítése, hogy ezt a hiba kategóriájába helyezi el, az egy picit tévesztés. Ugyanis egy nagyon pontosan elmesélt képsor és a képsoron belül egy akció, egy helyzet, egy történet, tulajdonképpen egy kisfilm látható itt kiragadott képkockákban. Tehát semmiképpen nem a hiba kategóriájába tartozna számomra ez a beküldött házi feladat, hanem ez egyfajta képriport véleményem szerint, és mint ilyen, én képriportként is értelmezném. Abban az esetben, ha itt egy esemény dokumentálását látjuk, sőt, valamilyenfajta, még akkor is, hogyha ez egy, idézőjelben értem – paparazzi – képsort, azt mondanám, hogy esetlegesen a képsor számokon talán egy picit változtatni kellene. Mégpedig én azt tenném, hogy az ötös képet a második képpé diszponálnám át, és én igazából a mostani hármas képet pedig utolsó képnek tenném és negyedik képnek pedig meghagynám a mostani negyedik képet. Ha jól számolom. Tehát még egyszer én azt mondanám, hogy ez a képsor úgy kezdődne amit látunk, az ötös kép lenne a második képe, a mostani második kép a harmadik, a mostani negyedik kép lenne a négyes, a mostani hármas az ötös. Ez lenne a sorrend, és én ezt áttenném a képriportba. És akkor megvan szerintem a két disznó. (szőke)
értékelés:

anyajegy
május első vasárnapja...

Egy tulajdonképpen képsort látunk, és mint ilyet én az ünnep fogalmából, bár a történet kibontódni látszik, ugye itt az első képen, hátha akupresszőrnél volnánk, akkor a vastagbél 4-es pont akupresszúrás pontjára elhelyezve a hüvelykujj és a mellette lévő ujj közé egy szem rajzolata van elhelyezve. Itt nyilván a tekintetet szimbolizálja ez. Majd a következő képen egy kis szív van egy testfelületen fölrajzolva, és aztán valamilyen kis szatirikus éllel az utolsó képen egy ökölbeszorított kéz, ahol az ujjakra az „anya” szó van ráhelyezve. Én ezt inkább képriportnak gondolnám. Ugyanakkor, ha önálló értékként kellene kezelnem a képeket, akkor lenne vele azért problémám, mert például az utolsó képnél is az „anya” felirat, én úgy gondolom, hogy az alkotó szempontjából is, mint üzenet, fontos - ha ez egy valamilyen szimbólum, vagy valamilyen üzenetcsomag, tehát az „a” betű, az „ny” betű ipszilonja, vagy az utolsó „a” betű is fontos, hogy a néző számára érthető legyen. És ha ez nem jól látszik, márpedig az utolsó képbe belevágódik a kép széle, az anya „a” betűje, az utolsó „a” betűje pedig csak sejthető, ha erre nem tudunk ügyelni, akkor ezek a gegek, ezek a szimbólumok – mert itt három szimbolikus sorral dolgozik az alkotó - akkor nem fogják tudni 100 százalékosan közvetíteni az üzenetet. Márpedig úgy tűnik ebből a három képsorból, hogy az alkotó számára nagyon fontos, hogy az üzenet eljusson a nézőhöz. Nekem a színvilága is kérdéses, hogy ez a mályvás-rózsaszínes hangulat, ez vajon mit szimbolizál. De én mindenféleképp ezt egy képriport kategóriában tudnám értelmezni, nem negligálva azt, hogy Daninak az ünnepre érkezett ez az asszociációja. A hozzáállást nagyon jónak tartom, ugyanakkor én úgy érzem, hogy egy kicsit precízebben kellene az alkotási folyamatokat kezelnie. Én erre egy disznót adnék. (szőke)
értékelés: