///

Hát Dani, ehhez nekem még valami kulcs kéne… visszaadtuk ismétlésre, avantgarde ide vagy oda. (szőke-hegyi)

délidőben

Nekem Szabó István filmjei, talán a Te című filmje idéződik ide, amiben az Esztergályos Cecília játszik, és azt a fajta időszakot jelzi ez a fekete-fehér kép ezekkel az éles árnyékokkal-fényekkel ez a kép, nem tudom, hogy Budapesten készült-e ez a kép, a háttérben az épület hozza ezt a furcsa hatvanas évekbeli asszociációt, és mint érzet ez nagyon is benne volt a hatvanas években ez a nyár-fíling, ugyan a kövezet nem ilyen volt akkoriban, de mégis, valahogy ezt a hangulatot közvetíti nekem a kép. Ami még izgalmas, hogy ezt az óriási világos felületet ezt nem felülre komponálja, mintha kvázi látnánk egy mezei tájat, házakkal, földdel, és egy nagy fehér éggel fölötte; hanem ez az épület szinte rázúdul, ráomlik erre a fehér felületre, amiben ott úgy úszik ez a szinte álomszerű bicikliző kislányalak. Én nagyon szeretem ezt a képet, csak egyetlen bizonytalanságom van, hogy ezt az épületet hol kellett volna vágni. De nem merem igazából ezt eldönteni, mert ez a felső falszegély, ahol a csatorna is lejön egyenesen, ott az első emeleti ablakoknál, ott a sarokpontnál kellett volna vágni, de akkor még jobban metsződnek az első emeleti ablakok. Ugyanakkor ha az épületből még többet adnánk, akkor ez a furcsa egyharmad-kétharmad arány megváltozna. Tehát bizonytalan vagyok, hogy kellene-e a felső felületen vágni – talán nem vágnék ebből a képből. Még el lehet mondani, hogy a kis emberi alak az árnyékával jobbra kifelé halad a képből, tehát még jobban jobbra kellene ritmizálni, de szerintem ennek ellenére ez a kép elég erőteljesen egyben van, és egy átgondolt üzenetet közvetít. Az kérdés, hogy miért a hatvanas évekből van, de erre nem tudom a választ.
   A hozzászólások között felmerült, hogy akár teljesen levágni a felső részét a képnek, és ott erre direkt nem válaszoltam. A gyerek történetét, súlyát a kép a házzal együtt határozza meg. Enélkül ez a történet nem indul el. Ami nekem egy kicsit kérdéses, az az, hogy a horizont egy picit dől. (szőke-hegyi)
értékelés:

Vidor
Vidor
Vidor
Nyár, Nyíregyháza, Vidor fesztivál.

Ez egy képsor a talp leckére, és igazából én értem, hogy ez egy képsorozat, hogy a talp köré van szerkesztve, értem, hogy a középső képpel kapcsolja össze, ezekkel a rajzkrétákkal, táblakréták ebben a dobozban, és mégis ebből a hármas sorozatból az utolsó vagy az első kép az, ami értékelhető, vagy próbál ennek a leckének megfelelni. Mostanában nagy divat ez a dekomponáltság, hogy mindent dekomponáltan komponáljanak az alkotók, és a hármas tagolásnál is azt érzem, hogy ez a triptichon is egy dekomponált triptichon, és nekem nem áll össze ez a sorozat. Még akkor sem, ha tudom, hogy a rajzkréták vannak a középpontban, és a leirat mondja a nyíregyházi Vidor fesztivált, és én elég sokszor léptem fel ezen a fesztiválon, és azt a hangulatot, ami ott volt, amit az nekem adott, azt itt nem fedeztem fel. Nem tükrözi azt az élményt, ez nekem lehetne bárhol is, és a talp házi feladattal ha akarsz még foglalkozni, akkor ezt visszaadnám ismétlésre. Nem érzem azt, hogy egy történet épülne itt, hogy ha elfogadom az első-második kapcsolódását, akkor a harmadik ehhez nem megy, tehát a két széle ennek a triptichonnak nem lép tovább. (szőke)

Norman Bates
Azt mondják olyan vagyok, mint egy psziho-pata gyilkos. Legyen, nekem aztán mind1.

Itt érdemes felütni az estiklopédiát, és ott az említett karakterrel kapcsolatban, de akár a Psycho filmmel vagy Anthony Perkins-szel kapcsolatban is találhatunk anyagot, hiszen nem véletlenül használja az alkotó az idézetet, a talp leckére érkezett a kép, és a fotón kívül egy nagyon intenzív gesztusrendszert találunk, amit a kontakt tánc, a modern táncszínház alkalmaz nagyon sokszor zenével fűszerezve. Az is lehet, hogy itt is valami zene generálhatta magát a mozgásformát. És mivel ez egy jó ritmusú lendület lehetett, én azt sajnálom, hogy a jobb kéz ujjrendszere, beleértve a könyök felületét is, levágódott. Természetesen aszimmetrikusra van komponálva, a talp elsősorban a főszereplő, de a talp önmagában, ha nem látnánk az arc erős mimikáját, a megfeszülő hasizmokat, a görcsbe ránduló kezeket, ez a talp önmagában nagyon keveset tudna mesélni. Szinte csak sziluettben jelentkezik a talp az üveglapon. Tehát én annyit tettem volna, hogy az emberi alak gesztusait, a test széleit is, a jobb térdet is meghagytam volna, valahogy úgy komponáltam volna az üveglap alatt, hogy a félelmet keltő testbeszéd teljes egészében látsszon. (szőke)
értékelés: