csatatér
a nő és a férfi harcai...

Azért örülök ennek a képnek, mert az Estiskola feladata a szakkörbe érkező képekkel, filmekkel kapcsolatban a vizualitás. Nincs 100 százalékosan kimondva, hogy csak, és kizárólag fénykép, csak és kizárólag film. Attól függetlenül, hogy ez esetleg egy fotóapparáttal elkészített üzenet, ami aztán a számítógépen keresztül ideérkezik erre az elektronikus felületre, ez csak egy közvetítő eszköz. Alapvetően itt egy grafikai munkát látunk, mégpedig nem is rossz grafikát, és vállaltan a grafika felé mozdítja el ezt a fényképet az alkotó. Nem társít, nem erősít meg térbeli támasztékokat, hogy ez egy asztalon van, hogy ezt egy ember fogja, röttörö-röttörö, hanem vállalja azt, hogy ő most egy kettő színnel elkészített nagyon is dramatikus, picit a szecesszióhoz közelítő gesztusgrafikát küld. Ezt a feladatot véleményem szerint, mert a tökéletesség házi feladat az ő állapotára utal, az ő gesztusállapotában, sejtésem szerint ez a saját maga alkotása, Jackson Pollock-ot is említhetnénk előképként, tehát ezt a házi feladatot jól oldja meg, ez egy három disznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

for Netti

Egy képregényújságnak az összes szabályát, elemeit, kommunikációját látjuk itt. Elsősorban a japán képregény-irodalomnak van ebben nagyon nagy tapasztalata. Itt majdnem fázisfotókat is látunk, amelyek egymásba csapódnak, villámokat, kereszteket, és még szövegi gondolatok is buborékokban megjelennek, ugyanúgy, ahogy annak idején a Füles újságban Rejtő Jenő híres regényei Korcsmáros Pál rajzaiként az emberek szájából bukkantak ki ezek a szövegek. Én ezt egy grafikai munkának tekintem, nyilván van valamilyen fajta öröm, vagy valamilyen fajta izgalom most a Dani munkáiban, hogy a plakátművészettel és a mangák világával mélyrehatóbban foglalkozzon. Mangaként nem tudom a képet száz százalékosan értelmezni, mert ahhoz túl sok a metrikus és számítógépből adódó grafikai elem, ezek a téglalap-formák, és nagyon kevés benne az a fajta grafikai elem, ami a mangára érvényes. Tehát én ezt egy köztes stílusjátéknak gondolom, a manga és valamilyenfajta kollázs anyag ötvözetének. Nincs benne meg a döntés, a határozott döntés, hogy merrefelé mozdul el az alkotó. Az alap témakör az nyilván a metró vagy hév, valami ilyen utazó szerkezet, amin belül látunk pici apróságokat. Nekem ez nem áll össze egy teljesen kiérlelt alkotássá. Én a tizenhetes lecke utazás és hazatérést visszaadnám ismétlésre. (szőke)

cím nélkül
Fehér Vera Élettér című képére reagálva.

A láncreakció leckére ezt nem tudjuk elfogadni és mivel hogy az a rend alakult ki, hogyha valamit nem fogadunk el, akkor azért valamilyen elemzést kap a kép, és nem kerül át a láncreakció fakkba, ezért megpróbálom a véleményemet elmondani. Elemezni nem tudom a képet, mert – hát most ne sértődjél meg Dani, de azt kell, hogy mondjam – nincsen rajta nagyon mit elemezni. Kicsit nehéz helyzetben vagyok, pontosan azért, mert hogy úgy tűnhet, hogy ezt elmondhattam volna akár e-mailben is, hogy mi a baj ezzel a képpel és akkor nincs itt az oldalon ez tárgyalva. Viszont azt gondolom, hogy az fontos, hogy a többiek számára is és a Dani számára is valamit, legalábbis a mi meglátásunkból át tudjunk adni. Mi történik ezen a képen? Mi történik a kép készítésekor? Ezt tartom fontosnak talán. Az történik, hogy a Dani mondjuk elmegy a Városligetbe, vagy kimegy a Deák térre és ott talál egy ilyen fémkukát, és beleteszi ebbe a fémkukába a fényképezőgépet. Ez egy performansz, ez egy akció. Ott akkor önmagának, vagy a vele együtt lévő barátoknak, haveroknak szóló akció. Vagy azoknak akik esetleg ott vannak ezen a téren és azt nézik, hogy jön egy őrült fickó és beteszi a fényképezőgépét a kukába. Ugyanakkor meg azt mondom, hogy ezek az akció-alkotások, vagy ezek az akció helyzetek ezek akkor eredményesek, hogyha a végeredmény is maradéktalanul működőképes. Márpedig ez itt nem így van, mert sem kompozíciójában, sem történetében, sem ábrázolásában nem született végeredmény azon kívül, hogy nagyon érdekes az, hogy átnézünk egy ilyen rostán, egy ilyen luggatott formán. De nincs kitalálva, hogy mit lássunk azon a luggatott formán át, nincs kitalálva, hogy mit lássunk a luggatott formán innen, mert azt mondom, hogyha ez egy szemeteskuka - márpedig mondom, hogy véleményem szerint ez valami olyasmi lehet, majd a Dani elmondja, hogy ez micsoda – akkor ezen a világon belül is történik valami, tehát van egy belvilág és van egy külvilág és ennek a viszonylatát talán meg lehetett volna keresni. Mint ahogy azt, hogy mit látok majd át ezen a valamin. Nyilvánvaló a Dani nem tudta bedugni a fejét ebbe a kukába, bár az lett volna az igazi performansz, de ha pedig ez így van, akkor az ember csinál tesztet és azt a tesztet ellenőrzi és azt mondja, hogy komponálom a káoszt, komponálom a rendetlenséget ahhoz, hogy ez a rendetlenség amikor megszületik a képen és újjászületik két dimenzióban, akkor valami értelmezhető helyzetet hozzon létre. Még akár azzal is, hogy ezt a fajta struktúrát megtaláltam és ennek nagyon örülök. Úgyhogy én azt mondom a Daninak, hogy azért a fotográfia egy picit másról is szól. Lehet egy eszközt teljesen más módon is használni, mint ahogy azt a nagytöbbség használja és ezzel nincsen semmi baj, hogyha az indokolt és hogyha azt úgy tudom a néző elé tárni, hogy a néző azt mondja, hogy ezt ezzel és csak ezzel lehetett megfogni, milyen zseniális. Most ennél a képnél ezt nem érzem, mert ezt akár lerajzolhattad volna egy skicc pauszra is és akkor se történik más. Tehát én Dani azt nem mondom, hogy ismétlés. Ez átkerül a szorgalmiba, viszont azt szeretném kérni, hogyha lehet, akkor picit a – mivel a fényképezőgép is egy eszköz a gondolatainknak a transzponálására és közlésére – próbáld azt megszűrni magadon keresztül, hogy vajon mit jelent neked a fényképezés, mit jelent neked ez az eszköz, mit jelent ez a fajta formanyelv, mielőtt elkezded tágítani ennek a határait. Tágítani bármit lehet akkor, hogyha már ismerem a belső működését. És én most ennél a képnél- és ez nem az első ilyen helyzet – azt látom, hogy történik valami, de ez csak egy akció, egy brahi, nem több, úgyhogy ennél nem tudok többet mondani a képpel kapcsolatban. (szőke-hegyi)

akt
nem sikerült hozzájárulást kicsikarnom a modellektől ezért így oldom meg...

neoluxitikum
az őskortól, napjainkig. avagy hogyan zajlott az átmenet a mágikus realizmusból a formális animizmusba. (és onnan a publikus nihilizmusba?)

A cím valószínűleg a Neolux szprére, a falfestők illékonyabb anyaggal dolgozó, ecset nélküli technikájára utal. Többnyire ezek a fajta gyors képzőművészeti alkotások valamilyen úgynevezett maszkkal készülnek pontosan azért, mert a városokban, településeken ugye ahhoz, hogy ezek az alkotások megvalósulhassanak, megörökíthetőek legyenek, gyors technikára van szükség. Itt jegyezném meg, esetleg az Estiklopédiában vissza tudunk majd erre térni, hogy a huszadik század eleji alkalmazott festészet, ilyen például a szobafestés, az ezt a technológiát, ugyan nem ezzel a festékanyaggal, de nagyon előszeretettel használta elsősorban a polgári kultúrában. Ezek az ún. betétes hengerezést megelőző időszakot jelentik, amelyeket patronmintáknak hívtak. Elsősorban a mennyezetfestéseknél, fal díszítések zárásaként ez egy külön díszítő festészeti eljárás volt. Különböző ornamentikák, virágminták formái voltak pozitív formában kivágva, és ezek a patronminták akár többféle folthatásokkal egymásra helyezhetően újabb és újabb ráfestésekkel sarokdíszítéseket, a biedermeier, a rokokó hangulatát idéző díszítéseket segítették elő. A technika sejthetően ugyanaz. Itt sejtésem szerint egy dokumentáció történik, egy alkotó valaki más vagy a saját alkotását rögzítette. Ha ezt a szocio felől közelítjük meg, hiszen itt már egy képzőművészeti alkotás másodlagos interpretációjáról beszélünk, akkor talán érdemesebb lenne a körülötte lévő környezetre nagyobb hangsúlyt fektetni, vagy azt a környezeti felületet teljes egészében elhagyni. Mivel ez egy zsaluzott vasbeton felület, így sejtésem szerint ha egy olyan megvilágítási helyzetet találnánk, amikor a súrlófények erősek lehetnek, akkor amit a bika hát körüli részénél amit a szórópisztoly és a fölhelyezett maszk kapcsolatából látunk, ahol egy picit a festékanyagok szétszóródtak a fehér felületen, ha mindez kapna egy súrlófényt, akkor a textúra teljesen másként jelenne meg. Most ugye azok az ún. technikai pontatlanságból adódó festéklefolyások is részei a képnek, viszont a kép aközött a két út között lebeg, ahol ez egy sokszorosan átalakított fotón keresztüli képzőművészeti munka, vagy egy képzőművészeti munka rögzített állapota. Nincs eldöntve, hogy mi az irány, ezért én azt gondolom, hogy a huszonhetes lecke rezonancia munkára, hiszen a rezonancia a huszonhetes számával egy magas házi feladat szám, és Dánielt tekintve, az ő érzékenységét, összetettségét, talán joggal várható el, hogy elmélyüljön ebben a házi feladatban is. Mindezek figyelembe vételével szeretném azt mondani, hogy nem graffitikkel és nem a graffitiábrázolással van gondom, hanem úgy érzem, hogy egy könnyű csuklómozdulattal lett megoldva ez a házi feladat. Tehát akár ha a graffitik világában halad tovább, akár egy új házi feladatot készít, mind a két út jó, sőt több út is lehet, sőt a házi feladatokhoz sokszor vissza lehet térni, itt azért én szeretném ismétlésre kérni Danit. (szőke)

színes

Dani itt alapvetően ritmikákkal dolgozik - valamilyen tűzfal, két ház kapcsolódása, ahol az ég mint egy geometriai jel jelenik meg és a talán csatorna ék jobboldalt. Hencze Tamás képzőművészeti dolgait tudnám itt esetleg említeni és az Estiklopédiában talán lesz róla szó. Tehát itt egyértelműen a geometria elsősorban ami ezt a képet működteti, mégis én úgy érzem, hogy határon mozog, a döntés nincs pontosan meghozva, hogy szociót akarok a ritmikával párhuzamba hozni, és mi a prioritás, a szoció vagy a geometria? Most egy kicsit harcolnak egymással, elsősorban ugye itt a baloldalon látható tűzfal felületére gondolok. Nincs teljesen eldöntve, hogy hova kerekezik ez a szekér, de az irány az jó. Két disznót gondoltam. (szőke)
értékelés:

publikuss
láncszem Kovács Dénes Láncreakció képe mögé.

Kovács Dénesnek a képét nem fogadtuk el - az a problémám, hogy ezt így, mivel Juhász Dani képe a Dénes képére vonatkozik, önmagában nem tudom értelmezni, mert ahhoz kapcsolódik ezért ezt a láncreakcióba nem tudom elhelyezni.
   Tulajdonképpen egy olyan helyzetet látunk ezen a képen amikor vélhetően egy utcai művész vagy egy graffitis éppen befejezi, vagy éppen kijavítja, vagy kiigazítja a saját művét. Nyilvánvaló, hogy ez a megközelítés abból a feltételezésből indul ki, hogy a teljes alkotást ez az alkotó hozta létre, akit a képen látunk. Az nem biztos, hogy így történt, de nekünk most ez van megmutatva itt a fotó által. Az ami ebben érdekes a számomra, hogy mindenféleképp létrejön egyfajta viszonyrendszer az alkotó és az alkotás között. Nem csak abban, hogy az alkotó éppen valamilyen műveletet hajt végre, jelesül itt épp a szemét igazítja ki ennek az alkotásnak, hanem azért is, mert ez a fajta feladat, ez a fajta feladatmegoldás ez mindenféleképp egy érzelmi viszonyt is feltételez. És nyilvánvaló, hogy ez az utcaművészeti helyzet, vagy idegenszóval – street art – helyzet az mindig egy lelepleződéstől való félelemmel is együtt járó helyzet. Tehát abban mindenféleképp különleges helyzet megfogalmazás, hogy az átlag néző ritkán lát munka közben, ritkán tud szembesülni munka közben egy ilyen helyzettel. Én valószínűsítem, hogy egyébként itt egy önarcképről van szó, és én nagyon örülök annak, hogy ráadásul ez, ahogy látom, olyan nekem itt mint amikor a szemétből, vagy a roncsolt felületekből hozunk létre alkotást. Itt is valamilyen plakátnak, vagy valamilyen előtte fölragasztott történetnek láthatnánk a nyomait és ebben fedezett föl az alkotó valami olyan formai megfeleltetést, amit utána fekete tussal, vagy fekete filccel kiegészítve tulajdonképpen létrehoz egy párhuzamot azzal a festménnyel, amire egyébként ugye a leirat is utal. Tehát én azt gondolom, hogy ezt én leckébe nem tudom betenni, mert nem tudok rá olyan leckét ráhúzni a láncreakción kívül, amire a Dani küldte, de én mindenféleképp azt gondolom, hogy az őszintesége és a keresetlensége miatt én megadnám rá a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés:

olvadás

Egy nagyon hosszú, vertikális rendszerű, szinte kép-verset látunk. Nem olyan régen Mikolics Mariann munkáját néztük meg, ahol egy horizontális, szintén hosszú pannószerű képet készített a Mariann. Itt is valami hasonló dolog történik, de egész szokatlan módon. Nagyon ritka az ilyen fajta, szinte fali-csíkszerű elmesélési mód. Nagyon, nagyon meglepő az egész, de azt kell, hogy mondjam, hogy helyénvaló a radikális választás, amit Dani ezzel a tavaszvárakozással mesél itt nekünk. Olyan, mintha egy képregény lenne. Úgyhogy ez a kép egyértelműen három disznós kép, a kamáslis cipő kitűnő, mert a forma így tud érvényesülni igazán. (szőke)
értékelés:

Kéttündér
A kéttorony című Gerlei Gábor képhez kapcsolva.
Azt még elmondanám, hogy én nem szoktam szeretni az ilyen kevert színmódú képeket, de szidni sem, mert tudtam, hogy eljön majd az idő, amikor valamit csak így tudok majd megfogalmazni. Eljött.

Mivel ez a kép a láncreakcióba bekerül, ezért most itt nem elemezzük. (szőke)

Kapu
válasz Gerlei Gábor Renault című képére.

Mivel a láncreakció sorozat számára beválasztottuk, az előző megbeszélések alapján, tehát ott történnek vele a további munkák. (szőke)

Mindenki csinálja azt amit akar
én például vizen járok

Én szeretem ezt a képet. Azt mondja a Dani, hogy ő például vízen jár. Azt most nem tudom teljesen eldönteni, hogy ez vajon akkor történhetett-e amikor egyébként ott a vízen járt azzal a vascsővel a lábán, amit láttunk a filmen, mindenesetre nekem nagyon tetszik az a beállítás amit a Dani kiválasztott, merthogy ebből a beállításból ahogy nézve, elsősorban nem tudja eldönteni, hogy most fekszik, vagy áll, vagy mit csinál ez a fickó ebben a pozitúrában, és aztán utána, ahogy minél több időt töltünk ezzel a képpel, tulajdonképpen az arc az, ami ebben segít nekünk és minden az arcra fókuszál és egy olyan háromszögformát ad ki ez az egész kompozíció, egy talpára állított háromszögformát, ami függetlenül attól, hogy maga ez a póz egyébként egy dinamikus helyzet és ráadásul egy fentről lefelé kommunikációban ugye nyilvánvalóan megadja a kapcsolatát is a szerzőnek a nézővel, ugyanakkor ezzel pontosan ellentétesen dolgozik ez a nyugalmas háromszög kompozíció. Tehát ez a feszültsége ennek a képnek, hogy van egy nyugalmat sugárzó háromszög kompozíció, miközben fölénk tornyosul egy emberi forma. Annyi csak, amit így bátortalanul megjegyzek, hogy azért ott azzal a has felülettel valaminek lehet, hogy nem ártott volna történni, tehát hogy valamit akkor már oda lehetett volna, és akkor még az öniróniája is elindulhana ennek a történetnek, de ez csak az én agymenésem, úgyhogy én megadom a három disznót ettől függetlenül, hogy nincs a hasára varrva valami. (szőke)
értékelés:

1
Korzó Üzletház 2008. A fotó a marketing manager engedélyével készült. Dóczy Ferenc képére.

Ezt a képet nem elemezzük, hanem bekerült a láncreakcióba. (szőke)

egy nehéz nap éjszakája

Ez a kép egy jó kép, én szeretem – de nem azért, ami a címe. Először erről szeretnék beszélni. A problémám a címmel az, hogy megint munkára késztettek. Én értem a szándékot, és örülök neki, de attól félek, hogy nem biztos, hogy ezt a munkát mindenki el tudja végezni. Az egy nehéz nap éjszakája ha jól emlékszem egy Beatles szám volt, talán még film is, mintha még valami tengeralattjáró is kapcsolódna a mondatszerkezethez, neadjisten sárga tengeralattjáró. Aztán még valami Nautilus meg Verne Gyula, is bajlódott vele. Itt úgy látom, ez mintha egy akváriumi felvétel lenne, és ez a halacska élő lenne, úgy sejtem, hogy nemrég egy ismert filmben a Nemo kapitányban is mintha hasonlóan nézett volna ki az a halacska, és teljesen összezavarodok, hogy vajon melyik a sok asszociáció közül, és mit keres mindez hétfő délután egy akvárium törött üvegfelületén keresztülvilágítva ha jól sejtem egy lakótelep fényeivel…? Nagyon nehéz ezt összeraknom, és ebben nem segít az alkotó, ahogy abban sem, hogy a nehéz nap éjszakája hogyan kapcsolódik a hétfő délutánhoz. Nyilván úgy, hogy annyira berúgtam, hogy még hétfő délután is rosszul voltam – de ez csak az én megközelítésem. Teljesen bizonytalan vagyok, mint néző, mint befogadó, ugyanis a kép az egy absztrakt játék, foltokkal, a baloldalon megjelenő folthatásokkal, az előtérben megjelenő makrorepedésekkel és a jobb oldalon nagyon jó ritmusban a sárga, dinamikus felületen megjelenő halacskával. Mondjuk máshogy. Ez a kép rendben van, ez a kép egy nagyon jó kép, sőt abszolút beleillik a hétfő délután leckébe. De akkor miért kell engem ezzel a címmel szivatni, amikor ott van a megoldás, az, hogy ezt a képet élvezni kell, hogy ez a kis Némó ez maga a Dani, a nagy szemeivel, ahogy néz és megy bele abba a nagy éjszakába… én annyit kérek csak, hogy ha valami jó és közérthető és attól mert tőle származik, még nem kell állandóan lázadni és mindig még egy csavart beletenni a történésekbe, mert lehet, hogy időnként te tudsz jó dolgokat csinálni, és hátha ezeket meg tudja más is közelíteni. Ha az a szándékod persze, hogy a nézők értsék és befogadhassák a képeidet. Tehát a három disznó akkor jár, ha valamit meg lehet tudni, hogy mi van végülis ezzel az éjszakával, mert én a hozzászólásokat nem olvasom, meg hogy mi a dramaturgiai kapcsolódás a kép és a cím között, mert én most ezt nem értem. (szőke)
értékelés:

daktélsz, úÚ
Gondolom a vasárnap hajnal leginkább a szombat esti láz lezárása lenne, de van itt nekem ez a képem amit talán gyermekkor leckének kéne küldenem. Az ugyanis úgy volt, hogy a paraszti vér kiskoromban még nagyon erősen élt bennem és gyakran a napocska előtt keltem (ez ma már ritka). Vasárnaponként ez azt jelentette, hogy vártam a délutánt, mikoris elmentünk a nagyihoz vacsorára és ott szoktam volt megnézni a waltdizni mesedélutánját. Csudiklasz - vagy legalábbis jól megrajzolt mesék voltak meg a dzsesszi... Csak az volt a bökkenő, hogy a nagyinál egy feketefehér yunost volt csak.

Nagyon nehéz feladat elé állít a Dani minket, mert egy nagyon személyes történet az, amit el akar itt mesélni nekünk, és nagyon vékony az az út, amin el tudok indulni mint néző, befogadó, abban a kérdésben, hogy vajon miért vasárnap hajnal ez a történet. Mert ez az egyetlenegy irány, amin el tudok indulni, a képnek a 99 %-a, ami a Donald kacsát jelenti a történetben, az számomra nem biztos, hogy jól értelmezhető. Akkor, amikor ezt a képet elkezdtem nézni direkt úgy hoztam a képernyőre, hogy ne lássam a hozzáfűzést, mert a hozzáfűzés - egyébként elárulom, hogy elolvastam, és az nagyon jól leírja azt a viszonyrendszert, aminek a képen kellene szerepelnie, de nincs a képen. A vasárnap hajnalra az egyedüli utalás az a cca. két négyzetcentiméternyi rész, ami a kacsaforma előtti fényviszonyt jelenti a macska vagy kockaköves vagy milyen padozaton viszonyrendszeren. Ez az egyetlen irány, ami minket kapcsolni tud egy vasárnap hajnali szituációhoz. Ott a fények, a tér üressége, ami sejteti, hogy ez lehet akár egy játékterme, vagy egy bevásárlóközpont belseje, ahol vannak ezek a figurák, amire a gyerekek ráülnek és pénzt kell beledobni és mocorognak, és hát nekem tipikusan kelet-európai helyzetnek tűntek mindig is. Tehát ez az a vonal, amin talán el tudok indulni, ugyanakkor szerintem tévedek, mert ez a figura eredetileg valószínűleg nem erről szól. Tehát itt eleve van egy transzpozíció, ami vagy beindul a nézőben vagy nem. Velem szerencséje van a Daninak, de a nézők 99 %-ában ez nem biztos, hogy beindul ez a történet. Márpedig ha készítünk egy fotót, akkor igenis elvárható az alkotótól, hogy próbáljon meg pontosan beszélni és pontosan megfogalmazni azt, hogy miért kattintotta el ezt a képet. Mert semmi más nem fogja őt igazolni mint az idő, az időben az az üzenet, amit a kép kompozíciója hordoz, hogy igenis érvényes megoldást mutat a nézőknek, hogy igenis, ennek a képnek el kellett készülnie. Ha ezt nem érzem, akkor benne van a képben egy esetlegesség, akkor benne van egy olyan irányvonal, ami gyengíti az üzenetet és kétségessé teszi a nézőt, hogy vajon jól koncentrált-e, jól sűrített-e az alkotó és utána a néző megvonja a vállát, és azt mondja, hogy hát, ez a kép nem jó. Úgyhogy én szeretném azt kérni a Danitól, hogy ezt a leckét gondolja végig, én tudom, hogy egy vagány csávó, de nem biztos, hogy ez a vagány megoldás mindenre ráhúzható. Vannak leckék, ill. feladatok, érzések, érzelmek, amiknél mélyebbre kell egy picit ásni, és ez a három lecke (vasárnap hajnal, hétfő du és péntek de) pont erről a mélyebbre ásásról szól. Én tudom, hogy nagyon nehéz pőrére vetkőznünk egymás előtt, lelki értelemben értve persze, de ezeknél a leckéknél mi pont ezt keressük. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre a Daninak. (szőke-hegyi)